Pszichés elfojtó mechanizmus: Kicsi megkönnyebbülés, nagy ár

A pszichés elfojtó mechanizmus megvéd attól, hogy szembe kelljen néznük önmagunkban valamivel, amiről az elme úgy hiszi, nem jó, nem lesz jó vége.

Egy egyszerű példa erre

Amikor valaki kritizál minket, akkor meggyőzzük magunkat, hogy nekünk van igazunk, ő pedig téved, azaz igazságtalanul kritizál. Ilyenkor azzal kapcsolatban fojtjunk el, amire a kritika irányul. Úgy tesszük el magunknak ezt a helyzetet, hogy a kritika alaptalan volt. Azért tesszük ezt, mert nem merünk szembenézni azzal vonásunkkal, tulajdonságunkkal, amit a kritika érint. Még egy egyszerű esetben is így van.

Mikor pl. megjegyzi valaki, hogy miért pont ezt a sálat vetted fel ehhez a ruhához, és kritikának érzed, akkor ott van mögötte az a tulajdonság, hogy “jó ízlésem van”. A kritika valójában ezt a tulajdonságot kérdőjelezi meg, erre a megkérdőjelezésre irányul. Azért érződik kritikának a megjegyzés, mert a tudatalatti szintjén a “jó ízlésem van” hitrendszer mellett van olyan is, ami ezt kétségbevonja.  Vagyis az elfojtó mechanizmus itt úgy kapcsol be, hogy nem merünk szembenézni a bizonytalanságunkkal, mely szerint lehet, hogy mégsem jó az ízlésünk (ez az önbizalom hiányának egy megnyilvánulási formája). Ezt elfojtjuk és elfedjük azzal, hogy ez igazságtalan kritika, hisz nekünk jó ízlésünk van.

A pszichés elfojtó mechanizmus

egyfajta tagadás. Tagadása annak, ami van éppen. A példában azt tagadjuk, hogy bizonytalanság van bennünk önmagunkkal kapcsolatban. Ennek a tagadásnak védelmi szerepe van. Attól véd meg, hogy rosszul érezzük magunkat az önbizalom hiánya okán. A felszínen attól érezzük magunkat rosszul, hogy ha szembenézünk az önbizalom hiányával, akkor nem fogunk tudni mit kezdeni vele. Vagyis az egyetlen dolgot teszi az elménk, amit tud: szőnyeg alá söpri, azt, ami pedig már van. Ezzel pedig “bebetonozza” az önbizalom hiányát az énképünkbe. Holott valójában csak annyiról lenne szó, hogy egyszer valamikor elbizonytalanodtunk az ízlésünkkel kapcsolatban (hagsúlyozom ez csak egy példa a sok közül). Ennek az elbizonytalanodásnak pedig már rég vége van, vagyis egyáltalán nem kéne megvédeni magunkat. Ha nem arról lenne szó, hogy védünk valamilyen énképet, akkor a kritika leperegne rólunk, nem tudna megérinteni.

Valójában pedig a rossz érzések, amik ebben az elfojtó mechanizmusban megtalálhatóak, nem magából az önbizalom hiányából fakadnak. Hanem abból, hogy bezártunk az énképünkbe egy olyan jellemvonást, ami hamis. Hamis, mert egy pillanatnyi helyzeten alapszik, és csak azért tűnik valósnak, mert a tudatalattiba zárva újra és újra hasonló helyzeteket vonz be, ahol újra megtapasztalhatjuk az önbizalom hiányát, különböző helyzetekben. A sok tapasztalás pedig azt az illúziót kelti, hogy igaz lehet és tényleg nem bízhatunk az ízlésünkben. Így cipeljük magunkkal a múltunkat :), fölöslegesen :). Ráadásként így alkotunk énképet a valós Én helyett :). 

Kicsi megkönnyebülés, nagy ár

Amikor sikerül nem szembenézni azzal, ami van, azaz elrejtve tartani érzéseket, akkor ennek van egyfajta jó íze, öntudatlanul. Nem direkt csináljuk ezt. Megnyugszunk, megkönnyebbülünk, a példa esetében attól, hogy igazságtalannak minősítjük a kritikát.

Ennek azonban nagy ára van. Olyasmit tagadunk, ami már van. Ha pedig már van, akkor azt nem lehet megtagadni, hiszen már van. Nem lehet belőle nincset előállítani, már van. Ennek hatalmas belső feszültsége van, amit rossz érzésként, szenvedésként, boldogtalanságként tapasztalunk. Ráadásul marad az önmagunkról alkotott téves kép és tovább cipelve azt, újra és újra átéljük a belőle fakadó szenvedést. Ezt tetézi meg az, amikor szeretnénk önmagunk lenni, a valódi önmagunk, a téves önképek nélküli önmagunk (Önvaló) és “nem sikerül”. Nem tudunk teljesen önmagunk lenni, mert a mélyben énképeket rejtettünk el és nem látunk rájuk. Ezzel elválasztjuk magunkat egy sokkal nagyobb jótól. Attól a jótól, ami nem valaminek az elkerülésén alapszik (ennek félelem a mozgató rugója, mint a példában a megkönnyebbülés), hanem a valódi természetünkből fakad (szeretet).

Ráadásul ez a pszichés elfojtó mechanizmus több más esetben is működik. Összekeverednek a magunkról alkott énképek, hitrendszerek. Egymásnak ütköznek, mert ellentmondóak. Végül pedig nem értjük miért történnek velünk bizonyos dolgok. Mikor pedig elegünk van ezekből a történésekből, akkor hosszúvá, nehézzé, fárasztóvá teszik a tagadások az egésznek a felismerését és feloldódását. Sokszor pedig nem is tud egyben megtörténni a feloldódás miattuk.

Készült egy blokkoldó videó, ahol mindez szépen megmutatkozik egy élő tudatalatti blokkoldás során. Ehhez a videóhoz kapcsolódik a Mi legyen a rossz érzésekkel? c. is.

Fekete Kata természetgyógyász, ThetaHealing tanár

Nézd meg ezt is

A vágyak így tartanak mókuskerékben és így nem - Önvaló és beteljesülés

A vágyak így tartanak mókuskerékben és így nem – Önvaló és beteljesülés

Hogyan lehetséges, hogy már meg van, amire vágytál, pedig fizikailag még nem látszik. A vágyak irányítanak, ha a vágyak mentén cselekszel vagy nem cselekszel. Így sok nehézséggel, bajjal, szenvedéssel találkozol és kevés örömmel, beteljesedéssel. Folyton úton vagy a jó felé, ahelyett, hogy "megérkezve" lennél, Önvalóként. 

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.