Legyen ez a Te napod – Theta Healing letöltések Nőnap alkalmából

Már eleget segítettél másoknak, eleget adtál. Most csak állj meg egy percre és töltődj fel ezzel az energiával Te magad. Legyen ez a Te napod!

A nők mély belső késztetése, hogy megfeleljenek a családjuk, barátaik, munkahelyük elvárásainak. Arra vagyunk szocializálódva, hogy folyton kifelé figyeljünk, észrevegyük kinek van szüksége a segítségünkre, támogassuk, akit épp kell, gondoskodjunk, “szolgáljunk”.

Annyira igyekszünk mindenben helytállni, mindenhol jól teljesíteni, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy mi magunk viszont nem tudjuk jól elfogadni, amit kapunk. A női szerephez különös módon mintha hozzátartozna, hogy ő mindig csak ad és ad, maga pedig mélyen belül hiányát érzi a szeretetnek, a támogatásnak, a segítségnek és a többi jónak. És persze nem ér rá ezzel foglalkozni 🙂 .

Nőként kapni és elfogadni szinte szokatlan

A nők sokszor zavarban vannak, amikor hálát, szeretetet kapnak, amikor tesznek értük, amikor támogatni próbálják őket.

Amikor a tudatalattiban keressük a mögöttes okokat, az derül ki, hogy nőként kapni és elfogadni akkor lehet, ha megérdemeltük, ha már eleget küzdöttünk, dolgoztunk, tettünk érte. Sőt akkor, ha mások már rendben vannak és majd utánuk jöhetünk mi.

Sok nő nem tud pihenni, nem tudja elengedni magát és csak élvezni a felé áramló jót, örömet, szeretetet, mert úgy érzi, mintha még nem lenne kész, mintha még nem tett volna eleget ahhoz, hogy pihenhessen.

Ez most legyen ez a Te napod, ezért

Íme néhány Theta Healing letöltés, ami pozitív, női energiákkal tölt fel

és tudatalatti szinten segít elfogadni, jól érezni magad, pihenni és élvezni a jót:

Ez egy “programozott letöltés”, azaz ha szeretnéd ezt a letöltést magadnak, akkor csak mondj Igent magadban és a letöltés érkezik a tudatalattidba.

  • Legyen ez a Te napod - Theta Healing letöltések Nőnap alkalmából“Megengedem magamnak, hogy élvezzem és elfogadjam a jót, amit kapok. Felismerem a legapróbb jót is, ami nekem szól és hálás szívvel el is fogadom.
  • Felismerem és elfogadom a környezetem megbecsülését és tudom, hogyan örüljek neki. Tudok kapni is, nemcsak adni.
  • Tudom, hogyan éljem meg örömmel a női létemet, hogyan teremtsek magam körül békét, harmóniát úgy, hogy közben én magam is harmóniában élek a környezetemmel is és önmagammal is.
  • Lehetek egyszerre szerető társ, anya, gyermek, barátnő és kolléganő is könnyedén, kellemesen megélve minden női szerepem úgy, hogy önmagamra is jut elég időm és pihenek is.
  • Megengedem másoknak, hogy kifejezzék a szeretetüket és tudom, hogyan fogadjam el, hogyan ismerjem fel ennek bármely megnyilvánulási formáját.
  • Tudom, hogyan éljek így.”

Legyen ez a nap a Te napod! Nőnap alkalmából szeretettel

Fekete Kata természetgyógyász, Theta Healing tanár

Nézd meg ezt is

Miben segíthet a párkapcsolati horoszkóp?

Miben segíthet a párkapcsolati horoszkóp?

A párkapcsolati horoszkóp vagy szinasztria segít önmagunk és a párunk jobb megismerésében, és rálátást ad mit tehetünk a kapcsolatunk jobbá tételéért.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!