Naturmagazin Átalakulás alatt….
A magas vérnyomás olyan érzelmi tükör, amiben megláthatjuk a saját érzelmeink fortyogását. Be vannak zárva a testbe és kijönnének. Érzelmi energiák ezek, melyeket tudatosan vagy öntudatlanul elfojtottunk. Az elfojtott érzelmek pedig nyomást gyakorolnak a kiszabadulásuk érdekében.
A vér áramlása az érzelmi energiák áramlásának fizikai megjelenési formája. Hogyan tudnának megfelelően áramolni, ha mindazok az érzelmi energiák, melyekkel nem tudtunk mit kezdeni, felduzzadva tornyosulnak, bezárva, elfojtva az Énünkben?
Ha az érzelmeinkkel nem tudtunk mit kezdeni, de a magunkévá tettük őket, akkor a “nem tudok vele mit kezdeni”, a “nem merek vele szembenézni”, a “félek”, az “ezt nem engedhetem meg”, stb. minták, hitrendszerek, stb. egyfajta blokkot képeznek a szabad áramlás útjában. Valahogy úgy, ahogy a forrás vizének útját is elzárják a nagy sziklák.
Magas vérnyomás és érzelmi blokkok
Minél nagyobb érzelmi blokkok zárják el az áramlás útját, minél több érzelmet tekintünk úgy a sajátunknak, hogy közben nem tudjuk őket feldolgozni, annál nagyobb nyomás alá helyezzük saját magunkat. A feldolgozatlan, magunkba zárt érzések “alszanak” ugyan, de ott vannak a testünkben. Mikor pedig történik valami, alvó érzéseink “felébrednek”, reakcióba lépnek a történéssel. Az érzések “összefolynak” a térben, ahogyan a zene hangjai összefolynak egymással. A történések ily módon lehetőséget adnak a bezárt érzelmeknek a kiszabadulásra, távozásra.
Az ember racionálisan akar dönteni az érzéseiről
Itt azonban közbelép az emberi kontroll, ami racionálisan próbál dönteni az érzéseiről.
Meg akarja határozni, hogy milyen érzések látszódhatnak meg rajta? Melyik érzés fejeződhet ki szavak által? Mely érzéseket szabad egyáltalán kimutatni? Melyik érzéssel hajlandó szembenézni? Melyik érzés túl veszélyes? Melyik érzés kezelhető? Melyik érzés nem kezelhető?
Ezek a folyamatok ritkán tudatosulnak, sokkal inkább automatikusan történnek. Szokások, hitrendszerek, múltbeli tapasztalatok vezérlik az érzelmek kezelését. Végül pedig jön az érzelmi elfojtás, a ki nem mutatás, a szembe nem nézés, a fel nem dolgozás.
Ami bajt okoz
A baj úgy keletkezik, hogy az érzések mellett ott van az az alapvetőnek hitt hiedelem, hogy EZEK AZ ÉRZÉSEK AZ ENYÉMEK. Vagyis az érzések az ÉN-emet építik.
Így már az érzések nem tudnak zenélni, nem tudnak összeolvadni, szétválni, szétomlani, táncolni. Táncolnának, ahogy a zene hangjai. Emelkednének, süllyednének, eggyé olvadnának és szétmállanának, hogy eltűnjenek a belső csend semmijében. De nem tudnak. A kontroll folyton beleköp a harmóniájukba. Az ÉN korlátozni akarja az áramlásukat. Fél tőlük. Rossz tapasztalatai vannak. Az érzelmek áramlását a sziklák terelik meghatározott mederbe.
Ha legalább lehetne tudni, hogyan vannak az érzelmek jó mederben…. De nem lehet. Az érzelmek irányíthatatlanok. Ki szeretnének szabadulni a mesterséges eltereltségükből, bezártságukból. Így elindul a nyomás érzete, hogy elmossa az útjából a sziklákat, a szabadulás érdekében. Az érzelmek nyomást gyakorolnak az őket fogva tartó sziklákra (kontroll, szokások, minták, hitrendszerek, múltbeli tapasztalatok, stb.).
Az ember úgy hiszi, ő jobban tudja, vagy azt hiszi, neki úgy sem megy, ezért ragaszkodik
Az ember ragaszkodik a maga elképzeléseihez, szokásaihoz, hitrendszereihez, múltbeli tapasztalásaihoz. Így nem veszi észre, ahogy a nyomás próbálja megmutatni mire lenne szükség a sziklák eltüntetéséhez. Nem veszi észre, merre folynának az érzések,
nem veszi észre, hogy szabadságra vágynak, nem veszi észre, hogy nem akarnak ártani. Ilyenkor mindig történik valami. A történések segítenének az érzéseknek “zenélni”, elfolyni, kifújni. Az ember azonban erre nem tudatos, nem veszi észre ezt a történetei mögött, mert nem néz szembe az érzelmei mélységeivel. Beleragad a történeteibe, azokat próbálja megoldani, ahelyett, hogy az érzelmeire figyelne. Nem, nem, azt nem meri megengedni magának.
Sőt inkább még jobban ráerősít érzelmei elfojtására, elnyomására, vagy épp elmenekül előlük. Ettől a blokkok, gátak, sziklák erősítést kapnak, a nyomás fokozódik.
A vérnyomásnak most már tükröznie kell
A magas vérnyomás engedelmesen mutatja a belső érzelmi nyomást. Egy ideig öngyógyítja magát a test, próbálja helyreállítani az egyensúlyt. Ez azonban nem megy, ha nincs mögötte érzelmi egyensúly.
Magas vérnyomás és düh
Az elfojtások nem megoldás. Az általuk okozott, alvó érzések békéje csupán látszólagos. Ez nem valós érzelmi egyensúly. Az érzelmi egyensúly felborulása tovább gyűrűzik, pl. hormonális egyensúlytalanságba. A csapdába esett érzelmek nyomása pedig elér egy olyan szintet, ahol kirobban valamilyen történés kapcsán.
Ezt szoktuk úgy kommentálni, hogy “dühös vagyok”. Vagy úgy, hogy “kiborultam”. Vagy úgy, hogy “nem tudtam kezelni az indulataimat”. A düh mögött mindig elfojtott érzelmek vannak.
A düh olyan, mint a kukta kieresztő szelepe
Mind a düh, mind pedig az érzelmeink kiválóan “kezelhetőek”. A kezelhető egy rémesen félreérthető szó itt, azonban pillanatnyilag nem létezik erre megfelelő kifejezés. Valahogy úgy lehetne leírni, hogy az érzések saját természetének megismerése lehetővé teszi, hogy az érzelmek kezelés nélkül kezelődve saját természetük szerint áramolhassanak, tökéletes harmóniában veled. Ez az “út” pedig az Önvalóba vezet. Minderre neked is van lehetőséged, mindez benned van.
S mi a magas vérnyomás sorsa? A tükör csak azt mutatja, ami belenéz, nem? Ha nem a nyomás néz bele, hanem a szabad áramlás, akkor mi lesz a magas vérnyomással?
