Figyelemzavar és hiperaktivitás jógával és Ájurvédával

A figyelemzavar és hiperaktivitás ismertebb, mint az ADHD rövidítés. Sok szülő és pedagógus számára egyértelmű, miről beszélünk. A szó az angol Attetion Deficit and Hyperactivity Disorder kifejezés rövidítése. Napjaink egyik legjelentősebb tünetegyüttese meglehetősen ellentmondásos, hiszen a pszichológusok, pszichiáterek egyaránt kezelik betegségként és zavarként.

Hivatalosan, ezen a néven az 1960-as évek óta ismert.

Vezető tünetei közé tartozik a szétszórtság, a fókuszálatlanság, az idegesség, a rendszertelenség, az indulatosság, a túlmozgásosság és a féktelenség.

Keresd az okot a figyelemzavar és hiperaktivitás mögött

A felszínen megnyilvánuló tünetek mögött fontos, hogy megfigyeljük a háttérben rejlő, illetve kiváltó okokat. A gyenge belső központ következménye lehet a jelentős önbizalomhiány, bizonytalanság, ebből fakadhat az állandó szorongás, indulatosság, az érzelmek nehéz kezelése vagy a rettegés és félelemben való létezés. A tüneteket kiváltó okokat tekintve nincs egységes állásfoglalás sem a pszichiátria, sem a pszichológia tudományában. Megneveznek genetikai okokat, biológiai tényezőket, veleszületett idegrendszeri rendellenességeket, környezeti hatásokat.

Felismerni, megelőzni és helyreállítani

A keleti és nyugati orvoslás különbözőképpen tekint a betegségekre. Míg a nyugati orvoslás a tünetek megszüntetésére törekszik, addig az indiai orvoslál – az ájurvéda tudománya – a tüneteket kiváltó okok felismerésére, az egyensúly helyreállítására, majd az egészségügyi (fizikai, mentális) problémák megelőzésére, valamint az egészség megtartására helyezi a hangsúlyt. A tünetek meghatározásánál az érzékszerveink számára nem észlelhető szféráig nyúl vissza, ahonnan a fizikai létünk is származik, és annak alapjait határozza meg. Ezek a külső és belső környezetünket felépítő és mozgató biológiai hajtóerők (váta, pitta, kapha) határozzák meg alapvető hajlamainkat, képességeinket, erősségeinket és hiányosságainkat.

Az idegrendszeri megbetegedések a mozgató fődosha túlsúlyának tünetei, így a jóga és ájurvéda módszertanával a vátát kezeljük. A módszertan lényege, hogy külső beavatkozás helyett belső önfejlesztés – belső központ, fókusz, koncentráció erősítése útján törekedjünk a tünetek csökkentésére. A tünetek csökkenése kedvező hatást gyakorol a végrehajtó funkciókra is. Akár a nyugati orvoslás által javasolt terápiákat – gyógyszeres kezelés, viselkedésterápia, neurofeedback, stb. – kiegészítve, akár önállóan alkalmazva a módszertant, életminőségünket jelentősen megnövelhetjük, befttolyással lehetünk a saját életünkre. Nem kevesebb a célunk, mint hogy mind a gyermekek, mind a felnőttek megtanulják kezelni saját magukat, érzelmeiket, indulataikat.

Fontos látnunk, hogy ha a hátrányos képességeknek irányt adunk, előnyként tudnak megnyilvánulni az életben. A hiperaktivitás – mint tünet – megfelelő medrében energikusságként jelenik meg. Az impulzivitás során képesek vagyunk a jelenben élni, ami sok szorongástól szabadíthat meg bennünket, ha rendszeressé tudjuk tenni a mindennapjainkban – például az erős beszédinger megfelelő mederben tartva szenvedélyként mutatkozik meg.

Ászanák és légzőgyakorlatok

A módszertan merít a jóga fizikai gyakorlataiból, ászanáiból és légzőgyakorlataiból, valamint az ájurvéda váta-rendellenesség megszüntetésére vonatkozó ajánlásaiból. Ezeket végezzük napi szinten és napi rendszerességgel! Gyermekek és felnőttek esetében is használjuk a módszertant, azonban gyermekeknél a fizikai és szellemi fejlettség szintjéhez igazítjuk a gyakorlatokat, és a szülőkkel együtt dolgozunk.

Mák Eszter

Forrás: MKHOA

Nézd meg ezt is

ZYO Kétség és Bizonyosság

ZYO Kétség és bizonyosság

Érzelem felszabadító esemény, ahol az Önvaló Énedből nézünk rá a kétség érzésre és a hozzá kapcsolódó olyan gondolkodási mintáinkra, szokásainkra, tudatalatti hitrendszereinkre, amelyek eredményeként nem vagyunk képesek bízni, hinni, elbizonytalanodunk, nem merünk, beleragadunk helyzetekbe, nem tudunk haladni, változtatni,

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.