Szívből élni egyfajta nyitottság, ahol nem elméből szeretek

Szívből élni azt jelenti, hogy inkább a megérzéseimre hallgatok, semmit az elmém gondolat áramlataira. Szívből élni nem pusztán az érzelmeim irányítása alatt állást jelent, mert az érzelmek összefüggenek a gondolat áramlással. 

Meg tudom figyelni

Ha az érzelmek a gondolat áramlásból származnak, akkor meg tudom figyelni, hogy egyrészt már jól ismerem őket (többször tapasztaltam), másrészt együttjárnak. Hol az egyik, hol a másik van egy picit előbb, de nagyjából egyszerre jelennek meg. Ezért ez még mindig az elmémből származik, nem a szívbéli megérzéseimből.

A szeretet-gondolatból származó szeretet érzés pl. valahogy nem az igazi, nem teljes, nem mély, inkább hamisnak érződő (főleg a másik fél részéről), száraz, mint valami kősivatag, érzelem szegény, mint egy kőszikla. Sosem tud olyan lenni, mint a szívbéli szeretet, pedig ez is valós, ez is komolynak hitt.

A szívbéli megérzések

Túl vannak az érzéseken, csak nincs rájuk jó magyar szó. Inkább valamiféle tudat ez, ami kétségtelen igazságként észlelődik és valahogy nagyon jó, valahogy tudom, hogy nem az elme terméke. Annyira nem az elméből jön, hogy sokszor hosszú ideig tart mire ki tudnám gondolkodni, hogy mi is ez, miről is szól.  Vagy van, hogy valamiféle érzékelésként tapasztalódik és pontosan tudom általa, hogy ez vagy az a jó irány, miközben nincs mögötte logika, vagy épp szembemegy minden logikával.

Ha megszoktam, hogy figyelemmel legyek a szívbéli megérzésekre, akkor szívből élek. Ilyenkor – a figyelmem okán – azt is észre tudom venni, mikor az elme lecsap a megérzésre és megpróbálja megtorpedózni. Ilyenkor a személyes kondicionáltság (elme) csap össze azzal az igazsággal, amit tisztán érzékelek, de még nem feltétlenül értek, ismerek. Utóbbi miatt könnyen össze tudok zavarodni, hogy akkor most melyiket válasszam. Hallgassak a szívemre, vagy inkább az elme jól ismert mintái szerint haladjak tovább.

Szívből élni azt jelenti,

hogy merek erre a még nem ismert megérzésre hallgatni, merem megengedni, hogy megnézzem milyen lehetőségek felé szeretne vinni.

Ezért szívből élni egyfajta nyitottság. Nyitottan figyelek, megengedve olyan lehetőségeket is, amiket még nem ismerek. Ha folyton az elmémre hallgatok, akkor bezárom magam a múltba. Hiszen honnan veszi az elmém a javaslatait, a megérzések elbírálását? Hát a múltbéli tapasztalatokból, tanultakból, stb., nem pedig a MOST-ból.

Ész nélkül megteszem automatikusan, amit a megérzés “mond”? Dehogy. Azért figyelek, mert valójában nem tudom, nem értem, nagyon más a megérzés dimenziója a gondolkodáséhoz képest. Ezért, mikor azt tenném, amit a megérzés mond, beleeshetnék az elmém másik csapdájába, abba, hogy megpróbálja értelmezni, mi is akar lenni ez a megérzés. Ez még azonban mindig az elmébe zártság. Hisz, mi alapján értelmez az elmém? Nyilván, még mindig a múlt alapján. 🙂

Ha be vagyok zárva az elmémbe, akkor “zárva van” a szívem

Mintha nem is lenne rá szükség. Minek jöjjenek a megérzések, ha úgyis az elmémre hallgatok? Miért is venném észre, ha mégis jönnek, ha úgyis azt tartom igaznak, ami az elmémből jön?

S van még ennél nagyobb hátulütője ennek, ugyanis az elmém nem tud szeretni. Nem az elmémből szeretek. Hiába gondolok a szeretetre, az még azonos a szeretet tapasztalásával. Rossz helyen keresem a szeretetet, és rossz helyen próbálom megoldani, ha az elmémre támaszkodom ilyenkor. “Elméleti” az a szeretet, ami elméből jön. “Gyakorlati”, ami a szívemből, sőt inkább a szívemen túli nyitottságomból.

De ha megszoktam, hogy az elmémre hallgassak, akkor ezzel a lendülettel bezártam a szeretet ajtaját is, mert az a szívemben van. Aztán meg azt fogom gondolni, hogy ó, miért érzem olyan ritkán a szeretetet? Miért nem szeretnek és én miért nem tudom kifejezni a szeretetem? Nem, nem a szeretet hiányával van a baj, nem a képességeimmel, hanem az elmém iránti rajongásommal :), ami nem forrása, hanem elhomályosítója, felülírója az amúgy szeretet-létemnek.

Milyen, amikor zárva a szívem?

Ha be van zárva a szívem, akkor távol igyekszem tartani magamat másoktól, kevéssé merek megbízni bennük, kevés embert engedek közel, vagy felszínes kapcsolatokba bocsátkozom. Távol tartom magam az élet mélységétől, s ettől lehet, hogy az sivárnak, unalmasnak, érdektelennek mutatja magát. Nekem pedig akkor kompenzálnom kell. Izgalmakkal, kalandokkal, állandó ténykedéssel, hogy ne kelljen ezzel szembenéznem. Ezek egyébként hab a tortán, persze, hogy rendben vannak. Csak az nem stimmel, ha állandóan stimulálnom kell magam, ha nem érzem jól magam magammal úgy, hogy közben nem történik semmi. 🙂

Lehet, hogy sok kapcsolatom, barátom van, családom, stb., mégis magányosnak érzem magam, mégis félek az egyedülléttől. Ha igazán őszinte vagyok legalább magammal, akkor mélyen magamban nem találom a szeretve levés érzését, lehet felfedezem, hogy igazából csak elméleteim vannak a szeretetről és csak hiszem, hogy tudom mi is az.

A nyitottság túllép az elmén

A nyitottság nincs bezárva az elme programozottságába, komfort zónákba, múltba, elvárásokba, ragaszkodásokba, félelembe, tanult-örökölt mintákba, tudásba, stb. A nyitottság szabad és védtelen. Tudod mi ennek a védtelenségnek a legnagyobb veszélye, kockázata? Ráébredni a saját feltétel nélküli szeretet létedre, amit az elmébe zártság lekontrollál, lekicsinyít, leszabályoz, lekorlátoz, leblokkol.

A nyitottság megnyitja a szívemet, lehetővé teszi, hogy végre szabadon áramoljon a szeretet, végre én is ott állhassak védtelenül, és elsöpörhessen, magával ragadhasson a feltétel nélküli szeretet. Végre én is lássam, hogy sosem kell félnem a magánytól, az egyedülléttől. Végre én is tapasztaljam az összetartozás emberinél is magasabb szintjeit. Miért is ne szólhatna erről az élet?

A nyitottság nem dobja el az elmét sem. Az elmének is meg van a maga a szerepe. Csak az nem az, hogy elválasszon önmagamtól, elválasszon a feltétel nélküli szeretetségemtől, sem pedig az, hogy bezárja a szívemet.

Hogyan lehet szívből élni? 

Ennél többről, mégis egyszerűbbről van szó :). Lehessek az, ami valójában vagyok. Nem az, akinek gondolom, hiszem magam, nem az amilyen képet alkotok magamról, nem egy tulajdonság – szerep – tanulmány – szerzett tudás – múltbéli tapasztalat, történet halmaz. Mert ezek csupán elméletek arról, hogy igazából mi is vagyok. És, hát a szeretetről is hiába elmélkedem, attól az még nem szeretet. Önmagamról is hiába elmélkedem, az még csak elmélet rólam. De ki van az elméletek mögött? Hogy találom meg a nyitottságot? Hogy találom meg ki is vagyok mindezeken túl?

Fekete Kata, ThetaHealing, ZYO

Nézd meg ezt is

ZYO Önvaló önazonosság

ZYO Önvaló önazonosság 2 részes, online, máj. 21.

Ezt a ZYO-t az a sok tévelygés ihlette, amivel jómagamnak is meg kellett birkóznom, mire ráébredhettem, hogy milyen is a valódi önazonosság a személyes önazonosság helyett.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!