Hidrogén-peroxid hatása – Sejt szintű oxigén hiány ellen

Nemcsak a fogfehérítésben jó, de az immunrendszer problémái, allergia, rák, fertőzések ellenszere is lehet. A hidrogén-peroxid hatása sejt szintű, oxigénnel látja el azt. Hogyan hat? Hol tartanak a kutatások?

Hidrogén-peroxid hatása – 200 éve kutatják

Hazánkban az utóbbi évekig nem, vagy csak igen keveset foglalkoztak a hidrogén-peroxid hatása kutatásával, gyógyító hatásainak szélesebb körű feltárásával. Most mintha megtört volna a jég. Góth László, az Orvosi Hetilap 2006., 147. évfolyamának 19. számában írt a hidrogén-peroxid paradoxonjáról. Írásában felveti, hogy az „…1819 óta, főként toxikus hatásáról ismert hidrogén-peroxid szerepét a humán szervezetben az újabb ismeretek birtokában újra kellene értelmezni”. Ugyancsak a szer szélesebb körű alkalmazása mellett emelt hangot egyik írásában Dr. Tóth József professzor, az Országos Onkológiai Kutatóintézet igazgatója, aki a hidrogén-peroxid mellett behatóan tanulmányozta a zöld alga gyógyító tulajdonságát is.

Magyarországon az egészségügyben elsősorban a fogászok és a sebészek használják a hidrogén-peroxidot, általában vérzéscsillapításhoz, sebek tisztításához és fertőtlenítéséhez, fogfehérítéshez. Kevesen tudják azonban, hogy igen komoly kutatások folynak évtizedek óta több országban e szernek a szervezetben kifejtett egyéb jellegű hatásainak a feltárására.

Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, majd a 20. század elején újra elkezdték e szer használatát, mégpedig elég jó eredménnyel. Mindezek ellenére a hidrogén-peroxid mind a mai napig nem épült be gyógyszerként a köztudatba, egyszerűsége és olcsósága miatt.

Mi is valójában a hidrogén-peroxid a szervezet számára?

A szervezetben enzimek hatására vízre és nascens oxigénre bomlik, és a sejtstruktúrát védi a sérülésektől. Ellenkező esetben a sejt szennyezetté válna, és az apoptózis (az elhalt sejtek, paraziták megsemmisítése) nem történne meg.

Bizonyított tény, hogy a hidrogén-peroxid az anyagcsere minden bioorganikus folyamatában részt vesz: fehérjék, zsírok, szénhidrátok, ásványi sók, valamint a vitaminok képzésében, az összes enzim és a hormonális rendszer munkájában, a szervezet hőtermelésében, hozzásegíti a cukor vérplazmából történő bejutását a sejtekbe inzulin segítsége nélkül.

Hidrogén-peroxid nélkül semmilyen fiziológiai, biokémiai vagy energiafolyamat nem tud lezajlani a szervezetben.

A hidrogén-peroxid hatása

A hidrogén-peroxidnak hatalmas szerepe van a sejtek mikro- és makroelemekkel történő ellátásában. Így részt vesz a kalciumnak az agy sejtjeihez való eljuttatásában és beépítésében, úgyszintén a sejtek salakanyagoktól való megtisztításában, oxidálja a szervezetbe bekerült, valamint magában a szervezetben keletkezett toxikus anyagokat.

Hidrogén-peroxid hatása

Rákos sejtek

Mint tudjuk, a különböző betegségeket előidéző mikroorganizmusok, beleértve a rákos sejteket is, csakis oxigénhiányos közegben tudnak fennmaradni. Ez nemcsak a gyomor- és béltraktusra vonatkozik, hanem a kismedence szerveire, a férfi és női nemi szférára is stb.

Erős oxidáns hatása mellett a nascens oxigén megszünteti a sejtek oxigénhiányát, és ami nem kevésbé fontos, megsemmisít bárminemű patogén mikroorganizmust, legyen az vírus, gomba, baktérium stb., valamint a fölösleges szabad gyököket.

Immunrendszer

A nascens oxigén határozza meg a szervezet összes élet- paraméterét, vagy még pontosabban segíti az immunrendszer működését a szervezetben zajló összes folyamat irányításában, a szervezet megfelelő fiziológiai rendjének létrehozása céljából, ami biztosítja a szervezet egészséges működését. Vagyis, ha a szervezetben elég nascens oxigén van, akkor biztosítva van a szervezetben zajló összes folyamat megfelelő végbemenetele és, az immunrendszer működése is jó.

Ennek a mechanizmusnak a felborulása, vagyis a sejtek hiányos oxigénellátása, kiváltképp a nascens oxigén hiánya következtében jönnek létre a különböző betegségek, amelyek az egész szervezet elhalását is előidézhetik.

Az ilyen oxigénhiányos állapotban – az aktív oxigénegyensúly helyreállítására, valamint az oxidációs folyamatok élénkítésére, amely a szervezet nascens oxigén termelésének serkentésével jár – mentőövként szolgál szervezetünk számára.

A nascens oxigén aktivitása igen erős és elsősorban az adott szervezet számára idegen elemek atomjait oxidálja. Így a patogén zónák fő ellensége, hisz az utóbbiak csak oxigénhiányos közegben tudnak létezni.

Az amerikai William Campbell Douglas „A hidrogén-peroxid: az orvosi csoda” c. könyvében immunhiányos betegségek sorát nevezi meg (reumatoid arthritis, lupus (bőrfarkas), allergiás rendellenességek stb.), amelyek gyakorlatilag mind gyógyíthatók hidrogén-peroxiddal, főképp vénába juttatásával.

Fertőzések

A hidrogén-peroxid oxidáló tulajdonsága igen erős: ha 10-15 ml (3%-os töménységű) H2O2-t 1 liter vízben elegyítünk, a vízben lévő mikrobák száma ezredére csökken. Eközben olyan kórokozó mikrobák pusztulnak el, mint a kolera, a hastífusz hordozói, vagy a szibériai fekély spórái – amelyeknek a külső közegben igen erős az ellenálló képességük. Laboratóriumi kísérletek sora bizonyítja a hidrogén-peroxid sikeres alkalmazását (vénába történő juttatással) baktériumok, gombák, paraziták és vírusok okozta fertőzések esetén, valamint az immunrendszer működésének stimulálására, a daganatok növekedésének megakadályozására.

Gyulladások

A szervezet egyik fő jellegzetessége, hogy fenntartja saját elektrolit egyensúlyát, azaz a homeosztázist vagy a sav-bázis egyensúlyt. Bármilyen eltérés ebben a folyamatban arról tanúskodik, hogy a szervezetben gyulladásos folyamat zajlik, aminek kiváltója a sejtek oxigénhiánya. Ám ismét tisztázzuk, hogy nem arra a molekuláris oxigénre gondolok, amely a levegővel jut a szervezetbe, hanem a hidrogén-peroxid bomlásából nyert nascens oxigénre, amely mint erős antioxidáns, és nemcsak a sejtek funkcióját képes visszaállítani, hanem elvégzi a nem teljes oxidációs folyamat következtében visszamaradt égési termékek teljes lebontását, és eltávolít a sejtből minden nem odavaló, a sejt működését zavaró anyagot.

Leukémia

Egyes orvos-kutatók megállapításai szerint a leukémiában szenvedő betegeknél az egészséges szervezet által termelt hidrogén-peroxidnak kevesebb mint a 70%-a termelődik, és míg a szervezet hidrogén-peroxid szintjét nem állítják helyre, addig gyakorlatilag nem lehet az ilyen beteget meggyógyítani.

Hidrogén-peroxid hatása – Ha ilyen jó, akkor miért nem kap több teret?

Az olvasóban felmerülhet a kérdés: ha ilyen gyógyhatással rendelkezik a H2O2, akkor miért nem kapott nagyobb teret a gyógyításban. Több magyarázat is van erre a jogosan felvetődő kérdésre.

Ebben közrejátszik több tényező is. Annak ellenére, hogy a hidrogén-peroxid gyógyító hatásait legalább 200 éve tanulmányozzák, a kutatások eredményeinek nagy része csak egy kis közösségben terjesztett szaklapokban kerül nyilvánosságra, és csak az egészségügyben dolgozók szűk köréhez jut el. Ez egy olcsó megoldás, ami miatt az a vélekedés is szárnyra kelt, hogy épp ezért ellenérdekek fűződnek hozzá.

Megjegyzés az elővigyázatosság kedvéért

Ahogy a gyógyszereknél is, itt sem mindegy, hogy mennyit és milyen módunk használunk és nekünk személy szerint milyen a kiinduló állapotunk (annak ellenére, hogy hidrogén-peroxidot a szervezetünk is előállítja). A hidrogén-peroxid szabad gyököt képez, ezért ahhoz, hogy biztonsággal lehessen használni, figyelemmel kell lenni az antioxidáns arányra is. A szervezetünkre a hidrogén-peroxid akkor tud egészséges hatással lenni, ha a szabad gyök – antioxidáns arány eléri az egészséges egyensúly szintjét és nem megy át túlzásba. Nagyobb biztonsággal a természetben egyébként is előforduló hidrogén-peroxiddal kezelheted magad, pl. Lourdes-i forrásvíz ivása, vagy más hasonló.

Ha a hidrogén-peroxidot “mesterségesen” viszed be a szervezetedbe (pl. vénásan vagy nagy dózisban fogyasztva), feltétlenül keress meg egy szakembert. Akár természetesen, akár mesterségesen használod a hidrogén-peroxidot folyamatosan ellenőriztesd a hatását a szervezetedben. Ne feledd: sejt szintű beavatkozást végzel! (Megjegyzés: Fekete Kata).

Kovács József természetgyógyász, reflexológus, szakíró

Nézd meg ezt is

Fokhagyma emésztési zavarok esetén

Fokhagyma emésztési zavarok esetén

Van olyan, amikor egészségi problémánk nem olyan, hogy megosszuk mással. Ilyen lehet az például, amikor székrekedésünk van, puffadás vagy szorongás okozta hasmenés gyötör.

31 hozzászólás

  1. Kedves Kálmán!
    Olvastam, hogy a h2o2-vel mossa a fogát. Kérdésem: 1. nekem a fogkő miatt lazultak ki, az alsó bal, és jobb -1,2-es fogaim. Bizonyára a fogkő is okozhatja.
    2. A fogkő is elkopik, kophat a hperoxidos kezeléstől?
    3. Reggel és este, azaz 2x kell mosni/nap?
    4. A 10 cseppre fokozatosan emelte a mennyiséget, v. rögtön 10 cseppel kezdte?
    Válaszát nagyon várom! Örülnék, ha a fészbukon is bejelölne, hogy biztosan megkapjam a válaszát!
    Üdvözlettel: Marcsi

  2. Prosztatába állandó gyulladást okozó baktériumok ellen használható-e a 3 százalékos hidrogén peroxi /staphylococus hominis, enterococus/ az elsőre már antibiutikum nem hatásos arra rezisztens.

  3. ez ev februar ota iszom minden reggel 15-20 csepp fel pohar vizben. elozmeny: 2011-ben csonkitottak a jobb tudomet mivel rakot fedezett fel a specialista. nem is volt semmi problemam azota. tunetmentes voltam
    sajnos a parom lebetegedett. valoszinu a rengeteg idegesseg megartott,mert egyszer csak elkezdtem furan erezni magam. ondtam is,h vissza tert a rak. kozben marciusban az evi C T vizsgalat 3 foltot mutatott.
    kozben a parom meghalt. szoval volt eleg bajom. Aprilis elejen volt idopontom a sebesz es tudo specialistaval.
    szoval most ott tartok,h nem tudok semmit a kovetkezo CT-ig. az majd Julius elejen lesz mivel 3 honapnak kell eltelni a 2 CT. kozott. azota is iszom a H2O2 ,de egyenlore lebegek.
    biopsziat akartak csinalni. azt nem engedtem.
    kicsit hosszu,de ez az en storym.

    • Kedves Györgyi! Együttérzéssel olvasom történetét. Fogadja részvétünket férje elhalálozása kapcsán. Mint korábban írtam, a daganatos betegségek kialakulása nagyfokú parazita fertőzésre utal. Ha kivágnak egy fertőzött részt, attól még nem múlik el a betegség, mert a paraziták ott maradnak a testünkben, és tovább szennyezik szervezetünket. A tüdőrák az egyik legnehezebben gyógyítható betegség, de nem lehetetlen. Kezdje el mielőbb szervezete tisztítását, térjen át a makrobiotikus táplálkozásra. Üdvözlettel: Kovács József

  4. Mi màr jò ideje isszuk persze tartunk szüneteket nagyon jòl èrezzük magunkat jobban birjuk a munkàt nem fàradunk el jò a közèrzet azelött sokat fàjt a fejem ez megszünt ritkàn vagyunk betegek szòval mindenkinek ajànljuk.

  5. Kedves József
    10 éve polyneuropátiában szenvedek, 1 éve az orbánc is elért ami nem múlik, és van egy nyílt seb a talpamon, ami szintén nem gyúgyul egy éve. Mindemellett diabetes 2 es is vagyok.
    A véleményét szeretnem kérni, hogy segíthet e besöleg a hidrogén-peroszid.
    Köszönöm.

    • Kedves Szappan Ervin!
      Most jutott el hozzám levele. Ha még aktuális a probléma, de ha megoldódott akkor is válaszolok rá, mert talán másoknak is tudok segíteni vele.
      A kék jóddal mindenféle nehezen gyógyuló fekély gyógyítható. előtte fertőtlenítsük le 3%-os hidrogén-peroxiddal. A diabéteszes betegeknél ez nem mindig válik be. Ám ismerjük a desztillált kerozint, ami a diabéteszesek sebeit és fekélyeit is képes gyógyítani. Tessék alkalmazni! Az eredményről visszacsatolást kérünk. A hidrogén-peroxidot szedheti, de itt a kerozin belső szedése többet tud segíteni, sőt az inzulin mennyiséget is kisebb dózisban fogja igényelni. Amíg hozzájut a kerozinhoz, szedje a H2O2-t. (adagolások a könyveimben megtalálhatók).

  6. FIedlerné kicsák margit

    kiváncsi vagyok!

  7. Sziasztok!
    Nagyon érdekesnek találom, amit olvastam és a komenteket is.
    Más oldalakon is kutakodtam, és ott egyértelműen veszélyesnek nyilvánították.
    Keresek, kutatok, mert 21 éve pikelyyömörtől szenvedek, és csak szteroid segít belsőleg, külsőleg csak kordában lehet tartani.
    Nem igazán szeretnék még, erős szereket szedni.
    Segítséget, tanácsot, akár bátorítást kérek!
    Köszönöm szépen
    Tündi

    • Kedves Tüncike!
      A pikkelysömör mindig is gyógyítható volt az alternatív gyógymódokkal. Ajánlom Önnek, végezze el a vastagbél tisztítást, majd a májét, és elképzelhető hogy ennyi elég is lesz, hogy elfelejtse a betegségét. Ha mégse. , ajánlom a terpentineskádfürdők alkalmazását 1-1,5 hónapig. és a makrobiotikus táplálkozást a kezelés idejére.
      Üdvözlettel: Kovács József

  8. Szia mindenkinek. Januar ota iszom a hidrogénperoxidot. Nagyon jol vagyok . A baratnöm is issza. Migrénje volt szinte heti szinten. Most már eltüntek a rohamai. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Ciao.

  9. Nyiroködėmára is jó?

    • Ha nem is oldja meg a problémát, mindenképpen csökkenti a tüneteket. Kérdés, hogy mi okozza a nyiroködémát? Az okok feltárása után lehet a kezelni a betegséget.
      Üdvözlettel: kovács József

  10. Olvastam a komented, én 20 éve szenvedek a pikelyyömörtől.
    Szóval tényleg ennyi lenne??
    Kell még használnod??
    Vagy mentes vagy azóta??

  11. Szeretném megkérdezni hogy korpás seborreas fejbört lehet e vele kezelni,es ha lehet milyen arányban kell higitani, illetve hogyan alkalmazzuk?

    köszönöm

    • Kedves János!
      A seborrhoea gyógyítását A kerozin – a rák és egyéb betegségek gyógyítója c. könyvemben leírtam. A könyv 157-158. oldalán több lehetőségből is lehet válogatni. Tessék alkalmazni!

  12. sziasztok. én már januártol iszom a hidrogén-peroxidot.minden reggel húsz cseppet teszek egy dcl desztilált vizhez. most kezdem érezni jotékony hatását. elkjerült minden nemü téli betegség. jobban biron a munkát nem fáradok el, nincs izomlázam . lihegés nélkül felfutok a harmadik emeletre pedig hatvan vagyok. stb.nagyon hamar megfáztam ,most ez már joval lassabban tórténik.

    ez egy csodaszer.szinte helyre teszi az ember egészségét.

  13. Prosztata nagyobbodás és prosztata rákos daganat esetén a h2o2_nek a sikeressége milyen modszerrel és hogyan biztosithato? Várom mielöbbi szives válaszát. Üdv: nagy dezsö

    • Kedves Nagy Úr!
      A hidrogén-peroxid se nem panacea. Elsősorban a bőrrákot gyógyítja, annak is csak 1-2 változatát. A többi rákféléknél javulás érhető el, de a könyvemben leírt tisztításokat el kell hozzá végezni. A rák a szervezet elsalakosodásának, elférgesedésének a következménye. Az olasz Simonchini szódabikarbónás kezelése se hoz mindig eredményt. A Szviscseva-féle trichomonas-elmélet se mindig helytálló. Nisi –
      japán gyógyító elméletének vannak jó állításai, valamint annak a holland orvosnak, aki a makrobiotikus táplálkozást helyezi előtérbe a rák kezelésénél. Lebegyev, Ukrajnában élő gyógyító azt állítja, hogy a rák minden típusa gyógyítható. Ő a fentebb említett elméleteket ötvözi Hulda Clark, amerikai gyógyító (orvos) elméletével és saját tapasztalataival, aminek eredménye a 100%-os gyógyulás – ha a beteg betartja a játékszabályokat. A Lebegyev féle gyakorlatot én is a legeredményesebbnek tartom a gyógyulás szempontjából. A prosztata rák gyógyítása is eredményes ezzel a módszerrel. Egyetlen hátránya (?) a szex és mindennemű tévelygés szüneteltetése a kezelés időszakára. A kezelés egyszerűbb esetben is 4-6 hónap. Ám szövődmények esetén akár 8-10 vagy akár 12 hónapot is tarthat. Ez attól is függ, hogy az akadémiai orvoslás módszereivel mennyire avatkoztak be
      a beteg szervezetébe.

  14. 10 éve pikkelysömör alakult ki a bal könyökömön,majd a jobbon is,később az ülepemen ,oldalamon.soha nem volt bőr problémám,még tini koromban sem.Rendkívül zavart,nem jártam strandra,uszodába,pedig előtte 40 évig úszást oktattam.A dokik csak hümmögtek,mindent kipróbáltam,semmi eredménnyel.egyszer kentem be hidrogén peroxiddal és szinte majdnem mind eltünt!!!kíváncsi leszek vissza jön -e?

  15. Ez a szer tényleg egy csoda!Egy hónap alatt megszünt a fogam kilazulása.Nagyon jó a fogínyre!Fogat is ezzel mosok(pár csepp a fogkefére) VALAMINT AZ ÜDÍTŐMBE IS CSEPEGTEK TÍZ CSEPPET! SZUPER!

    • Kedves Kálmán!
      Hány %-ost használ? Gyógyszertárban vette? Én is szeretnék, csak nem tudom milyet. Köszönöm a választ!

    • Kedves Kálmán!
      Olvastam, hogy a h2o2-vel mossa a fogát. Kérdésem: 1. nekem a fogkő miatt lazultak ki, az alsó bal, és jobb -1,2-es fogaim. Bizonyára a fogkő is okozhatja.
      2. A fogkő is elkopik, kophat a hperoxidos kezeléstől?
      3. Reggel és este, azaz 2x kell mosni/nap?
      4. A 10 cseppre fokozatosan emelte a mennyiséget, v. rögtön 10 cseppel kezdte?
      Válaszát nagyon várom! Örülnék, ha a fészbukon is bejelölne, hogy biztosan megkapjam a válaszát!
      Üdvözlettel: Marcsi

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!