Naturmagazin Átalakulás alatt….
Gondolat, félelem, ami nem miénk, mégis mi szenvedünk. Hogy lehet ez? Megoldhatatlannak érzett gondjaink lehetséges forrása. Miért nem vesszük észre, hogy nem a miénk? Mások érzéseibe zárva élünk. Hogy jöjjünk ki belőlük?
Megfigyelésem arról, ahogy mások érzéseibe zárva élünk
Nem csak egyszerűen mások érzéseibe zárva élünk, hanem átvesszük mások gondolatait, testi és lelki (félelmét, szorongását is!) gondjait és persze jó érzéseit is. Van, hogy fizikai fájdalmat, testi diszkomfortot érzünk azért mert a másik embernek van ilyen fájdalma, diszkomfortja, negatív gondolata, lelki problémája, ő van rossz passzban, nála kezdődik pl. a vírus fertőzés. Talán észleltétek már ti is, amikor valakivel beszéltetek, aki panaszkodott élethelyzetéről és ti éreztétek a gyomorszorító érzést vagy akár a hányingert is. Van, hogy tudjuk, ezt most azért érezzük, mert így reagálunk a másiktól hallottakra. Sőt úgy szoktuk érezni, hogy ez a részünkről valamiféle együttérzés. Van, aki pedig úgy reagál az ilyen helyzetre, hogy igyekszik ösztönösen távol tartani magát a panaszkodótól és a gyomorszorító érzéstől. Azt mondja: “Én nem szeretnék ilyen alacsony rezgésű ember társaságában lenni”.
És igen, ennek a pozitív oldala is működik, a másik ember öröme, boldogsága, stb. is ragadós. Ezt legalább élvezzük. A gondjaink akkor kezdődnek, amikor
Nem tudunk róla, hogy a más valakit “élünk” éppen – Megtörtént esetek
Ki érzi ezt?
Tanfolyamomon a kérdések és válaszok folyamatosan röpködtek, kerestük egy tanítványomnál szenvedése forrását, mélyebb okait. Ő egy ideig lelkesen válaszolt, aztán láthatóan egyre zavartabbnak tűnt. Végül nem bírta magában tartani és jelezte, hogy úgy érzi ezek a helyes válaszok, de mintha mégsem róla szólnának, mintha ez nem is ő lenne. Ő nem ilyen szokott lenni, ez nem szokott nála problémát jelenteni. Nem értette, hogy akkor miért érzi úgy, hogy részéről ezek a helyes válaszok a saját érzelmeiről, érzelmei okairól. Ekkor a mellette levő is megszólalt, hogy ő sem érti miért hangzanak el olyan válaszok, amik olyanok, mintha ő adná őket? Hogy lehet, hogy a válaszok róla szólnak? Ő érzi ezeket?
A másik fizikai fájdalma vagy az enyém?
Ezt minden olyan helyzetben megfigyeltem azóta is, ahol többen vannak együtt. Egy másik esetben például szintén gyökér probléma keresgélése közben történt, hogy egy tanítványomnak hirtelen fizikai fájdalom tünete jelent meg. Megkértem álljon pár méterrel odébb, ahol nincs “benne” a többiek aurájában. És mi történt? Azonnal elmúlt a fájdalom. Addig tökéletesen a sajátjának érezte és elhitte, hogy ez az övé és szerette volna megoldani.
Megválaszolt kérdés – kérdés nélkül
Mikor előadáson arra gondolok, hogy de jó lenne erre és erre választ kapnom az történik, hogy az előadó egyszer csak válaszol a belső kérdésemre. Volt olyan is, aki hangosan meg is jegyezte, hogy nem érti, miért is beszél most erről? Ez a téma nem is része az előadásának. Sőt elnézést kért érte 🙂 .
Mindenkinél (!) találtunk olyan probléma csomagokat, mintázatokat, amik addig megoldhatatlannak tűntek az illető számára, pedig sok-sok módszerrel próbálkoztak. Majd “leástunk” a probléma gyökeréig és kiderül, hogy anyától, apától átvett minták, gondolkodás, önmagunkról alkotott hitekről van szó, azaz még felnőttként is apát-anyát “élték”, anélkül, hogy tudtak volna róla.
Betegségek, amiket átveszünk
Azt is folyamatosan tapasztalom, ahogy beteg ember társaságába kerülünk és valahogy “átragad” ránk a betegség. Fertőző betegségnél persze hihető, hogy megfertőződtünk, na de mi van azzal, amikor nem fertőző és mégis mások érzéseibe zárva maradunk?
Láttam olyat, akinél a pánik rohamot a másik ember szorongása váltotta ki, ami ráhangolta őt a saját pánikjára.
Természetes mechanizmus?
Mióta megértettem a dopaminerg és a tükör neuronok működését, azóta azt is megértettem, hogy ez valamiféle természetesnek tekinthető mechanizmus.
Érzékeljük egymás gondolatait, érzéseit, tüneteit – érzékeljük egymást
Aki egyetért azzal a gondolattal, hogy minden egy és csak elménk éli meg a különválasztottságot, annak számára egyértelmű lehet, hogy nem is tehetünk másként, minthogy érzékeljük a mások gondolatait, érzéseit, tüneteit, stb. Egymás közelségében energia mezőink “összekeverednek” (leegyszerűsítve). Ezeket az energiákat észlelve, agyunk nem tesz különbséget aközött, hogy saját magunkat érzékeljük-e vagy valaki mást. Annyira nem tesz különbséget, hogy a tükör neuronok és a dopaminerg neuronok kifejezetten a különbség tétel “ellen hatnak”.
Mi történik, amikor nem tudjuk kié a probléma?
Azt figyeltem meg, hogy, amikor valaki érzékelte a másik személyt, akkor ennek nagyon ritkán volt tudatában, leginkább akkor, mikor számított rá (pl. mikor beteget látogatott). Maga az, ahogy a mások érzéseibe zárva maradunk egy tudatalatti folyamat általában. Mivel minden adottságunk ezt támogatja, ez a természetes a számunkra, ezért ritkán tudatosodik és ez a “programunk” a háttérben fut automatikusan.
Miért baj ez?
Ezeket a helyzeteket megfigyelve azt láttam, hogy a probléma “csomag” átvevője azt hitte vele valami baj van, nála romlott el valami, nála nem stimmel valami, sőt elhitte, hogy a probléma az övé, elhitte, hogy gyógyulásra szorul, magáénak tudta be a lelki problémát.
A következménye pedig egy a számára megoldhatatlan probléma lett, ami miatt úgy gondolta, hogy ő képtelen ezen változtatni, nincs kiút, reménytelen a helyzet.
Ez hosszú távon stresszt, állandó teher érzést, feszültséget és néha fizikai tüneteket is okoz. A gondolatnak pedig teremtő ereje van, ezért az életében egyre több olyan esemény jelent meg, ahol elszenvedte ennek a probléma “csomagnak” a következményeit.
Pl. kirúgták a munkahelyéről, mert nem találták megfelelőnek a teljesítményét, de közben a probléma gyökere az volt, hogy az anyukája hitte azt magáról, hogy ő nem elég jó, nem tud elég jól teljesíteni. Mikor kirúgták a munkahelyéről csak utána értette meg a “gyökér ásás” segítségével, hogy ez nem ő, nem az ő mintázata, hanem az anyukájáé. Mivel elhitte, hogy ez ő, ő a nem elég jó és az élet szállította neki az ezt bizonyító eseményeket (vonzás törvénye!).
Hogy lehetne elkerülni, hogy mások érzéseibe zárva maradjunk?
Azt tapasztaltam, hogy sokszor az is elég, ha akkor, amikor valami rosszat érzékelünk, betegek között vagyunk, fájdalom, diszkomfort jelenik meg, abban a pillanatban megfigyeljük kihez tartozik ez?
Már akkor is, ha csak tudunk erről, hogy lehet ilyen probléma ok, már az is segít magunkra nem venni.
Ha értjük, hogy nem a miénk a probléma, akkor fordítsuk a figyelmünket arra, ami szép, jó, mert amire a figyelmünk irányul, azt hajlamosak vagyunk magunkra venni. Ez nem jelent el nem fogadást, sem nem ellenállást vagy elutasítást (ezek csak bele ragasztanának!). Csak annyit jelent, hogy a figyelmünket a jó terébe helyezzük a rossz helyett.
Meglevő, régi problémáknál is keressük meg a gyökeret és ellenőrizzük, egyáltalán a miénk-e? Hisz, ha nem, akkor hogy is tudnánk megoldani? Nem megoldani kell, hanem elengedni.
Legyen neked is 1 szenvedés forrással kevesebb 🙂 .
