Családi lélekmező – Meddig cipeled mások sorsát?

Családi lélekmező – Gyermek a felnőttben. Halottaink energia mintáit követjük? Hogyan ismerjük fel és tegyük le mások sorsának cipelését? Hellinger családi lélek törvényei és 3 siker történet, pánikról, gyerekről, párkapcsolatról.

A családi lélekmező egy energiaháló (információs mezőnek), melynek működésével kapcsolatban Bert Hellinger (családállítás módszerének kidolgozója) figyelt meg és fogalmazott meg “törvényeket”. Ha ezeket nem sikerül tartani, annak akár generációkon keresztül is negatív hatása lehet a család tagjaira.

Családi lélekmező – Hellinger “törvényei”

Az odatartozás joga – Hiába a felejtés, marad az energetikai lenyomat

a kiterjesztett család (a klán) minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek a családhoz tartozónak ismerjék el. Mégis van, hogy valakit kitagadnak, mert a család számára elfogadhatatlan dolgot követett el.

Van, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fáj az emléke. Meghal egy kisgyerek, a szülő nem bírja el a fájdalmat. Hogy túlélje a veszteségét, megpróbálja aktívan „elfelejteni”, és úgy tenni, mintha az a kicsi soha nem is létezett volna. Sokszor a nevét is megkapja a következő azonos nemű testvér – és persze a névvel együtt a lehetetlen feladatot: pótolnia kellene a halottat.

A kitagadott energetikai lenyomata ott van a mezőben, csak a viselkedés szintjén van vákuum a helyén. Az odatartozás jogát tagadjuk meg akkor is, ha azt mondjuk, hogy a nagypapa szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Ezzel a sorsát tagadjuk ki – az ember és sorsa pedig elválaszthatatlan egymástól.

Családi lélekmező – A hely törvénye – 2. Hellinger törvény

A családi lélekben, avagy mezőben minden egyes családtagnak megvan a saját helye, és csak ezen a helyen állva élhet jó életet. (Vesd össze a puzzle játékkal: csak akkor jó a kirakott kép, ha mindegyik darabkája megvan, és mindegyik a neki megfelelő helyre került).

„A saját helyünkön lenni” annyit tesz, hogy nemcsak a tények szerint, hanem érzelmi megélésünkben is a nekünk megfelelő generációs létrafokon és azon belül is a nekünk megfelelő sorszámú helyen állunk.

A legalsó generációs létrafokon van a gyerek, ő a Kicsi. A felette lévőn a szülei: tőlük –ill. rajtuk keresztül – kapta az életet, tehát hozzá képest ők a Nagyok. Felettük a nagyszülők, a Még Nagyobbak. Ezek mondhatni biológiai tények.

Mégis sokszor úgy élünk, mintha a szülők szintjére tartoznánk: úgy érezzük, apánk vagy anyánk magányos, érzelmileg helyettesítenünk vagy pótolnunk kell számára a társat, aktívan beleavatkozunk a párkapcsolatukba, pártot fogunk és tanácsot adunk. Olyan is van, hogy két generációs létrafokot ugrunk – természetesen csak élményünkben – felfelé. Úgy érzünk, viselkedünk a szülőnkkel, mintha mi lennénk hozzá képest a Nagyok, megpróbáljuk megadni nekik azt, amit a nagyszüleinktől nem tudtak megkapni. Így nem tudjuk a saját életünket élni, gyökértelenné és stresszessé válunk.

Élményünkből hiányzik a gyerek-lét, amit majd nagy valószínűséggel a párkapcsolatunkban fogunk megpróbálni pótolni.

A generációs létrafokon belüli sorszám azt jelöli, hogy ki hányadikként érkezett a rendszerbe: van első, második, sokadik gyerek, első, második, sokadik fontos kapcsolat az ember felnőtt életében. Az embernek van ugyanis egy eredeti családja, ahonnan az életét kapta, és van egy új családja – ha van – ahová a házasságot, vagy a jelenlegi tartós kapcsolatot megelőző partnerei is odatartoznak. Az előző párkapcsolatok fontosságáról a későbbiekben még részletesen lesz szó.

Ha tehát kitagadnak valakit, vagy elveszik az őt megillető helyet, azt a rendszer mintegy „jóváteszi”. Ez a harmadik törvény működésének az eredménye. Ez pedig:

Családi lélekmező – 3. Hellinger törvény – A rendszer lelkiismeret – igazságtalan és tudattalan 

Hellinger zseniális megfigyelése szerint egy teljes mértékben igazságtalan és tudattalan csoport-lelkiismeret működik a családi lélekben:

ha a tagok közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, vagy nehéz sors jutott neki, akkor másvalaki, aki egy-két generációval később született, ugyanúgy él, érez és viselkedik, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ehhez egyáltalán nem kell, hogy ismerje a nehéz sorsú klántagot, vagy egyáltalán tudjon a létezéséről! Ilyen rossz az is, ha valaki nem kapja meg az őt megillető helyet és tiszteletet. Ebben a „másvalakiben” tehát olyan érzések, érzelmek keletkeznek, mintha őt közösítették volna ki, mintha ő vesztette volna el nagyon korán a szüleit, szerelmét, gyerekét, mintha őt érte volna valamilyen sorscsapás. Úgy él, mintha azt mondta volna a lelkében:

„Kedves testvérem/ szülőm/ nagyszülőm/ rokonom, inkább én viszem helyetted ezt a nehéz sorsot, mint Te.”

„Ha menned kellett, akkor követlek – a halálba/ a rossz sorsba/ a betegségbe.”

„Átveszem Tőled a nehéz érzelmeidet, hogy ezzel is segítsek Neked. Majd én átélem a gyászodat/haragodat/félelmedet helyetted”

„Ha elkövettél valamit, majd én vezekelek helyetted”

Ha ezeknek a törvényeknek és megfigyeléseknek az ismeretében vizsgáljuk meg, hogy miért nem sikerül úgy élnünk, ahogy szeretnénk, nagyon gyakran derül ki az, hogy a családunkban megsérült a rend, és ezért nem tudunk jó életet élni. Vagy valakinek nagyon nehéz sors jutott, és működésbe lépett a rendszer-lelkiismeret, melynek eredményeképpen például egy gyerek kezd el érthető okok nélkül rosszul élni, vagy valamilyen testi-lelki tünetet mutatni.  Mivel az okok ilyenkor nem a saját élettörténetében vannak, mindaddig eredménytelenek maradhatnak a testi és lelki kezelések, amíg a fenti rejtett, tudattalan fogadalom napvilágra nem kerül, és fel nem oldódik.

Családi lélekmező – megtörtént példái 

Családi lélekmező a pánikbetegségben

38 éves nő már nem tud egyedül kimenni az utcára, retteg a forgalomban. Állandó szorongását itallal tompítja – nem esik igazán jól az ital, de javul tőle a kedélye.

Viszont egyre többre van belőle szüksége. Pánikbetegséggel kezelték évekig, de eredmény nélkül. A csoport első napján este kérdezi ki édesanyját. Kéri, ha lehet, most mondja el a gyógyulása érdekében, ha volt valamilyen nehéz sors a családban.

Kiderül, volt egy bátya. Az élénk kisfiú kirántotta a kezét a felnőtt kezéből, lefutott az úttestre, elütötte egy teherautó, és szörnyethalt. A család nem bírta el a bűntudattal terhelt gyászt. Úgy élték túl, ami történt, hogy elköltöztek, és egyáltalán nem beszéltek a dologról mostanáig senkinek.  A nő a családállítás során „találkozik” a testvérével, átéli a veszteséget, és az eddig kirekesztett testvér ezzel bekerül a családba, mint az első gyerek. Húga pedig innentől már nem a tüneteivel, hanem tudatosan a szívével emlékszik rá és a nehéz sorsára. Most már lehet ő a második gyerek, a kislány. Nem kell – ahogy eddig: állandó nadrág-tornacipő öltözetével, tüskére vágott hajával és fiús időtöltéseivel is szimbolikusan – az első fiúgyereket pótolnia. A csoport után egy héttel ír:

egyedül közlekedik, és nem kívánja az italt. Sokat tűnődik a bátyán, mintha mindig is „tudta” volna, hogy van, legalábbis állandóan vágyott egy nagyobb fiútestvérre.

Családi lélekmező – párkapcsolatban

Szép, fiatal, jó pozícióban dolgozó nő panasza: amint komolyabbra fordul egy kapcsolata, ő a saját maga számára is érthetetlen módon elkezd úgy viselkedni a párjával, hogy az inkább előbb, mint utóbb otthagyja. Ha nem akar kicsúszni az időből, most már jó lenne, ha meg tudna maradni egy kapcsolatában. A nehéz sorsú családtagok után kutatva kiderül: a nagymamának volt egy húga, aki fiatalon megesett, és úgy terhesen elverték a háztól. Azóta nem beszéltek róla, senki nem tudja, mi van vele. Ő volt a Magda – neki Magda néni, aki előtt most fejet hajt, és kéri az áldását: nézzen rá szeretettel, ha nem szolidarít vele tovább, és nem rontja el a kapcsolatait elintézve ezzel, hogy ugyanolyan magányos és boldogtalan nő legyen, mint ő volt. Egy bő év múlva jött meg az esküvői értesítés.

Családi lélekmező – a kisgyereket betegíti

Szülőpár jön el, négyéves kisfiúkkal folyamatosan valami baj van: vagy beteg, vagy balesetezik: kezét-lábát töri, betöri a fejét, kitöri a fogát, az egész gyerek állandóan tele van kék-zöld foltokkal és sebekkel. Kiderül: apja még az ő születése előtt részese volt egy autóbalesetnek, ahol ő életben maradt, a barátja – akinek a baleset előtt röviddel a fáradtsága miatt átadta a volánt – meghalt. A baleset a másik kocsi sofőrjének a hibájából történt. Az apa azóta rendszeresen a balesettel és halott barátjával álmodik, magát hibáztatja, mondván, hogy helyette halt meg a barátja. Miután sikerül fejet hajtania a barát nehéz sorsa előtt, és elfogadnia a saját jó szerencséjét, hogy ő életben maradhatott, a kisfiú felszabadul: nem kell már apjától „átvállalnia”a jóvátételt. Hónapokkal később visszajeleznek: vannak még ugyan foltok a gyereken, de nem több mint bármelyik társán, és azóta nem jártak a baleseti ambulancián sem.

A cikk folytatódik a nehéz sorssal és az ún. helycsinálókkal.

Dr. Angster Mária