Fitoterápia – ősi gyógymód ma

A fitoterápia a legősibb gyógyítási módszerek egyike.

Létrehozója

Maga az élet. Őseink rájöttek, hogy a növények nemcsak táplálnak, hanem gyógyítani is képesek. Gyógynövényekről készült írások sumér kőtáblákon és az Ebers féle papirusz tekercseken is megtalálhatóak. Európa első gyógynövény jegyzéke a Materia Medica, amely a gyógyításban alapműként volt használatos 1500 éven át. A Materia Medica ír pl. a galagonya, mustár, ezerjófű felhasználásáról is.

Gyógynövényeket használtak a kolostori gyógyítók is, mint pl. a pannonhalmi apátságban. Emellett minden falunak volt füvesasszonya, akik tudása a népi gyógymódok alapjául szolgál ma.

Lényege

Gyógynövényekkel, növényekkel történő gyógyítást jelent, amely több ezer éves múltra tekint vissza. Része az olyan ősi gyógyterápiáknak is, mint pl. az Ayurvédikus, hagyományos kínai orvoslás, népi gyógymódok. A fitoterápiában ma hazánkban kb. 530 féle gyógynövényt használnak, melyek közül sokat kutattak, elemeztek és hatásaikat tudományosan is igazolták.

A fitoterápia során figyelni kell arra, hogy a gyógynövények erősítik-e egymás hatását, s ha igen, akkor mennyire? Esetleg kioltják-e egymás hatását? Van-e mellékhatásuk? A páciens betegségeinek milyen kombinációja áll fenn és van-e köztük olyan, ahol bár az egyik betegségre jó a gyógynövény, a másikra nem? Mekkora adagban és milyen ütemezéssel jó fogyasztani és mikor káros?

A hatóanyag tartalom miatt nem mindegy honnan származik a gyógynövény, milyen talajon nőtt, mennyire szennyezett a környéke, mikor, hogyan szedték? A gyógynövény melyik részét tartalmazza a használni kívánt készítmény?

Fitoterápia: Gyógyítás gyógynövényekkel
Fitoterápia: Gyógyítás gyógynövényekkel

Fitoterápia tapasztalatok

A gyógynövények a gyógyszerekhez képest általában lassabban hatnak és használatuk hosszabb időt igényel (gyakran 6-8 hét, időnként szünetek közbe iktatásával), ugyanakkor szakszerű felhasználás esetén (szakember felügyelete mellett!) kíméletesebbek a szervezethez és mellékhatás mentesek lehetnek. A gyógynövények előnye (és néha hátránya) a sokoldalú hatóanyag hatás, mivel a természet nem egy-egy hatóanyagot “tett a gyógynövényekbe”, hanem egyszerre többfélét, ráadásul olyan kombinációban, aminek a kombinációtól függően más-más hatása lehet. Emellett olyan – nem hatóanyag – összetevőik is vannak, amik táplálnak (pl. nyomelemek, ásványi anyagok) és támogatják az egészségünket (rostok, antioxidánsok, stb.) akkor is, amikor egyébként minden rendben van velünk. Ideális felhasználásuk a megelőzésben van, bár jó terápiás kiegészítők és esetenként akár gyógyszer helyettesítőként is megállják a helyüket. A fitoterápia szakértője több ezer év felhasználási tapasztalata és a modern kutatások alapján választja ki a páciens számára legkedvezőbb gyógynövényt vagy állítja össze ezek keverékét.

A gyógynövények keverésénél figyelni kell arra, hogy erősítik-e egymás hatását, s ha igen, akkor mennyire? Esetleg kioltják-e egymás hatását? Van-e mellékhatásuk? A páciens betegségeinek milyen kombinációja áll fenn és van-e köztük olyan, ahol bár az egyik betegségre jó a gyógynövény, a másikra nem? Mekkora adagban és milyen ütemezéssel jó fogyasztani és mikor káros?

A hatóanyag tartalom miatt nem mindegy honnan származik a gyógynövény, milyen talajon nőtt, mennyire szennyezett a környéke, mikor, hogyan szedték? A gyógynövény melyik részét tartalmazza a készítmény?

Hogyan használjunk gyógynövényeket?

Teaként, tinktúraként, friss lé formájában, olajként, aromaterápiában, fürdővízben, borogatásként, beöntésként, krémekben, homeopátiás vagy hasonló elvű szerekben, rezgéseken alapuló szerekben. Sőt vannak olyan gyógynövények is, melyeket fűszerként, salátaként fogyasztunk.

Fitoterápia hivatalos, jogi álláspont

Fitoterápiát csakis szakember végezhet, aki fitoterápiára szakosodott, vizsgázott természetgyógyász. A fitoterapeuta nem helyettesíti és nem helyettesítheti az orvosi kontrollt, kezelést!

Mellékhatásai

Gyógynövényenként eltérő, hogy van-e mellékhatása és attól is függ mivel, milyen kombinációban szedik, használják együtt. Vannak olyan gyógynövények, amelyek allergizálnak és vannak, amelyek mérgezőek és csak bizonyos módon és mértékben felhasználva gyógyhatásúak.

Ki végezheti?

A fitoterápia szakembere a fitoterapeuta, aki megfelel a jogi követelményeknek. Komoly betegség, gyógyszerszedés, gyógyszer elhagyás esetén a fitoterapeuta mellett feltétlenül konzultáljunk szakorvosunkkal, kezelőorvosunkkal is.

Fekete Kata

Nézd meg ezt is

Azonnali gyógyulás orvosi szemmel – Kvantumi folyamatok

Miért lehetséges az azonnali gyógyulás? Mi lenne, ha megpróbálnánk megérteni? Mi lenne, ha tanulnánk belőlük? Orvosként így látom...

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!