Nem tudom magamat szeretni – ThetaHealing blokkoldó videó

Ha nem tudom magamat szeretni, akkor nagy az esély rá, hogy a lelkemet valamilyen magzatkori, újszülöttkori sérülés érte, amire már nem is emlékszem. A tudatalatti azonban emlékszik, és ez hatással van a felnőtt életére is.

Öntudatlan magzatkori sérülések akár jelentéktelennek tűnő érzelmi hullámzások kapcsán is

Ilyen sérülés lehet az is, ami egyáltalán nem tűnik sérülésnek, sőt nem is tűnik fontosnak sem. A magzat az anyukája rezgései mellett az anyai környezet összes rezgését is “vételezi”, szűrés nélkül, értelmezés nélkül, anélkül, hogy tudná mennyire komolyak, tartósak, súlyosak ezek az érzelmi rezgések. Emiatt egyáltalán nem egyértelmű, hogy mi minden hathatott esetleg negatívan, akár már magzati korban, az anya és az egykori baba tudtán kívül. A tudatalatti hitrendszerként, érzelmi mintaként tárolja ezeket a behatásokat. Előfordulhat olyan is, hogy az anya pl. aggódott, hogy hogyan fogja eltartani a gyermekét, s ez az érzelmi rezgés a magzatban eltárolódhat úgy, mintha teher lenne az anyukája számára.

Ha például a szeretet terén alakult ki egy ez ellen ható rezgés magzati korban, akkor előfordulhat, hogy a felnőtt most is cipeli magával ennek az eredményét, pl. azt, hogy nem tudja magát szeretni. Ez az érzelmi mintázat olyan élethelyzeteket hoz létre, amikben vissza tud tükröződni (Vonzás törvénye). Azaz olyan élethelyzetek valósulnak meg (párkapcsolati, másokhoz való kapcsolódási, stb.), amelyek miatt a felnőtt úgy érezheti, hogy semmi oka nem lehet önmagát szeretni. Vagy, kétsége van arról, hogy szeretheti-e magát, vagy lelkiismeretfurdalása van, ha szereti magát, vagy önzőnek érzi magát, amikor felmerülne benne az önszeretet, negatívan ítéli meg saját magát, stb.

Minden érzelmi minta összetett és sokfelé el tud ágazni. Emiatt nem csupán egy-egy területet érint (mint pl. a szeretet kapcsolatokat), hanem akár többet is, pl. amikor a szeretet blokk összefonódik a magánnyal, az önbizalom hiányával, stb.

Íme egy ThetaHealing egyéni blokkoldás, ami egy bemutató eseményen készült

A videón látszik, hogy a “nem tudom magamat szeretni” program blokkolja azt is (többek között), hogy önmagunk tudjuk lenni. Ha ilyesmi témájú blokkot érzékelsz magadban, akkor a videós kérdésekre adott saját válaszaid – és ezek összpontosított figyelése – mély felismerésekhez vezethetnek, és a videós oldást követve te is fel tudod oldani a felismert blokkjaidat.

Az oldás meditációval kezdődik, érdemes ezt is végigcsinálni.

Ez az oldás kifejezetten azt oldja, amire a videón szereplőnek van szüksége. Minden ember más és más, ezért a te esetedben ez az oldás nem tud teljeskörű lenni. Ha szeretnéd folytatni, vagy szeretnéd megtanulni, hogy kell csinálni, akkor keress meg.

Kívánom, hogy oldódjon fel benned is az önszeretet blokkja.

Mi van akkor, ha valaki másnál blokkolt a szeretet?

Fekete Kata természetgyógyász, ThetaHealing, ZYO

Nézd meg ezt is

ZYO ingyenes Egyetemes béke és szeretet meditáció online

ZYO ingyenes Egyetemes béke és szeretet meditáció videón

Meditáció videón a koronavírus helyzet kapcsán. Az egyetemes béke belőled van, te vagy, rajtad áramlik át, s te áramolsz eként. Ez a béke szeretet, független a körülményektől, történjék bármi, akkor is van.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!