Naturmagazin Átalakulás alatt….
Minden emberben ott van ez fajta szükség alapú gondolkodás: “Csak a szükségleteimet és a családom szükségleteit szeretném kielégíteni – ennyi pénzre van SZÜKSÉGEM”. Úgy érezzük, hogy, amire szükségünk van, az jár nekünk és természetes, hogy az élet ezt biztosítja. Valahol itt húzzuk meg a határt az elfogadható és az elfogadhatatlan között.
Annyi pénzt, anyagi javat sorolunk a “feltétlenül kell” kategóriába – tudat alatt -, amennyi a szükségleteinket (és a családét) legalább kielégíti. Ez a szükségleti határ. Ha ennél többre tudunk szert tenni akkor jól érezzük magunkat, de ha ez nem sikerül, akkor még elfogadjuk – bár nem jó szájízzel. Ahogy anyagi javaink közelítenek a szükségleti határ felé, úgy leszünk egyre stresszesebbek, tartva attól, nehogy a határ alá kerüljünk. A határ alá kerülés az elfogadhatatlan kategória. Félünk tőle, teszünk ellene és valahogy a határ szint mindig meg is oldódik.
Van, akinél a szükségleti határ fenntartása már a bőség kategóriába tartozik és van, akinél csak az efölötti rész. Azaz tévesen a bőséget a szükségleti határral összefüggésben szoktunk meghatározni.
A bőség azonban nem az anyagi javak, tárgyak értéke, mértéke által érezhető. Valójában nem ezektől függ. Lsd. a bőség blokkoldó videót.
A szükség alapú gondolkodás határt szab a bőségnek
A szükségleti határ fölötti rész már egyértelműen a “bőség” kategóriába sorolódik, ezért ennek a résznek már komoly kihatása van életünk eseményeire. Míg a szükségleti rész biztosítása az emberek döntő többségének megy és valahogy mindig megoldódik, addig a szükségleti részen felüli rész már intenzíven összefügg a többi tudatalatti hitrendszerrel.
Ilyen például, amikor kételkedünk önmagunkban, azaz nem hisszük el, hogy megérdemeltük azt a nagy jót, hogy a szükségleti részen felül is lehessenek anyagi javaink. Van, hogy úgy hisszük, nem vagyunk elég jók, elég hasznosak, nem nyújtottunk elég jó teljesítményt, nem tudtunk eléggé megfelelni, s amíg így van, addig nem juthatunk hozzá a szükségletünkön felüli anyagiakhoz. Emiatt a hitrendszer miatt nem tudunk egy bizonyos jövedelem határ fölé menni.
Ha pedig mégis, akkor valami folyton történik: hirtelen váratlan kiadásaink támadnak, többet kell költeni, mint hittük, kirabolnak, elveszítjük a pénzünket, stb. Végül pedig ugyanott találjuk magunkat anyagilag, ahol eddig, vagy egy kicsit lentebb, de vissza tudunk jönni a régi szintre.
Így mozgatja a szükségleti határ az anyagi helyzetünket a tudatalatti mélyéről. Mivel mindennek nem vagyunk tudatában, ezért az eredmény állandó küzdelem, harc az anyagiakért. Sok-sok kudarc, csalódás a vége és az önmagunkba vetett hit további romlása. Pedig erre nincs szükség, egyszerűen csak rá kell jöjjünk, hogy nem ott keressük a megoldást, ahol az van… A tudatalattiban.
A szükségleti határ kitolódása
Mivel tudat alatt van ilyen határunk, ezért még bőség esetén is, megpróbáljuk kitolni a szükségleti határainkat. Pl. mikor úgy érezzük, feltétlenül “szükség van” a legújabb mobilra, akkor ez stresszt, feszültséget kiváltó gondolat. Egészen addig, amíg megfelelően alátámasztott magyarázatunk nincs arra, miért is épp a legújabb a szükséglet. Miért a stressz? A szükségleti határ miatt. Ugyanis ha efölé megyünk, akkor már bejön a biztos megtarthatom? megérdemlem? szabad-e, elég jó vagyok ehhez? stb. kérdések, szintén tudatalatti szinten. Vagyis ahhoz, hogy megmaradjon a legújabb telefon és ne legyen lelkiismeret furdalásunk, az a legegyszerűbb, ha besuvasztjuk a szükségleti határ alá.
Ha nem hihető magunk számára, hogy valami belefér a szükségleti határba, akkor konfliktus keletkezik, mert azt már nem feltétlenül engedjük meg magunknak, hogy több legyen, mint, ami szükséges.
Történelem a tudatalattiban
A történelem könyveket olvasva megtaláljuk ennek a fajta gondolkodásnak az alapját.
Már az ősember is úgy élt, hogy annyit vett el, kapott a javakból, ami a szükségletei kielégítéséhez kellett. Később pedig, amikor ennél több keletkezett, akkor azt már úgy is hívták, hogy fölösleg. Ebből keletkezett a cserekereskedelem és ebből lehetett a közös szükségleteket (mint pl. védelem) kielégítenie a közösségnek. Ebből két dolog raktározódott el a tudatalattiban: a fölösleg vagy szükségletté alakul (olyan szükségletté, ami nem az életben maradáshoz kell, de szükséges) vagy be kell adni a közösbe :). Ha fölösleges, akkor nem maradhat meg.
Hogyan hat mindez ma?
Mindenki tudatalattijában megtalálható korlátként, hogy mi az a szint, amit ő szükségletnek tart és ez a szükségleti határ meddig nyújtható szerinte (pl. belefér-e a legújabb mobiltelefon, vagy azt már nem tudjuk elhinni, hogy szükséglet, de azt pl. igen, hogy mindig szép legyen a hajunk és ehhez megvegyük a legdrágább szert). Ez a határ mindenkinél más tartalmú és mértékű. Van, akinek csak a luxus sampon fér bele és van, akinek a 2. ingatlan is :).
Ami azonos, az a határ jelleg. A határ jellegnek pedig azonos a következménye: ha határ van, akkor azt túllépve visszahúzó erők lépnek fel, ezért csak rövid ideig tud megmaradni a határon túli bőség. Bármit találunk ki, bárhogy igyekszünk, valahogy mindig visszatérnek a dolgok a határ környéki szintre. Mikor viszont a határ alá csökkenne a bőség, akkor mindig van megoldás, amivel visszakerülünk a határ szintre.
A határon felüli bőség – amíg tart, ha tart – lelkiismeret furdalás, szégyen érzetet, “rossz vagyok”, “nem jó, hogy több van, mint másnak”, stb. érzetet válthat ki, mert nincs megosztva a közösséggel, ahogy a történelem során volt. Ez belső késztetést jelent a megosztásra, pl. rászorulóknak adásra, alapítványi támogatásokra, stb. Ez még a jobbik eset, mert a többség el sem jut idáig, mert a korlát megvédi őt az efféle bonyodalmaktól :).
Mindez miért?
Mert tudatalatt tovább él a szükséglethez igazodó javadalmazás megítélése magunk számára.
A bőség természetes, az élet természete a bőség
Nem vagy kizárva belőle :), ez csak téves hitrendszer lehet. Azaz nincs szükséged szükség korlátra. Ez feloldható a tudatalattid szintjén. Nincs szükséged szükségre sem. Nem az elme által kitalált szükség és annak mértéke szerint áramlik a bőség, viszont ezek akadályozzák a bőség áramlását. Szükségből nem lesz bőség :). Szükség határhoz való ragaszkodásból sem lesz bőség :).
Milyen a hitrendszerek nélküli, korlátok nélküli természetes bőség?
Ahhoz tudnám hasonlítani az anyagi javak természetes, élet által működtetett áramlását, mint ahogy a vér kering az egészséges testben. Egyes szervek több vért kapnak, mások kevesebbet, mert más a szerepük a nagy egészben. Valamint minden szerv akkor jut hozzá az épp megfelelő mennyiségű vérhez, amikor éppen annyi kell neki a működéséhez és ez bizony változó :). Hisz más mennyiségű vér kell pl. az izmoknak mozgáskor és más nyugalomban. Ugyanakkor minden szerv kap annyit, amennyitől mindig “boldog” és ugyanekkor nem keletkezik “fölösleg” sehol sem.
A szükség és fölösleg csupán nézőpontok, amik elválasztanak attól, hogy lásd az élet bőségét és elégedett lehess vele. Az összehasonlítások pedig téves nézőponthoz vezetnek. Képzeld csak el, ha a gyomor reklamálna, hogy mozgáskor miért megy el tőle a vér az izmok javára? A boldog bőség tudattól a tudatalatti hitrendszerek választanak el :).
