A ZYO Önvaló Szeretet-Tudatosság sorozat azoknak szól, akik az önazonosságukat Tudatosságként, Jelenlétként, Megvilágosodottságként, Szeretetként, az Önvalóként keresik, élik, megtestesítik, kifejezik. Ez a sorozat összekapcsolja egyéni formádat nemcsak a spirituális szíved szeretet-tudatosságával, hanem mindazokkal a “többiekkel” és dolgokkal, akik-amik Léted “másik” formái. Azokkal, akiket ugyanaz a vágy hajtja: tudatosan, megélten lenni az igazság, a szeretet, a tudat, a lét, az egység, a szabadság, stb.
Együtt fejlődünk, oldódunk lényünk mélységeiben. Együtt járjuk a Tudatosság néha rögös útját, mert együtt ünnep a Lét hétköznap is.
A heti kb. 2x-i ZYO a Tudat-JelenLét olyan erőtere, ami újra és újra ráhangolja a Tudatodat a valódi Létedre, lényedre, mindaddig, amíg a Tudatosságod “kimozdul” a személyléttel való azonosulásra, azaz a negativitás, szenvedés különféle formáira. Olyan ez, mint az úszógumi, amire addig van szükség, amíg stabilan nem tudunk úszni.
Azt hogy mikor mi és hogyan történik, vagy hogy épp mi a témánk….. Az az adott pillanatban merül fel ugyanebből az Önvaló Szeretetből. Ezért, ha szeretnéd tudni, hogy miről is van szó, legalább körülbelül, akkor kérlek nézegesd meg a Youtube-on a videókat, melyek korábbi ZYO-k részleteit (is) tartalmazzák.
Itt találod őket:
https://www.youtube.com/channel/UCu40d8exg2ZqpFM0F0sTVUg
Emellett – ha hív téged a ZYO – akkor érdemes legalább 1-1 alkalmat kipróbálni, mert nincs két egyforma ZYO, így a videók sem igazán tudják visszaadni, hogy mi is ez tulajdonképp. Ezért hívom egyszerűen ZYO-nak…. :).
A ZYO Önvaló Szeretet-Tudatosság – Tudnivalók
Bármikor csatlakozhatsz, nem feltétel, hogy ismerd a korábbi ZYO-kat, vagy hogy tudj bármit is…
Jöhetsz 1-1 alkalomra online, vagy részt vehetsz havi tagsággal is. Utóbbi esetben egyszerűen csak jobban megéri….
Havi tagság esetén vissza tudod nézni a ZYO-kat videóról, ill. lehetőséged van kapcsolódni egy zárt Facebook csoporton keresztül a többiekkel.
Elkötelezettség nincs, annyi alkalmon veszel részt, amennyin szeretnél, ill. havi tagság esetén is addig vagy velünk, amíg jól esik. 🙂 Csupán annyit kérek, hogyha már nem szeretnél résztvenni, akkor lépj ki a csoportból és tedd meg, hogy jelzel.
Időpont
Minden kedden 18 órától, és minden szombaton 19 órától, kb. 1,5 – 2 óra. Kivéve, amikor kivétel van :). A kivételeket pedig ebben az eseménynaptárban tudod ellenőrizni:
https://naturmagazin.hu/esemeny_naptar/kategoria/esemeny-naptar/
Vagy, ha havi tagságot választottál, akkor a kivételeket megtalálod a zárt Facebook csoportban.
Helyszín
Online, a Zoom rendszeren keresztül.
Az esemény a Zoom internetes rendszer használatával érhető el és utólag visszanézhető, sőt utólag is megvásárolható a hozzáférési jog.
Jelentkezésed után e-mail-ben küldöm el a Zoom eseményhez a linket, amivel be tudsz lépni a találkozóra és élőben látjuk, halljuk egymást.
Ha nem ismered a Zoom-ot, kérlek jelezd jelentkezéskor, s ekkor elküldöm neked a használatát segítő videót (pár perc, nagyon egyszerű).
Hozzájárulás
12 EUR /fő/alkalom, ami Ft-ban jelenleg 5.000 Ft/fő/alkalom
65 EUR/fő/havi tagság, ami jelenleg 25.000 Ft-ot jelent.
Az árak az EUR árfolyam szerint változik (csak, ha nagyobb árfolyam ingadozás van), mert így tudom biztosítani tevékenységem értékének állandóságát. Köszönöm a megértést.
A havi tagság minden hó 10-ig utalandó.
Jelentkezés
katalin.fekete@naturmagazin.hu mail címen vagy lentebb a Hozzászólásoknál, kérlek segíts nekem azzal, hogy nem a Facebookon jelentkezel 🙂.
Jelentkezésedre válaszolva elküldöm az utalási adatokat, havi tagság esetén a csoporthoz a hozzáférést, egy alkalom esetén pedig a Zoom linket.
KÉRLEK JELENTKEZÉSKOR KÜLDD EL A SZÁMLÁZÁSI CíMEDET IS (függetlenül attól, hogy kérsz-e számlát vagy sem, én számlázok :)).
Elérhetőségem
Tel: +36 20 539 7717
Jelentkezem