Megvilágosodást kaptunk lencsevégre – Ráébredés a valódi Énünkre, az Önvalóra, videón

Megvilágosodást kaptunk lencsevégre, azaz éppen a ZYO Agyalás nélkül c. esemény zajlott, amikor az egyik résztvevő ráébredt a valódi Önmagára. Van, aki nem érti (még) ezt a mondatot. Semmi baj nincs vele. Amíg nem vagyunk tudatában annak, hogy az emberi személyiség-test-elme nem a valódi Én, s hogy ennél sokkal többek vagyunk, addig fura és érthetetlen, amikor a megvilágosodás szóba kerül. Bár a megvilágosodás mára már csupán egy elcsépelt és agyonhasznált, gyakran félreértelmezett szó, pillanatnyilag (még) ez tudja a leginkább kifejezni azt, amiről beszélek, ezért most ezt használom.

Nincs benne semmi misztikus (bár úgy tűnik), semmi logikátlan (bár így tűnik), csupán jelenleg még át nem látott, meg nem értett dologról van szó. Méghozzá olyan dologról, amire a lelke mélyén mindenki vágyik: szeretet, öröm, boldogság, teljesség, egész-ség, stb. egyben, belülről, érezve, érzékelve, tapasztalva, maradandóan. Miért? Mert ez a lényeged.

A megvilágosodás olyan, mint, amikor egy virág kinyílik. Csak most az ember valódi esszenciája nyílik meg, önmaga számára, valódi önmagát, lényegét felfedve. Egyúttal összeomlik az a kép, amit eddig önmagával azonosnak hitt. Ha a virág bimbója beszélni tudna, kiderülne, hogy ő virág bimbónak hitte magát. S mikor kivirágzik, akkor ráébred arra, hogy ő nem egy bimbó, hanem egy csodás virág :).

Belülről érzékelve (s nem kívülről látva) ráébredünk arra, hogy amit eddig életnek hittünk, – bármily jó is volt – csupán halovány képe annak, ahogyan önmagunkra (Önvalóra, Buddha Énre, Krisztus tudatra, stb., ezek szóhasználatok ugyanarra) ébredés után látjuk, észleljük, érzékeljük a világot és magunkat.

Az, amit egónak szoktunk hívni, az emberi személyiség-test-elme azonosultság maga, egy korlátozott kép önmagunkról. Ez a kép foszlik szét, amikor “megvilágosodunk”. Ekkor ébredünk rá arra, hogy az egó nem is létezik, nem is létezett, csupán elhittük, hogy ez a miénk, ez vagyunk. Elképesztően valósnak tűnik ám, és éppen ez a megtévesztő hatás tart minket sokáig az egó csapdájában. Keleten ezt a megtévesztő hatást hívják Maja-nak. Ez a téves valóság hit szenvedést, félelmet, aggódást, bánatot, fájdalmat, stb. tapasztalást és negatív életminőséget, korlátokat hoz az életeseményekbe. Ezért megvilágosodáskor olyan, mintha láncok, ősidők óta cipelt terhet, fájdalmak, félelmek hullanának le rólunk, hol sírva, hol nevetve, mert rájövünk, hogy mind a Maja “terméke” volt, illúzió. A valóság pedig felülmúlja az elképzeléseinket, miközben ugyanazokat a dolgokat látjuk magunk körül. Csak immáron már egészen másképp, máshonnan nézve.

A megvilágosodáskor összeomlik az egó szerkezete

A test-elme-személyiségbe vetett hitünk óriási, nagyon valósnak érzékeljük, ezért amikor összeomlik ez a hit, előfordul, hogy megjelenik a tehetetlenség, valamilyen félelem (búcsúzóul), sok-sok rossz érzés (amit eddig mélyen eltemettünk), gyász (hisz most omlik össze az, amiben eddig hittünk), a búcsú szomorúsága, testi tünetek, stb. Ez azonban olyan, mint szüléskor a szülési fájdalom. Elmúlik. Ami helyette ott marad az pedig csodálatos, tiszta, szeretetteljes. Ennek a folyamatnak (több órás volt itt) láthatod 2 részét ezeken a videókon.

Az első részben az egó szerkezeti összeomlása történik. S emellett hallhatsz a videón részleteket a ZYO Agyalás nélkül c. eseményből magából. Az önmagunkról való gondolkodás leállítása omlasztotta össze az egót (ebben az esetben) és ennek kellett tovább mélyülnie még órákon keresztül, mire az egó mögött láthatóvá vált az Önvaló. Utóbbi a második részben szerepel.

Fontos, hogy a videót ne tekintsd “receptnek” arra, hogy ennek esetleg nálad is így kell történnie. Ez minden embernél más és más lehet.

Megvilágosodást kaptunk lencsevégre, hogy láthassa mindenki, akinek “szüksége” van rá

Az egó összeomlik, mikor az agyalás leáll: A megvilágosodás “előszobája”- 1. rész:

2. rész: Az Önvaló Énünk felismerése, a megvilágosodás:

Szeretném, ha tudatosulna benned, hogy a megvilágosodás után is folytatódik tovább a testben korábban eltárolt tudatalatti programoktól való megszabadulás, az ezek tisztánlátása. Ugyanakkor immár Önvalóként nézed, egy sokkal kellemesebb, boldogabb, szeretetteljesebb “helyről”, miközben minden áramlik neked, feléd, a javadra. Egyre jobban keresztül látsz az illúziókon, és egyre tisztább a valóság. Ezzel együtt egyre csodálatosabb. Mert a valóság az csodálatos, csodálatosabb, mint bármi, amit eddig tapasztaltál.

Ezen cikk alatt, a hozzászólásokban, megtalálod Mariann levelét arról, hogyan tapasztalta a “megvilágosodottságot” a ZYO után (ami már nincs videón).

Fekete Kata, természetgyógyász, ThetaHealing, ZYO

Nézd meg ezt is

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság, megvizsgáljuk magunkban – videó

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság, megvizsgáljuk magunkban, hogy ez mit is jelent és hogyan tapasztalható. …

Egy komment

  1. Drága Kata,

    megosztanám Veled a jelenleg tapasztaltakat. A mai ZYO után, elindultam haza. Nem volt bennem szorongás egy csepp sem, hogy vajon otthon majd menni fog a békességben levés, a szeretetben levés, mert én voltam az, egy és elválaszthatatlan ezektől. Nem volt semmi ami külön volt tőlem és most sincs. Mert én voltam és vagyok a villamos, Budapest, az arcomat simogató tavaszi szellő, a gyermekem apjának, szomorú és fénytelen szeme, itthon a csirkeragu leves is 😃 a tízmilliószoros nap is.

    Itthon vagyok békében, szeretetben magammal. Ha indulna valami ellenkampány 😊 akkor „Az” veteti észre velem, hogy felültem egy gondolatra, ami eddig hallani sem akart más lehetőségről, mint a gondolkodás. Önmagába tér vissza. Szépséges és feltöltő „érzés” ez. Mintha lett volna eddig egy oroszlánom ami mindig csak bántani akart, és most olyan szelíd, hogy a tenyeremből eszi a jutalomfalatot. 😃 és, hagyom magam ebben időzni, és egyre mélyebb és mélyebb. Olyan születésnap féle érzésem van, Isten éltessen bennünket! Téged, engem, minket, a mai kis „ökörkörünket”, undoknénit a földszintről és Orbán Viktort ( Jesszus! 😲 😃 )

    Fáradt a testem, de valami bennem nagyon ébren van 🙂 A szemem is fáradt, de ami azon keresztül néz, nem akar aludni 🙂 hogy lesz így alvás? Tudom szóltál, hogy így lesz!

    Köszönöm, hogy elcsíptél ma, hogy megláttad a ziccert! 😊 Egy jó gólpassz néha többet ér mint maga a gól. Persze egyik sincs a másik nélkül, mert az adott pillanatban egy mozdulat a kettő! Nincs külön passz meg gól, nincs Te meg én, nincs múlt és jövő, ezek mind egyben vannak, MOST és MOST és megintcsak MOST…

    KÖSZÖNÖM!

    Mariann

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!