Naturmagazin Átalakulás alatt….
Egy párkapcsolati vita sokszor már nem arról szól, amin eredetileg összevesztünk. A korábbi sérelmek, a védekezés és az igazunk bizonyításának igénye elfedhetik azt, ahogy valójában szeretnénk kapcsolódni egymáshoz. A tudatos jelenlét segíthet felismerni ezt a folyamatot.
Érdekes kérdés merült fel egy coaching-beszélgetésben.
Hol van az a pont egy párkapcsolatban, ahol a nő lehet nő, a férfi pedig férfi, és egyiküknek sem kell arra fordítania az energiáját, hogy megvédje magát a másiktól?
És egyáltalán, miért jelenik meg a védekezés két ember között, akik szeretik egymást?
Egészen hétköznapi helyzetekből indultunk.
Ki rakjon rendet a lakásban? Kinek mennyi ideje jut a közös teendőkre? Mi történik, ha az egyikük éppen mással szeretne foglalkozni, miközben a másik úgy érzi, már megint rá marad valami? Ezek egyszerű kérdéseknek tűnnek.
Eleinte talán jelentéktelenek, csak egy-egy bosszúság, egy félmondat, egy rossz érzés, amin átsiklanak.
Aztán jön a következő. És egyszer csak már nem is a rendrakásról van szó. Hanem arról, hogy ki mennyit tesz a kapcsolatért. Kinek az igénye fontosabb. Ki alkalmazkodik többet. Ki nem veszi észre a másikat. Lassan mindketten úgy érezhetik, hogy védekezniük kell.
Ebben a beszélgetésben arra lettem figyelmes, hogy a védekezés mögött korábbi sérülések emléke is megjelent. Mintha az adott helyzet már nemcsak önmagáról szólna, hanem mindarról is, ami korábban már fájt.
És ez ilyenkor könnyen egymás ellen fordíthatja a feleket. Harcolni kezdenek az igazukért, a véleményükért, a feladatok megosztásáért vagy bármi másért.
Hogyan találhatnak vissza egymáshoz?
Ha egymás ellen fordulnak, közben éppen a lényeg vész el.
Hogy szeretik egymást. Hogy együtt vannak. Hogy nem egymás ellen, hanem egymással szeretnék élni az életüket. Csakhogy amikor a figyelmüket teljesen leköti a védekezés, könnyen elveszíthetik a kapcsolatot mindezzel. A másikból ellenfél lesz, akivel szemben meg kell védeni magukat.
És talán itt válik igazán fontossá a tudatosság, a jelenlét.
Mit változtathat meg a tudatos jelenlét?
Észreszik, mi történik bennük, miközben történik.
Hogy felismerik a feszültséget, a félelmet, a régi sérelmet, a késztetést, hogy visszavágjanak vagy bebizonyítsák az igazukat. És ne kelljen azonnal követniük mindezt. Lehet azt is választani, hogy egy pillanatra megállnak.
És ebben a tiszta pillanatban újra érzékelhetővé válhat valami, ami a vita közben háttérbe szorult.
A szeretet.
Az összetartozás.
Az, hogy a másik nem az ellenségünk.
Nem kell egyetérteniük mindenben. Nem kell feladniuk a saját igényeiket, és a különbözőségeiknek sem kell eltűnniük.
Vajon mi történne, ha már nem a védekezésből fordulnának egymás felé?
Ha nem az lenne az első kérdésük, hogyan védjék meg magukat, hanem az, hogyan tudnak ebben a helyzetben is szeretettel kapcsolódni?
Hogyan változna meg a kommunikációjuk?
Milyen új lehetőségeket fedezhetnének fel együtt?
Talán olyanokat is, amelyek a védekezés közben eszükbe sem jutottak.
Nálatok hogy van ez?
