Egyéni konzultáció Fekete Katával: Önvaló Tudatosság

Az egyéni konzultáció négyszemközt zajlik, rólad szól. A szavakon túl együttérző, szeretetteljes energetikai áramlás zajlik, és ez érezhető. 

Minden ember egyedi, nincs két egyforma. Fogalmazhatom ezt úgy is, hogy minden ember az Univerzum, a Teremtő, az Önvaló, a valódi lényed, az Egy (bárhogy nevezhetjük) egyedi kifejeződési formája. Nemcsak testileg különböznek, hanem tökéletesen különbözőek a gondolkodási és érzelmi folyamatai (elme) is. Egyedi az is, hogy milyen tevékenységben “van ott a helye” az adott embernek, és milyenben nincs ott. A cselekvés alkotó folyamat, és minden élőlény mást és máshogy alkot. Valahogy úgy, ahogy az oroszlán oroszlánként “ténykedve” van a helyén, a nyuszi, meg nyusziként. Közben pedig mindkettő ugyanazon Egy megnyilvánulása más formában.

Nem látjuk a fától az erdőt

Mikor így érezzük, akkor célszerű külső szemszögből rálátást kapni a lehetőségeinkre. Még a legprofibb “lélekbúvárnak” is, a legtapasztaltabb “megvilágosodónak” is lehet szüksége egy “külső” nézőpontra ahhoz, hogy ne a saját elméje elképzeléseiben járjon körbe-körbe, abban a hitben, hogy minden oké.

Az egyéni konzultáció

Az egyéni és a csoportos események is közvetlenül az Önvaló Tudatosságból születnek, amely bennem immár tudatos. Ezért nincs módszerem, nincsenek szabályaim (bár tud úgy tűnni, mintha lennének :)), helyette spontán vezetlek a saját felismerésed útján, belülről érzékelve, hogy hol tartaszt és mire van épp szükséged a megoldódáshoz (ami pedig gyakran eltér attól, hogy mit hiszel, hogy mire van szükséged :)). Nevezhetjük ezt akár transzcendens oldódásnak is, mert maga az oldódás is a közös Tudatból születik. Minden oldódás az Önvaló Szeretet-Tudatosságában landol, így segítve téged nemcsak az oldódásban, hanem a valódi önmagad megérzésében, érzékelésében és a mindennapokban való megélésében.

Ezért a konzultáció sajátos kérdezős-válaszolós-csendben levős-akár meditálós találkozó.

Például

Íme néhány régi oldás példa, ahol még magam is módszereket használtam, mielőtt “megtaláltam” volna azt, ami VAGYOK és amiként lenni, dolgozni szeretnék :):

https://www.youtube.com/watch?v=RN5aAuK3kDg

Az újabb oldások, a csoportos ZYO-k példáit a Youtube csatornámon találod meg, itt: https://www.youtube.com/c/KataFeketeZYO

Az egyéni konzultáció formái

Az egyéni konzultáció lehet fizikai találkozó formájában vagy online.

Online esetében lehet Skype, Messenger, Zoom, Facetime. Ha a Zoom-ot választod, akkor a felvételt is megkapod.

Csoportos lehetőség

A ZYO eseményeken ugyanúgy rálátsz a dolgaid gyökerére, de még onnan is továbblépsz és felfedezed a valódi önmagadat, az Önvalót. Innen te magad is “kívülről” látsz rá a dolgaidra és fokozatosan letisztul a látásod. Ez az “út” eredendő “teljességedbe” visz vissza (nem a teljesség fogalmai szerinti teljességbe 🙂 ) és visszaad téged annak a szabad, szeretet, béke, harmónia önmagadnak, aki valójában vagy amögött, akinek most még hiszed magad. Ez nem a személyiségedet fejleszti. Azaz nem egyszerűen megváltozol, hanem felfedezed a személyiséged által “eltakart” valódi lényedet, esszenciádat, ill. magad látod meg, hogy sosem voltál azonos a személyiséggel. 🙂

Itt is tapasztalod, érzed, érzékeled önmagad Önvalóságát.

A csoportos események online, általában heti 2x valósulnak meg, ZYO néven. Ez lehetőség arra is, hogy folyamatosan tapasztalhasd az Önvaló “magas rezgését”, s ezáltal ne érezd úgy, hogy “a múltkor még meg volt, de aztán “kiestem” belőle”. Van az Önvalóban mélyülésnek egy olyan időszaka, amikor ez a folyamatosság sok mindenen átsegít, pl. az Önvaló-Személy hullám-völgyeken.

Csoportosan vagy egyénileg?

Gyakran előfordul, hogy az egyediség okán megmaradnak olyan energia, gondolkodás, szokás, stb. mintázatok, amik továbbra is bezavarják az életünket. Vagy lehetnek mások előtt nem szívesen kimutatott érzéseink, dolgaink. Erre jók az egyéni konzultációk. A tapasztalatom az, hogy jót tesz a csoportos ZYO folyamatossága, és így csak néha van szükség egy-egy egyénire (van akinek egyáltalán nincs is).

A csoportos ZYO-kon részt tudsz venni egyesével is, lsd. https://naturmagazin.hu/esemeny_naptar/kategoria/esemeny-naptar/

Ill. ZYO havi tagság formájában, akár az összesen is. A ZYO-kon készült videókat pedig vissza tudod nézni. Erről részleteket itt találsz:

ZYO Önvaló Szeretet-Tudatosság – online sorozat (Satsang)

Egyéb nézegetnivalók

Tényleg csak ennyik vagyunk? Videó személyiségen túli lényünk felfedezéséhez

ZYO videókat itt találsz.

Mi a ZYO? Itt találod meg.

Van-e meditáció a konzultáción?

Ez egyéni, spontán alakul ki.

A konzultációk díja

Egy konzultáció 1 órás, kivéve ha úgy érzed számodra ez eleve nem elég.

Az egyénik ára 78 EUR, ami jelenleg 30 e Ft/óra  az online esetében (ha jelentősen változik az árfolyam, akkor a Ft ár is változik).

Ha fizikai találkozót szeretnél, akkor helyet bérelek hozzá, s akkor ez plusz költség.

Hány konzuláció elég?

Ez is egyéni. Még akkor is mikor a téma azonos, nincs két egyforma időigény :).  Ha a csoportos ZYO-k rendszeres látogatója vagy, akkor gyakran egyetlen konzultáció elég, akár egész évre is 🙂

Ha viszont jobban szereted az egyéniket, mint a csoportos foglalkozásokat, akkor érdemes több konzultációval tervezni.

Jelentkezés 

katalin.fekete@naturmagazin.hu mail címen vagy lentebb a Hozzászólásoknál, kérlek segíts nekem azzal, hogy nem a Facebookon jelentkezel :).

Elérhetőségem telefonon itt találod

Tel: +36 20 539 7717

Fekete Kata, ZYO

Fekete Kata ThetaHealing, ZYO, Naturmagazin

Nézd meg ezt is

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság, megvizsgáljuk magunkban – videó

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság, megvizsgáljuk magunkban, hogy ez mit is jelent és hogyan tapasztalható. …

Egy komment

  1. Biró-Vágner Szilvia

    Kedves Kata

    Csodálatos a munkásságod!

    Az önismeret útját járva egy ideje Theta healing videókat hallgatok, és teljesen magával ragadott. Sok konzulens és tanár közül a Te rezgéseddel azonosulok leginkább, ezért blokkjaim oldására szeretnék időpontot kérni (egyéves kisfiam miatt zoom-on keresztül) amennyiben még van lehetőség egyéni konzultációra.

    Szép hétvégét kívánva, Köszönettel:

    Szilvi Debrecenből

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!