Ízek gyógyhatása az Ájurvéda szerint – jó tudni ezt a pár dolgot

Az Ajurvéda szerint az ízek gyógyhatása szempontjából fontos az ízek adagolása is. Nézzünk hát meg ezt közelebbről.

Mikor a hat alapízről beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy orvosi szempontok alapján történt a besorolásuk. Az, hogy ebből a tudományos és kipróbált rendszerből végül ínycsiklandó lakomák születtek, teljes mértékben az indiai nép találékonyságának köszönhető.

Ízek gyógyhatása

Keserű

Méregtelenítő hatása miatt nem csak az étkezések elválaszthatatlan része, de elengedhetetlen kísérője túlsúlyos betegek kezelésének is. Ám ennél az íznél figyelembe kell venni: a kevesebb több. Túl sok keserű fogyasztása a szervezet teljes leépülését okozhatja.

Savanyú

Erjeszt, tárolja a belső hőt, szomjoltó és fenntartja a test savasságát. Tehát stimulálja a szervezetet: melegítő hatása mellett szélhajtó tulajdonságokkal is rendelkezik és táplálja a nyálkahártyát –kivéve a reproduktívat.

Csípős

Emésztésfokozó, anyagcsere serkentő és izzasztó.

Fanyar

Megtartja a szövetek tónusát, ezért is alapvető összetevője a túlsúlyos emberek kezelésében alkalmazott  ’triphal’ íz kombinációnak (három íz elegyítése), melynek hatására a páciens úgy veszít a súlyából, hogy méregtelenít, szövetei megőrzik tónusukat és szervezete egészséges marad.

Sós

Az ásványi só közismert tulajdonsága, hogy megköti a testben a vizet. Kis mennyiségben fokozza az emésztést, közepes mennyiségben hashajtó, nagy mennyiségben hánytató tulajdonsága miatt gyakran alkalmazzák itthon is a népi gyógyászatban, de Indiában is a hétköznapi kezelések szerves részét képezi. De hasznosítják még a jógában alkalmazott tisztítókúra során is.

Édes

Az ájurvéda szerint a legtöbbet ebből kell fogyasztanunk, mert szövetépítő, s így segíti a szervezetnek pótolni az elhalt sejteket. Ennek köszönhetően egy-egy sérülés is hamarabb begyógyul, ha elegendő édeset fogyasztunk. Ezen kívül kiemelt szerepe – melyet Európában és az Egyesült Államokban is előszeretettel hangsúlyoznak -, hogy növeli az elégedettség érzést. (Téves elképzelés azonban, hogy a csokoládé az édes íz bevitelének legegyszerűbb módja. Amerikai kutatók kimutatták, hogy 350 kg csokoládét kellene elfogyasztanunk naponta, hogy olyan érzésünk legyen, mintha szerelmesek lennénk.)

Ám a valódi gyógyhatás a fenti ízek adagolásán is múlik

Választhatunk, hogy tisztán, vagy kombinált formában használjuk fel az egyes ízeket. A tiszta használat intenzívebb hatást és gyorsabb eredményt hoz, ám könnyen felboríthatja a szervezet kényes egyensúlyát, míg a kombinált alkalmazás lassabb folyamatot eredményez, ám hosszútávon biztosabb módja az egészség megőrzésének.

Az ízek formái

Édes

Tiszta formája a cukor, kombinált formája a szénhidrát

Sós

Tiszta formája az asztali só, kombinált formája a szárított hínár

Ízek gyógyhatása az Ajurvéda szerintCsípős

Tiszta formája a csípős fűszerek, így csili, gyömbér, erős paprika, különféle borsok, míg kombinált formája az édes fűszerek: fahéj, az ánizs, a szegfűszeg és a kardamon

Savanyú

Tiszta formája az alkohol (s mivel energiát szabadít fel, veszélyes is nagy mennyiségben alkalmazni, mert megszünteti az éhségérzetet és leépíti a szervezetet), kombinált formája a savanyúság, joghurt és a savanyú gyümölcsök

Fanyar

Tiszta formája a csersav vagy a timsó, kombinált formája az egres, a som és a csipkebogyó

Keserű

Tisztán a kínai uborka, Szenna, grapefruit és aloe tartalmazza, míg kombináltan a cickafark, az aranypecsét, a salamonpecsét és a svéd keserű (az Unicum savanyúnak számít az alkohol miatt!)

Ismerős tulajdonságokat láthatunk tehát felvonultatva, s ha megfigyeljük

egyes hazai receptek is őriznek valamit ebből a hasznos tudásból:

amikor fahéjat szórunk a tejbegrízre, elősegítjük a nehéz, tejes étel megemésztését. Mikor erős paprikát teszünk a nehéz ételekbe, szintén emésztéssegítő anyaggal serkentjük szervezetünket. Sajnálatos módon azonban a folyamatosan tapasztalható életmód változás hatással van étrendünkre is: a mirelit és gyors éttermi ételek teljesen felborítják szervezetünk egyensúlyát, melytől már több ezer éve óv minket az ájurvéda, felállítva az adagolás és egyensúly 4000 éves szabályait.

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Bhakti Kutir

Nézd meg ezt is

Fokhagyma emésztési zavarok esetén

Fokhagyma emésztési zavarok esetén

Van olyan, amikor egészségi problémánk nem olyan, hogy megosszuk mással. Ilyen lehet az például, amikor székrekedésünk van, puffadás vagy szorongás okozta hasmenés gyötör.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!