Világlátás – A kint és bent illúziója. Miért beszélünk el egymás mellett?

Miért beszélünk el egymás mellett? Miért nem akarják megérteni, hogy mit mondok? Miért nem hallják meg végre? A világlátás a kulcs, az, amikor felismered mit is jelent az “ahogy kint úgy bent”:
Ha a világnak már nincs többé hatalma fölötted és nem köt meg, az öröm és a szépség lakhelyévé válik. ” –  Sri Nisargatta Maharaj.
Téves tudatalatti hitrendszerek sokasága eredményezi azt, hogy úgy látod, mintha függenél a világtól (azaz a környezetedtől) és ahhoz, hogy neked Jó legyen meg kell felelned a környezetednek (a világnak), alkalmazkodnod kell hozzá.  Illetve sok bajod forrása, hogy a világ “akadályozza”, hogy elérd, amit szeretnél, hogy Jó legyen neked. Azaz a világ “megkötni látszik” téged. Amíg így látod, addig hatalma van fölötted, addig ki vagy neki szolgáltatva.

Vajon tényleg megköt téged a világ vagy ez csak a világlátás egy módja?

Belegondoltál már abba, valójában mi a világ (környezet)?
A világ egymásra ható csodás jelenségek sorozata, benne a sokszínű érzelmekkel, gondolatokkal, tárgyakkal, fizikai, kémiai, természeti, emberi, állati, növényi, stb. formában megnyilvánuló jelenségekkel. Észrevetted már, hogy számodra a világ nem pont ezt jelenti, hanem azt, AHOGYAN TE ÉRTELMEZED AZT, AMIT LÁTSZ.
S, ha tényleg a világlátás módján múlik, milyen a világ, akkor az értelmezésedet meg is tudod változtatni :).

Vajon tényleg az értelmezéseden múlik?

Észrevetted már, hogy mikor több emberrel ugyanazt az eseményt éled át, ugyanazt látod mégis ahányan vagytok annyifélét jelent a számotokra? Hogy

Olyan, mintha nem ugyanazt a “mozit” láttátok volna?

Tudod-e, hogy mi a világ a hozzád legközelebb álló személy számára? Akiről úgy hiszed, hogy róla tudsz a legtöbbet. “Persze, tudom mit szokott gondolni a világról és mit szokott érezni ezzel kapcsolatban”.
De tudod-e, hogy milyen érzés neki, mikor azt mondja pl., hogy “szeretem a világot”. Figyeld meg, hogy valójában csak azt tudod, neked milyen érzés a szeretet. Azt tudod, hogy neked mit jelent ez a szó. Azt is tudod, hogy mikor megjelenik benned egy bizonyos érzés és benne egy bizonyos érzés, akkor azt mindketten úgy nevezitek, szeretet.

Ugye, azt hogy ez a két bizonyos érzés egyforma-e azt nem tudhatod bizonyosan?

Valójában nem érezheted, amit ő érez, csak az érezheted, amiről úgy hiszed, ő ezt érzi.
Amikor azt mondod világ és ő azt mondja világ, akkor is van 2 fogalom, de vajon ugyanazt értitek-e alatta? Lehet, hogy pl. a világ számodra egy olyan hely, ahol meg kell küzdened a szeretetért és nagy nehézségek árán találod meg. Lehet, hogy a világ a másik számára pl. egy olyan szeretet hely, ahol az emberek szeretetben élnek és ez természetes.
És ez most egyetlen gondolat és egyetlen érzelem példája. Rakd most össze a szeretetet és a világot. Látod már, hogy csak akkor tudhatnád, hogyan gondolkodik a másik, ha minden egyes szót pont úgy tudnál értelmezni, ahogy ő értelmezi? Látod, hogy te csak úgy tudod értelmezni, ahogy te értelmezed?

Amit a másikról hiszel az csupán elképzelés lehet, nem pedig tény, amit őt meghatározza

Világlátás - Miért igaz, az "ahogy kint úgy bent"? Miért okozza, hogy elbeszélünk egymás mellett?

Amikor úgy hiszed, hogy tudod ő hogyan látja a világot, hogyan gondolkodik róla, érez vele kapcsolatosan, akkor az nem más, mint a te elképzelésed ő róla, az ő kapcsolódó gondolkodásáról, érzéseiről. Azaz a te saját gondolkodásod, érzéseid, hitrendszereid, szokásaid, neveltetésed alapján határozod meg, hogy milyen a másik ember és az ő világlátása.

Tud-e a világ rajtad kívülálló lenni?

Minden “benned” van, a világ is. Akkor hogyan függhetnél tőle? Hogyan árthatna neked? Hisz az, hogy “kívül” van csupán illúzió.
Mikor ilyeneket mondok azt szoktátok mondani, hogy de hát akkor is kirúgtak, bántottak, megaláztak, nem szerettek, elvették tőlem, elhagytak, stb. Hogy lehetne ez az én világom? Ha az van kint, ami bent, akkor miért nem tökéletes minden?
De vajon hogy lehetne az, ha az, ahogyan értelmezed, amit látsz nem tökéletes? Ha tele vagy negatív gondolatokkal, érzésekkel a világról, másokról (is), akkor hogy várod, hogy kint más legyen, mint bent, hogy tökéletes legyen?
MINDEN, AMIT A VILÁGBAN FELISMERSZ, ÖNMAGAD FELISMERÉSE, ÖNMAGAD VISSZATÜKRÖZŐDÉSE. Mert te értelmezed, amit látsz. Nem az a lényeg, amit látsz, nem a történés, az esemény a lényeg, hanem az, ahogyan értelmezed és ahogyan ettől érzed magad.
Hogyan értelmezed, amit látsz?

Akinek tartod magad az adott pillanatban

Ha a pillanatban jókedvűnek tartod magad, akkor a világot jókedvűnek látod. Ha kétséged van bár jókedvűnek látod magad, akkor a jókedvű környezetben megjelennek a rosszkedvűek, hogy tükrözzék a pillanatodat.

Hogyan leszel szabad attól a gondolattól, hogy a világnak hatalma van fölötted?

Ha felhagysz azzal, hogy mindent értelmezz valamilyen módon (azaz tudatalatti hitrendszereket gyárts magadnak) és a világot önmaga természeteként figyeled meg. Ha te magad a valódi önmagad vagy, a valódi önmagad természeteként, aki erre tökéletesen képes. Ha a világlátás egy a valódi önmagaddal.

Nézd meg ezt is

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság, megvizsgáljuk magunkban – videó

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság, megvizsgáljuk magunkban, hogy ez mit is jelent és hogyan tapasztalható. …

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!