Ezt érdemes tenni a félelemmel, hogy rátalálj a mögöttes szeretetre

Ezt érdemes tenni a félelemmel, hogy rátalálj a mögöttes szeretetre: Először is érdemes tisztázni, hogy mi a félelem gyökere. Végül is mitől félek a félelem lánc végén? Azaz megnézem, miért félek attól, amitől félek? 

Általában félelem mögött a halál félelem valamilyen fajtája van

Ide tartozik a megsemmisülés, a nem-lét, sőt a valaminek a megélésétől való félelem is. Pl. ha nem merem megélni a fájdalmat!!!, a félelmet, akkor ennek mélyén is az a félelem van, hogy belehalhatok…
A betegségtől való félelem mélyén is az a félelem, hogy belehalhatok.
Az is halál félelem, amikor látszólag nem félek a haláltól, de attól igen, hogy pl. magatehetetlen legyek. Hiszen ilyenkor is “meghalok” az élet számára, mert nincs értelme.
A mögött is halál félelem található, amikor pl. nem akarok maszkot hordani, mert korlátozza a levegő áramlását. S azzal mi a baj? Hát, hogy beteg leszek tőle… :), s emiatt majd meghalhatok később…
Vicces módon amögött is halál félelem van, ha úgy érzem muszáj maszkot hordani… Miért? Mert elkapom a fertőzést és belehalok… vagy olyan rossz vége lesz, hogy “meghalok” az élet számára.
Ugyanez történik a szerettek féltése kapcsán is. Mindegy is, hogy magamat féltem, vagy a szerettemet, a félelem ugyanaz.
Még amögött is halál félelem van, hogy mi lesz a megélhetéssel? Hisz, ha nincs miből megélni, akkor éhenhalok… vagy olyan életem lesz, amiben már halott vagyok, mert nem tudom megélni, mert nincs miből…

No és mi történik a sok-sok féle fajta félelem miatt?

MOST NEM ÉLEK. :), nem élem meg mindazokat a lehetőségeket, amiket megélhetnék.
Nem merek…. Mert félek, hogy meghalok, vagy a szerettem hal meg… Egy csomó mindenről elhiszem, úgy érzem, hogy ettől valaki meghalhat… Így hát nem teszem, nem nézem meg, nem próbálom ki, még akkor sem, amikor érzem, hogy de jó lenne ezt a dolgot kipróbálni. Ámde érkezik a gondolat, hogy ááá ez túl veszélyes…
Szóval még meg sem haltam, még nem történt semmi, semmi, semmi…. de én már meghalasztottam magam képzeletben.
S aztán jól elhiszem, hogy most aztán biztonságban vagyok…
Hát egyáltalán nem!
Inkább csak nem élek igazán. Magam korlátozom magam, azzal, hogy folyton azt lesem, mit tegyek, ne tegyek, nehogy meghaljak.
A halál félelem irányít… Nem az élet öröme, élvezete… megelése, szeretete…

Kaptam egy csodálatos életet

Kaptam egy csodálatos életet, amiben szabadon kibontakozhatnék, megélhetném teljességében, rácsodálkozhatnék mindarra a varázslatra, amit produkál, ahogy minden beleáramlik a semmiből és kiáramlik a semmibe, végtelen szeretetben… 🙂
Akkora szeretetben, hogy még abba sem szól bele, hogyha én a félelem irányítását választom… 🙂
Vajon látom-e mennyire nem tudom csodálatosnak látni az életem, épp azért, mert a félelem szűrőjén át nézem, mert hagyom, hogy korlátozzon…

Vajon érdemes-e eként viszonyulni az élethez?

Vajon tényleg jól hiszem-e, hogy a minden félelem mélyén élő halál félelem elől el tudok menekülni azzal, hogy korlátozom a lehetőségeimet és arra fordítom az elmém fókuszát, hogy mit tegyek/ne tegyek a halál ellen? Vajon megment-e ez a stratégia a haláltól?
Ha így lenne, az emberek nem halnának meg váratlanul, akár előzetes betegség, tünet nélkül… Nem halnának meg akkor, ha sportosak, egészségesen táplálkozók, szellemileg épek, pszihéjükre ügyelők, vallási gyakorlatot folytatók lennének…

Ezt érdemes tenni a félelemmel

  • Először is megérteni, hogy a fenti felfogás zsákutca. Nem visz oda, ahova szeretnéd. Nem ment meg a haláltól sem, sem pedig attól, amitől félsz. Sőt inkább bevonzza.
  • Megismerkedni a halál valós természetével (több részes videó hamarosan jön a Youtube-on és itt fogod megtalálni, ha felkerült) és elengedni a halállal kapcsolatos berögzült hitrendszereket.
  • Megengedni, elismerni, hogy félek.., (nem teszek úgy magam előtt, mintha nem félnék). Meglátni, megérteni a félelmek mögötti gyökeret, a haláltól való félelmet… 🙂
  • Ezt a félelmet nem tartogatni, rögzíteni (különösen azzal, hogy meg akarom szüntetni, el akarok menekülni előle, nem nézek vele szembe, s ezt teszem a halállal is – mert ez a fókusz energizálja).
  • Nem agyalok a félelmen, mert akkor nem engedődik el. Nem táplálom, nem adok hozzá jottányi energiát, fókuszt sem, azon túl, hogy nyugtáztam a PILLANATNYI jelenlétét.
  • Ezzel hagyom, hogy a félelem mehessen, ahogy jött… Magától…
  • NYUGTÁZOM, hogy épp most nem félek. Tehát a félelem jelenléte nem szükségszerű. Megengedem ezt az érzést. Értékelem, hálás vagyok a félelem nélküli mostnak. Örülök neki.
  • Igyekszem sokszor nyugtázni, hogyha épp nincs itt a félelem. Ezzel energiát, felismerést, elismerést, megbecsülést kap, az, ami igazából természetes. És igazából naaaagyon jóóó.

És még ezt is…

  • Az életen van a fókusz, a szereteten. Ha mindenáron tenni akarok valamit, vagy agyalhatnékom van, akkor inkább azt figyelem, hogy mozog bennem a szeretet? Mitől nő, mitől terjeszkedik? Ez milyen érzés? Vajon mekkorára tud kiterjedni? Melyik helyzetben milyen minősége, érzete van? Vajon az ún. negatív körülmények között hol van? Van-e ott szikrája legalább? S, ha igen, akkor az meg tud-e nőni? Természeten akkor, ha a fókusz a szereteten van…
  • Megérteni és meglátni, hogy a halál ugyanúgy történik, ahogy a megszületés… Nem a személyem irányítja, befolyásolja. Megtörténik és olyan, mintha valami “magasabb” szintű erő vezetné ezt (lsd. a halálból visszatértek beszámolóit, különösen amikor halálos betegségből tértek vissza). A személyem egyszerűen “kapta” ezt az ajándékot.
  • Bár ezt nehéz elfogadni, de akár elfogadom, akár vitatom, attól még magától működik, ahogy működik.
  • A félelem az életemet korlátozza. Elbátortalanít, legyengít, megcsapolja az életenergiát, a vitalitást, a lelkesedést, az örömöt. És igazából nem visz közelebb a célokhoz, ráadásul jól sem igazán érzem magam miatta.
  • A halál természetének megértése, a kollektívbe vésődött, megtanult hitrendszerek helyett.
  • Felfedezni, hagyni kibontakozni a valódi Én-t, az Önvalót. Mert ez maga szeretet fókusz, ez maga szeretet.

Egyedül nem megy? Mindig kérhetsz egyéni segítséget!  

Vagy, akár csoportosat is. Online is… 🙂

A félelem a végtelen szeretetet takarja el előled

A félelem nem a szeretet ellentéte, csak ha bevonzza a figyelmet, megijeszt, akkor a mindenség félelmen át való nézése miatt nem látjuk, érezzük a szeretetet mögötte, a maga teljességében.

Miközben felfedeződik az Önvaló, megvalósulnak a fentiek és megszületik a bátorság arra is, hogy Önvalóból nézzünk rá a halál kérdésére, akkor meglepő dolgot tapasztalhatunk… A halál félelem, az ún. megsemmisülés, a nem-lét félelme mögött maga a feltétel nélküli szeretet tapasztalása van. Az a bizonyos emberin túli… Ezt takarja el előled a félelem, addig, amíg hiszel neki 🙂 és abból indul ki a gondolkodásod, a tetteid, az érzelmi reakciók, hogy ne kelljen félned (azaz félsz).

Észrevetted már, hogy pl. amikor a szereteted “magas” szintű, mint pl. szerelemben, akkor nem fog rajtad a félelem? Akkor jól érzed magad? Akkor nem tartasz annyira a haláltól? Akkor mersz? Akkor a vitalitásod magas szinten van? Akkor valahogy sokkal jobban éled és élvezed az életet?

Látod? Ezt érdemes tenni a félelemmel, legyél szerelmes a szeretetbe :). Találj rá a figyelmeddel mindenben, mindenkiben, minden körülmények között és mindenhol. Ez az, ami valóban előrevisz, nem a félelem.

Kívánok neked sok szeretetet, és sikeres szeretet fókuszt

Fekete Kata, ZYO

Nézd meg ezt is

ZYO A belső életenergia felfedezése - Önvaló Tudatosság, mini elvonulás

ZYO A belső életenergia felfedezése – Önvaló Tudatosság, mini elvonulás dec. 1-3.

A belső életenergiát nemcsak érzékelni, figyelni, tudatosítani fogjuk, hanem ki is fejezzük, és megnézzük, hogy válik fizikaivá. 

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!