ZYO Az Önvaló – online sorozat (Satsang) szeptembertől, amíg jól esik

Kedves! Itt az ideje, hogy újra találkozzunk, s ha máshogy nem is, hát akkor online:). A ZYO Az Önvaló sorozat azoknak szól, akik az önazonosságukat az Önvalóként keresik, vagy már meg is találták. Ez a sorozat összekapcsolja egyéni formádat nemcsak a spirituális szíved szeretet-tudatosságával, hanem mindazokkal a “többiekkel”, akik lényed “másik” formái. Azokkal, akiket ugyanaz a vágy hajtja: lenni az igazság, a szeretet, a tudat, a lét, az egység, a szabadság, stb.

Ez a sorozat összeolvasztja az elválasztottnak tűnő meditációkat, satsangokat a hétköznapi valósággal. Együtt fejlődünk, oldódunk lényünk mélységeiben, hiszen együtt vagyunk az EGY, az együtt EGY erejével. Az Önvaló – Szeretet – Tudat, ami vagyunk fizikai valóságként jelenik meg általunk, nemcsak a ZYO-kon, hanem a hétköznapokban is. Ennek tudatosulásával foglalkozunk.

Már nem szeretném bekorlátozni a ZYO-kat előre meghatározott témákkal, így egyszerűen csak gyere, amikor úgy érzed itt a helyed, s legyen “meglepetés”, amit ez jelent majd neked, ahogyan a hatás is, ahogyan az egész rezonál veled.

Így, hát kedves, a ZYO-k szabadságukban frissek, aktuálisan neked szólóak és spontának tudnak maradni.

A kérdések, a meditációk természetes részletei a ZYO-knak.

Elkötelezettség nincs, annyi alkalmon veszel részt, amennyin szeretnél, ill. havi tagság esetén is addig vagy velünk, amíg jól esik. 🙂

Ha nem tudsz rajta résztvenni, akkor kérheted a videó megtekintési jogát utólag is.

ZYO Az Önvaló csoportot így találod meg

A csoport zárt és a Facebookon érhető el. A csoportba akkor veszlek fel, ha a havi tagságot választod. Ilyenkor a csoportban megtalálsz minden információt, a kivételekről is, ill. videót utólag, plusz segítő írásokat, ill. tudsz kapcsolatot tartani a többiekkel.

Választhatsz egy-egy alkalmat is, ilyenkor utólag e-mailen kapod meg a felvett videóhoz a hozzáférést.

Mikor jelentkezel (lsd. lentebb), kérlek jelezd, hogy 1 alkalomra vennél-e részt vagy a tagságot választod.

Videók

Korábbi ZYOk-ból egy-egy részlet videót itt találsz a Youtube-on: https://www.youtube.com/channel/UCu40d8exg2ZqpFM0F0sTVUg

Időpont

Minden kedden 18 órától, és minden szombaton 9 órától, kb. 1,5 – 2 óra. Kivéve, amikor kivétel van :). A kivételeket pedig ebben az eseménynaptárban tudod ellenőrizni:

https://naturmagazin.hu/esemeny_naptar/kategoria/esemeny-naptar/

Vagy, ha havi tagságot választottál, akkor a kivételeket megtalálod a Facebook csoportban.

Helyszín

Online, a Zoom rendszeren keresztül.

Az esemény a Zoom internetes rendszer használatával érhető el és utólag visszanézhető, sőt utólag is megvásárolható a hozzáférési jog.

Jelentkezésed után e-mail-ben küldöm el a Zoom eseményhez a linket, amivel be tudsz lépni a találkozóra és élőben látjuk, halljuk egymást.

Ha nem ismered a Zoom-ot, kérlek jelezd jelentkezéskor, s ekkor elküldöm neked a használatát segítő videót (pár perc, nagyon egyszerű).

Hozzájárulás

5.000 Ft/fő/alkalom

20.000 Ft/fő/havi tagság

A havi tagság minden hó 10-ig utalandó.

Jelentkezés 

katalin.fekete@naturmagazin.hu mail címen vagy lentebb a Hozzászólásoknál, kérlek segíts nekem azzal, hogy nem a Facebookon jelentkezel 🙂.

Jelentkezésedre válaszolva elküldöm az utalási adatokat, havi tagság esetén a csoporthoz a hozzáférést, egy alkalom esetén pedig a Zoom linket.

Elérhetőségem

Fekete Kata, ZYO 

Nézd meg ezt is

ZYO Önvaló Önszeretet - Szerelem, online

ZYO Önvaló Önszeretet – Szerelem, online, máj. 22.

Az önszeretet nem személyes, hanem a valódi Énünk, a teljesség szerelme önmaga minden része iránt. A személyes önszeretet az elkülönültségből fakad, azaz a teljesség hiányából, így nem tud kielégítő lenni. A valódi Énünk, az Önvaló, önszeretete az Egységből fakad, így minden pillanatban teljesség, elégedettség illata van.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!