A fájdalom teremtésének titkos receptje és e műalkotás feloldása

A fájdalom teremtésének titkos receptje azzal kezdődik, hogy felejtsük el, hogy mindig MOST van.
Aztán hagyjuk figyelmen kívül, hogyha MOST nem fáj semmi, akkor az a VAN, és igazából ez a valóság. Higgyünk inkább abban, hogy hamarosan fájni fog, annak ellenére, hogy ez nem tény.
Ha MOST azon törpölnek a gondolatok, hogy hogyan kéne elhárítani a fájdalmat (majd, amikor LESZ), akkor nem a fájdalom a valóságos, hanem az, ami MOST van, azaz az erről való gondolat.
Ha ez a gondolat marad békén, a maga valóságában, akkor felbukkant és eltűnik. S a fájdalom nem jelenik meg, hisz nem ez volt a valóságos. Előtte itt volt a nem fáj semmi, közben itt volt a nem fáj semmi és utána is itt maradt a nem fáj semmi. 🙂 Csak egy gondolatot figyeltem a fájdalomról.

A fájdalom teremtésének titkos receptje

Ha azonosulás jön létre a fájdalom gondolata és az Én között, azaz összekeveredik a pillanatnyi valós (a gondolat jelenléte) a nem valóssal (a fájdalommal) és hittel társul, hogy a fájdalom valós (csak most épp nem érzem, de attól még valós), akkor félelem keletkezik.
Félelem attól, hogy vajon mikor fog megjelenni maga a fájdalom, s akkor mit fogok vele kezdeni…
Ebbe a félelembe aztán beleragad a fókuszáló figyelem…
Ettől felerősödik a gondolat, újra és újra visszatér, ettől felerősödnek az érzelmek, nő a félelem és megjelennek a társai, az aggódás, szorongás, a bizonytalanság (vajon mikor jön a fájdalom?), az önbizalom hiány (úgysem fog nekem sikerülni megoldani a fájdalmat), stb.
Ettől még tovább rászűkül a figyelem erre a gondolat-érzelem csomagra, s ettől egyre fokozódik az azonosulás, eggyé válok a fájdalommal…
Ez addig addig gyűrűzik önmagában, amíg végül fizikailag meg nem jelenik a fájdalom…
Ekkor megjelenik a gondolat: “Na ugye, megmondtam… Tudtam én, hogy hiába nem érzem most a fájdalmat, majd úgyis vissza fog jönni… “
S meglepő módon ez ad némi elégedettségedet, elégtételt… 🙂
Hiszen igazam volt!!!! Hiszen tudtam, hogy így lesz!!! Hát nem megmondtam?!!! 🙂
Jön a büszkeség… 🙂
Vajon mi a jobb érzés? Az önbeteljesítő fájdalom sikeres megteremtéséből fakadó kicsiny öröm, vagy a fájdalom nélküliség?

A recept összefoglalva

Végy egy fájdalmat (pl. múltbeli emlékből)
Helyezd bele a MOST fájdalom mentes terébe
Fókuszálj erősen, sok gondolattal, hittel tartósan
Higgy a fájdalom valóságosságában annak ellenére, hogy nincs is itt
Ha valaki bátorkodna megjegyezni, hogy most neked nem fáj, akkor tarts ki a fájdalom valóságossága mellett
Tartsd fontosabbnak, hogy van esélye a fájdalomnak, mint azt a tényt, hogy nincs itt.
Oké, oké, de ehhez el kéne hinnem, hogy ha most nincs fájdalom, akkor nem is lesz…
S mikor végre sikeresen elkészül a fájdalom alkotás, akkor ünnepeld meg büszkeséggel, győzelemmel, igazam van-sággal, megmondtam-sággal 🙂 🙂 🙂
Így megerősödik az is, hogy legközelebb könnyebben menjen a fájdalom teremtés…

Ugye nem ezt akartad? Nem ezt akarod?

Ugye jobb fájdalom nélkül lenni?
De persze, nem tudom elhinni, hogy ez lehetséges…, nem tudom elhinni, hogy nem fog jönni a fájdalom… 
Persze, hogy nem….
Ehhez mélységében kellene tudatosan figyelnem, tapasztalnom, fókuszálnom arra, hogy csak a MOST van, s hogy ez tulajdonképpen mit is jelent?
Ha valamit csak elhiszek, akkor azt bármikor meg tudja kérdőjelezni egy ellentétes gondolat…
Ezért azzal kell kezdjem, hogy nem foglalkozom hittel, meg nem hittel….
E helyett csak belelazulok a MOST-ba. Azzal foglalkozom, ami VAN.

És mi is van?

Fájdalom nélküliség + egy gondolat, hogy ESETLEG, TALÁN, AKÁR a fájdalom is felbukkanhat.
Mi is van még?
Hát a lényeg…
Hogy ez a gondolat is csupán egy átáramló jelenség bennem, ahonnan figyelem őt. Azaz a jelenlétem tiszta, eredendően fájdalom nélküli terében pillanatnyilag megnyilvánul egy ilyen megfigyelési tárgy, egy látható dolog, aminek tudatként tudatában vagyok. A jelenlétem tere pedig fájdalom nélküli… Hozzá képest kicsi dolog ez a gondolat.
Ha erre fókuszálok, akkor érzem, látom, tudom, tapasztalom, érzékelem, hogy nincs fájdalom…
Béke, nyugalom, térérzet van.
Hát nem ez a jobb érzés?

Jó, de ez még nem garancia

Mondja egy újabb gondolat. S akkor végülis, hogyan akadályozzam meg, hogy felbukkanjon a fájdalom? – kérdezi az újabb gondolat….
Úgy, hogy nem teremtem meg a fenti láncolattal…
Maradok MOST. Nem követem a fájdalom gondolatát azzal, hogy arra fókuszálnék, hogyan akadályozzam meg azt, ami nincs is itt.
Nem keresem, nem figyelem, ami nincs itt…
Oké, értem, ezzel nem teremtem…  De magától is jöhet a fájdalom, nem? – kérdezi az újabb gondolat…
S újra megpróbálja, hogy kövessem ugyanazt, azt, ami nincs itt…
Hát nem járnék jobban azzal, ha egyszerűen csak elfogadnám, megengedném, élvezném, hogy nincs itt a fájdalom? Ebben merülnék el, abban merülnék el, ami VAN, ami tény, ami a MOST. Ahelyett, hogy a gondolatokban merülnék, követve azt, ahová vezetnek?
Nem, valóban nem garancia ez arra, hogyha teljesen most vagyok, akkor sosem keveredik elő valami fájdalom….
Mégis mi az bennem, ami garanciát követel?
A félelem vagy az élet, a szeretet?
Ugye látod?
Megint az ördögi kör egyik eleménél tartunk… és már alakul is az alkotásunk…

Miért kéne félni attól, hogy egyszercsak (talán) megjelenik a fájdalom?

Ennek miért is ne lenne szabad felbukkannia?
Mi van akkor, ha fáj?
Rossz?
Igen.
És?
Hát nem elmúlik?
Jön, de megy is. Valahogy mindig megoldódik.
Ez is egy olyan jelenség, mint a többi… Felbukkan, s aztán eltűnik…
Felfedezted már, megfigyelted már, hogy hol?
Látszólag a testben…
Ha jobban megnézzük, akkor a fájdalom nélküliség tiszta terében.
A fájdalom előtt a fájdalom nélküliség van, a fájdalom után a fájdalom nélküliség van. És közben? Vajon tényleg önmagában létezik a fájdalom?
Figyeld meg egyszer, amikor fáj…
A fájdalom jelenlétekor is ott a fájdalom nélküliség tere, minden pillanatban, alatta, felette, mellette, benne…

A fókusz megy erősen a fájdalomra

Csak a fókusz megy nagyon erősen a fájdalomra, s figyelmen kívül hagyja a fájdalom nélküliség terét, ami te vagy. A MOST terét, a JelenLét terét, amihez képest a legnagyobb fájdalom is kicsiként érzékelődik.
Ezért olyan fontos felfedezni, hogy mi az a MOST. Hogy a MOST nem csupán a jelenségek, a történések, helyzetek birodalma, hanem az, amiben mindez benne van. Amiből mindez észlődik, tudatosul.
És igen, minél jobban félek a fájdalomtól, minél inkább el akarom hárítani, meg akarom előzni (mert félek….), minél inkább nem akarom, minél inkább meg akarom szüntetni, el akarom tüntetni,  sőt! ki akarom bírni!!!, el akarom viselni, győzni akarok felette….
Annál inkább teremtem, hiszen a fókuszom folyton a fájdalmon van, nem pedig a MOST-on, a fájdalom nélküliségen….

Tudom-e értékelni az eredendőt?

Ez olyan, mintha nem tudnám értékelni, hogy nem fáj semmi…, hogy ez az alap, ez az eredendő… NEM FÁJ SEMMI…. EZ A TERMÉSZETES…mintha nem lennék hálás…, mintha ez nem érdekelne, mintha jobban érdekelne, hogy mikor fog már végre fájni…
Hogyan tudnék hálás lenni ezért? Hogyan értékelhetném az eredendőt?
Lemondok a fájdalom teremtésének titkos receptje használatáról 🙂
Úgy, hogy a figyelmem szentségét az eredendőnek ajándékozom…. Az eredendőt keresem meg, az erdendőre figyelek, az eredendőnek adok energiát, erre fókuszálok, ezt nem kérdőjelezem meg. Ebben pihenek el, ebben merülök el, ennek a tapasztalásával ajándékozom meg magamat. 🙂
Csak MOST van, ez az egyetlen, ami valóságos, minden más csak emlék vagy jövőről való képzelgés, a talánok, az esetlegek világa…
Sosem a MOST a fájdalmas, az a fájdalmas, hogyha kitartó fájdalom munkával végül sikerül fájdalmat varázsolni a fájdalom nélkülibe. De még ekkor sincs veszve minden :).
Csak ez már egy másik történet…
Önvaló Klub (MOST) a Facebookon: https://www.facebook.com/groups/2280818771954348/

Nézd meg ezt is

ZYO A vágyak megvalósulása

ZYO A vágyak megvalósulása és az Önvaló – online, Szept. 8.

Górcső alá veszi azt, ami bennünk lejátszódik, amikor vágyunk valamire. Bennünk, Önvalóban. Íme egy kis vágy tudatosság :):

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!