Naturmagazin Átalakulás alatt….
Egy kis kutyabaj megtörtént esete: A kutyáknak is van lelke, sőt ők is bele tudnak betegedni a lelki problémájukba. Íme:
A minap felhívott egy nagyon kedves régi barátom, hogy segítsek a nagylánya tacskóján. Mivel nem vagyok állatorvos, ezértfenn tartásaim voltak saját magammal szemben: hogyan is gyógyíthatnék meg egy állatot, hiszen nem tud válaszolni a kérdéseimre? De az ismerősöm annyira bízott bennem, és hát én is beleszerettem a kutyus barna gombszemébe, így végül beleegyeztetem.
Magára hagyatva – ez ám a kutyabaj!
A kutyus most négyéves, és amióta a nagylányhoz került, szimbiózisban élnek. Szinte szerelmesek egymásba. A tacskó mindenhova követi gazdáját, ahová csak tudja, állandóan a gazdi sarkában jár. Viszont a nagylány egyetemre jár, sokat tartózkodik távol otthonról, ezáltal a kutyus is egyedül van. A vizsgaidőszakok alatt még kevesebb ideje maradt a kedvencére, de megpróbálta minden szabad percét a tacskójával tölteni. Kezdetben a kutyus ezt még jól is tűrte. Voltak kis gonoszságai, szétszedte a lány kedvenc ruháját, bútorát, meglepetéseket hagyott a szőnyegen és egyéb nem várt helyeken. Ez az időszak úgy fél évig tartott, aztán megszokták a kialakult új helyzetet. Az eb is lenyugodott, és már nem tréfálta meg gazdáját. Inkább a vackában pihengetve várta őt haza. Ez idő alatt, hogy a lelkivilága ne sérüljön nagyon, homeopátiás Ignatiát kapott. Ezt még az ismerősöm adta, mert már jól ki volt okítva a homeopátiás tudományból általam, és nagyon ügyesen használta a különböző készítményeket.
Amikor a telefonom megcsörrent azon a bizonyos reggelen, éreztem, hogy most nagyon nagy szükség van rám. Kezdtem feltenni ugyazokat a kérdéseimet, mint az embereknél, de az ismerősöm azonnal ontotta magából kedvence tüneteit. „A kutyának nyelési nehézsége volt. Nyelvét hosszan kidugja, és a nyakát előretolja, úgy öklendezik. Nagyokat morran hozzá a hasa, és közben böffent. Elég ijesztő. Kezdetben csak párszor csinálta, de most már percenként jön elő.”
Nux Vomica a fizikai tünetekre
Nagyon aggódott, mivel a tacskó nála volt a záróvizsgák idején. Kérdeztem, hogy nem evett-e valamit meg a kis kedvenc. Tudtam, hogy kertes házban laknak, ezért azonnal arra gondoltam, hogy találkozott egy békával, vagy bekapott egy gilisztát, netán levadászott egy madarat. Bármit. Hiszen kutya. De kiderült, nem evett meg semmit, csak azt eszi, amit elé tesznek. Kérdeztem, hogy nem ivott-e bele valamilyen vízbe vagy folyadékba, de azt sem. Í]y hát tovább érdeklődtem: van-e hasmaneése, hányt-e mennyire sok a nyála, de a válasz mindenre az volt, hogy nem, és nincs több nyála. Tehát a mérgezés kizárva. Ez már egy jól jel, a kutya életben marad!
Rákérdeztem a hőmérsékletre, az általános nagulatra, mennyire éhes vagy szomjas, mennyire aluszékony, vagy inkább energikus-e, tehát egy kicsit a másik oldalrl is meg akartam ismerni a helyzetet.
Sorra vettem a tüneteket. A fizikai tüneteken kívül azt is észben tartottam, hogy a kedvenc most el van szakítva a gazdájától. Ám mivel az ismerősöm nagyon megijedt ettől a görcsös állapottól, ezért pillanatnyilag csak a fizikai tünetekre figyeltem. Nux Vomicát javasoltam, és arra kértem az ismerősömet, hogy óránként adja a szert a kutyusnak. Ha bármi van, azonnal hívjon, és menjen el az állatorvosához, de ha nincs semmi, akkor is csörgessen meg másnap.
Ignatia a bánatra
Másnap reggel, szinte óraműpontossággal, csörgött a telefonom. Vidám hang szólt bele, és közölte, hogy a görcsös öklendezés a harmadik adag után jelentősen csökkent. Az éjszaka jól telt. Az öklendezés még nem múlt el teljesen, de sokkal kevesebbszer jön elő. Kértem, hogy folytassuk tovább a szer szedését, de már nem kell óránként adagolni, elég, ha 2-3 óránként kap egy adagot a kutya, de minimálisan 4x egy nap. Négy nap múlva csörgött a telefon, és az ismerősöm elmesélte, hogy kedvence teljesen jól van. Már egy napja nem jelentkezett a probléma. Ők is megnyugodtak, mert nem tudtak volna mit mondani a lányuknak, hogy mi történt a tacskóval.
Kértem, hogy biztonság kedvéért még egy ismétlő adagot adjon be a kutyusnak. Azon gondolkodtam, lehetséges-e, hogy ez a fizikai tünet mind az elhagyottságérzésből ered. Hiszen az állatot most nem otthon hagyták, hanem teljesen máshova vitték. Ez bizony kutyabaj egy hű kutyusnak. Kiszakították a biztonságos közegéből, megfosztották attól a reményétől, hogy este láthatja a gazdiját. Talán ebben a tünetben testesült meg a bánata? Így akarta mindenkinek a tudtára adni, hogy depressziós? Hiszen a bánat miatt betegedett meg.
Megkértem a barátomat, hogy adjon a kutyusnak Ignatiát. Függetlenül attól, hogy a fizikai tünetek elmúltak, viszont a mélyben még ott lakozik a bánat.
Azután mi lett a kutyával?
Nem tudom. Gondolom, jól van, és megoldódtak az érzelmi problémák is. Hiszen ha bármi baj lett volna, ismerve a barátomat, akár az éjszaka közepén is felhívott volna. Nyilván nincs többé kutyabaj.
Pár hét múlva kaptam egy fotót. Szerintem a tekintete mindent elárult…
