Naturmagazin Átalakulás alatt….
Sok vélemény között elvész az igazság? Kinek van igaza? Akinek igazságérzete van, annak igaza is van :). Vagy mégsem?
Haragszunk a másikra, amiért nem látja be, hogy nekünk van igazunk. Az igazságtalanság érzést pedig képtelenek vagyunk elengedni. Pedig az egész fölösleges.
Az igazság fura egy szerzet. A nézőponton múlik.
Nézzük egy példán keresztül. Ezt a példát rá lehetne húzni bármelyik helyzetre, munkahelyire, párkapcsolatira, orvos-betegre, stb. Kérlek nézd a lényegét.
Ha a szabadságában magabiztos gyereket kérdezünk meg a csokiról, amit épp meg szeretne enni, akkor számára ez kétségbevonhatatlanul azt jelenti neki igaza van, amikor megeszi a csokit. Ha nem eheti meg, akkor igazságérzetét sérti a szabadságának a korlátozása. Ha anyát kérdezzük meg a csoki evésről, akkor az ő nézőpontja a felelős szülőé, akinek gondoskodnia kell gyermeke egészségéről. Vagyis ő úgy érzi igaza van, amikor nem hagyja megenni a csokit. Ha a gyerek kis barátját kérdezzük, az ő “baráti, társ” nézőpontjából a gyereknek van igaza, az anya pedig igazságtalan. Ha apa nézőpontjából nézzük, akkor ha az egészség szemszöge vezérli, akkor az anyának ad igazat, ha viszont a “meg kell adnom minden jót a gyerekemnek”, akkor lehet, hogy a gyereknek ad igazat.
Sok vélemény között elvész az igazság
Ugye látszik a példából, hogy mindenkinek meg van a maga véleménye. Mindenki véleménye a maga nézőpontjából nézve igaznak tűnik. A kinek van igaza játéknak csupán ennyi az igazsága. Azaz mindenkinek igaza van. Különös módon ezzel egyszerre az is igaz, hogy ugyanekkor senkinek sincs igaza. Senki sem birtokolhatja, a nekem van igazam “címet”.
Miért?
A gyerek igazsága azon a téves elképzelésen nyugszik, hogy a szabadságát sérti, ha nem csokizhat, amikor csak akar. Az anya igazsága azon a téves elképzelésen alapul, hogy a szülői felelősség azt jelenti, bele kell avatkozni a gyerek csokievésébe (nem kritikus helyzetekben értve). A gyerek barátjának igazsága azon a tévedésen nyugszik, hogy neki a barátjával azonos állásponton kell lennie, mint barátnak. Az apáé azon a téves elképzelésen (is) nyugszik, hogy egyáltalán állást kellene foglalnia valaki igazsága mellett. Egyszóval mindenki igazsága téves elképzeléseken alapul.
Szóval egyszerre van mindenkinek igaza és senkinek sincs. Hisz bárkinek lenne igaza, az csupán egy téves elképzelést igazolna.
Emiatt szoktuk úgy érezni, hogy bár elfogadjuk a másik igazát, valahogy mégsem az az igazság, vagy legalábbis valami nem stimmel vele. Aki pedig megkapta az igazát, lehet, hogy rövid ideig ettől elégedett, mégis benne is, mélyen belül felmerül, hogy valami nem stimmel, valami nem igazán jó, s az elégedettség hamar elmúlik. Ennek a győzelemnek nincs valódi jó íze.
Akkor mégis mi legyen a döntés?
Akkor mégis megegye a gyerek a csokit vagy ne? Van, amikor meg fogja enni, s akkor ez az igazságos, ez az igaz döntés. Van, amikor nem fogja megkapni és megenni, s akkor pedig éppen ez az igazságos, ez az igaz döntés. S, mikor ebből sértődés válik, akkor ez egy remek helyzet felismerni, hogy maga a sértődés a nem igazságos, a nem igaz.
A sértődés, a harag mögött az igazságtalanság érzés bukkan fel
Azonban már látható, hogy senkinek sincs igaza és ugyanakkor mindenkinek van. Tehát fölösleges megsértődni, haragudni, fölösleges elmerülni az igazságtalanság érzetben, fölösleges ezt dédelgetni és jól bevésni a memóriába.
Az igazságtalanság érzés lényege nem a sértődés, harag, azaz nem az egó védelmezése.
Az igazságtalanság érzése csupán segít megkülönböztetni a valóst a hamistól. A példában sem azért jelenik meg, mert nem “nekem adtak igazat, pedig igazam van”, hanem azért mert az egész helyzet nem hordoz semmilyen igazságot, a nagy képből nézve.
Az egész hamis, ezért az igazságtalanság érzés még magát a “győztest” is érinti, ahogy a többi szereplőt is. Ezért szoktunk olyan furcsaságokat tapasztalni, hogy miután megtiltjuk a gyereknek a csokievést, egyszercsak mi magunk adunk neki egyet, vagy valami mást helyette, lelkiismeretfurdalással (nem mindig vesszük észre, mégis ott van!) :).
Mi lenne, ha az igazságérzet egós eredetű motivációját inkább a szeretet motivációjára cserélnénk?
Nem lenne sértődés, harag, mert a szeretet motivációját a másik fél is érzékeli. Igaz, többé nem nyernénk meg az “igazam van” címet sem :). Vajon melyik az értékesebb?
