Láss mint egy látó – bárki képes rá?

Láss mint egy látó – Veleszületett vagy tanulható képesség? Mit jelent tisztán látónak lenni? Ki a látó? Mire jó tisztán látni? Hogy kell tisztán látni? Mi a veszélye?

Mindnyájan ismerünk néhány különleges embert, akik van hogy szavak nélkül is kitalálják mire gondolunk, akik beszélgetéseink során látják mi lesz velünk hónapok, akár évek múlva, akik tudják min mentünk keresztül, pedig nem mondtuk el, akik tudják mi az oka a bennünk legbelül dúló lelki problémáinknak, amikor még mi magunk sem értjük és még sorolhatnám, mi mindent tudnak. Különleges az is, hogy látják égi segítőinket, halottainkat és kommunikálni is tudnak velük és olyanokat tudnak meg tőlük, amiket csak mi tudtunk, senki más. Ők a tisztán látók.

Hogyan lát egy tisztán látó? 

Maga a tisztán látás egy olyan képesség, amikor nem a fizikai szemünkkel látunk, hanem egyfajta belső látással. Legjobban talán ahhoz hasonlítható, mint amikor álmunkban filmszerűen eseményeket, történéseket látunk. Ami érdekes, hogy egy látó nemcsak álmában képes erre a látásra, hanem éberen, akár egy beszélgetés vagy bármely más tevékenység közben is. Képes arra, hogy lássa a saját és mások életének, sőt előző életeinek egyes részeit, ezért tud pl. olyan egyébként legbelül dúló problémák okaira válaszolni, amire mi magunk esetleg nem vagy nem abban az összefüggésben. A tisztán látó a múlt mellett a jelen és a jövő eseményeinek részleteit is képes filmszerűen meglátni.

Csak “látással” lehet-e tisztán látni?

Láss mint egy látó gondoljuk mi, akik szeretnénk úgy látni, ahogy a veleszületett képességekkel bíró látók teszik. Van azonban ennek más módja is.

Nemcsak tisztán látás létezik, szinte mindenki képes a tisztán érzésre, azaz arra, amikor érezzük, hogy valami nincs rendben, baj lesz vagy esetleg épp azt, hogy most valami jó dolog fog történni vagy akár azt, hogy bár nem tudjuk megfogalmazni mi a pontos problémánk, de érezzük, hogy kb. abban az irányban kell keresnünk a megoldást.

Vannak, akik tisztán hallanak más létezési síkokon élőket és meg tudják különböztetni a hallott információk forrását.

A tisztán érzékelők a látáson, halláson, tapintáson, ízlelésen, szagláson kívül olyan érzékszervet is használnak, aminek létezésére ugyan jelenleg még nincs hiteles bizonyíték, mégis kell, hogy létezzen, mert gyakran kapunk általa helyes válaszokat, előrejelzéseket, útmutatásokat. Nevezhetjük 3. szemnek, intuíciónak is, de az is lehet, hogy ez nem egy újabb érzékszerv, lehet, hogy az érzetek kombinációja vagy valami más, valami sokkal több. A tisztán érzékelők sokszor nem is tudják pontosan megfogalmazni, mi a forrása annak, amit érzékelnek, egyszerűen csak érzékelik, amit a látók látnak.

Létezik a tisztán látásnak egy olyan verziója is, ami párosulhat a tisztán látással is, de akár anélkül is működik. Vannak olyan emberek is, akik gondolati formában kapnak olyan információkat, mint a látók. Konkrét és kész szavakba öntve tudnak olyasmit, ami nem a saját tudásuk. Ilyen például Abraham-Hicks, aki egy segítő entitás gondolatait közvetíti.

Egyéni, hogy ki milyen képességekkel és képességek kombinációjával születik és az is, hogy élete folyamán milyen új képességei nyílnak meg. Maga a meditáció, sőt akár az imádság is meg tud nyitni hosszabb-rövidebb időre tisztán látást, gondolkodást, érzékelést.

Láss mint egy látó - Veleszületett vagy tanulható képesség?

Meg lehet-e tanulni a tisztán látást?

Sok-sok évig voltam ateista, materialista, nem hittem, hogy a látók látnak és nem is foglalkoztatott a kérdés. Sőt biztos voltam benne, hogy amit nem látok saját szememmel vagy legalább nem bizonyítanak be tudományos kísérlettel, az nincs.

Hittem ezt egészen addig míg találkoztam több látóval is, akik közül egyikük különösen meghatározó volt az életem további folyása szempontjából. A tapasztalat, hogy tényleg látja rólam, amit sehogy máshogy nem tudhat, meggyőzött arról, hogy létezik tisztán látás. Amikor magam is megtanultam a Spirituális választerápiát, akkor elindult nálam egy folyamat, amelynek során először érzékelni kezdtem a más életeimből hátrahagyott lelki probléma csomagokat, majd egyre több mindent. Amikor megismerkedtem a Reiki-vel, megtanultam hogy lehet érezni, hol van az adott ember testében a betegség jelzése és hogy milyen érzés (sőt hogy egyáltalán létezik) az energia küldés pozitív eredménnyel. Amikor agykontrollt tanultam, akkor megtapasztaltam az olyan új gondolatok beáramlását, amiket úgy tudnék megfogalmazni, mint az univerzum internetjéről letöltött gondolatok. Tisztán akkor láttam először, amikor kedves barátnőm meditációban segített megnézni egy most problémát okozó előző életemet (mely azonnal meg is oldódott).

A látóvá válásban a legnagyobb segítségemre a Theta Healing volt és van. Ez egy meditatív, a tudatunkat megfelelő módon fókuszáló módszer, aminek mondhatni mellékhatása az, hogy az ember automatikusan csatlakozik az univerzum internetjére és onnan gondolati formában információkat tölt le. Ezzel a módszerrel láthatjuk előző életeinket, jelen életünk elfeledett eseményeit, sőt jövőnket is. Érezhetjük, átélhetjük a Forrás energia hozzánk érkezését, az energiával töltődést is. Bepillanthatunk tudatalattinkban rejlő probléma gyökereinkbe és meg is oldhatjuk. Láthatjuk, érzékelhetjük, tudhatjuk hol vannak saját testi gócaink és akár másokéi is, sőt láthatjuk ezek lelki, szellemi, más életbeli összefüggéseit is.

Nem születtem látónak és nem volt semmilyen természetfölöttinek tartott képességem.

Láss mint egy látó – eleinte azt hittem, hogy erre születni kell,

szerencsére tévedtem. Nem magamtól, hanem fokozatosan és tanulás, tapasztalás útján váltam látóvá, saját szándékom szerint. Ez a képességem ma is folyamatosan fejlődik. Egyre többet tudok, látok, érzékelek és egyre erősebb a kapcsolatom azzal, amit Forrásnak, Univerzumnak vagy akár Istennek is hívhatunk. Ez a két dolog valamilyen különleges párhuzamban egymást erősítve működik.

Láss mint egy látó – de vajon hogy kell tisztán látni?

Maga a tisztán látás képessége véleményem szerint akkor jön elő, amikor agyunk a béta agyhullámról más agyhullámra vált. Ezt bármely meditációs technikával meg lehet valósítani. Akik meditálnak gyakran tapasztalják meg a belső látás élményét. Minél közelebb vagyunk az alvás delta agyhullámához, annál könnyebben látunk belső látásunkkal. Ahhoz azonban, hogy ne csak furcsa képeket lássunk arra van szükség, hogy a tudatunkat fókuszáljuk egy-egy kérdésre, válaszra. Erre ad megoldást az SVT (Spirituális választerápia), az agykontroll, a Theta Healing és más a meditációt tudatossá tevő megoldások is. A Theta Healing technika azt is lehetővé teszi, hogy nyitott szemmel hétköznapi tevékenységünk során is “lássunk”.

Vannak akiknek nem sikerül a belső látás. Azt tapasztaltam, hogy akik szeretnének “látni”, de nem sikerül, helyette tisztán érzékelnek vagy gondolati úton jutnak el ugyanoda, ahova tisztán látással jutnának. A Theta Healing-et már alkalmazók pedig tudják, hogy a “nem látás” forrása a tudatalattiban megbúvó akadályozó hitrendszer. Például, ha félünk attól vajon miféle szörnyűséget láthatunk meg, akkor máris nem látunk semmit. Theta Healing technikával ezeket az akadályozó hitrendszereket le tudjuk bontani és képessé válhatunk a tisztán látásra.

Láss mint egy látó – Mi a veszélye a tisztán látásnak?

Önmagában a tisztán látás nem okoz bajt, ha felelős módon alkalmazzuk. Arra fontos figyelni, hogy melyik létezési síkra csatlakozunk meditációnk során. Minden létezési síknak meg vannak a maga törvényei, rendje. Közülük mi csak a mi saját 3. síkunkon igazodunk el, ezért gyakorlatlanul nem biztos, hogy megérjük a más síkokon látottakat és nem biztos, hogy fel tudjuk őket dolgozni és nem biztos, hogy amit ott látunk az a mi világunkra is igaz. Én személy szerint ezt nem érzem biztonságosnak az avatatlanok számára. A jógik, sámánok, médiumok, a veleszületett látással rendelkezők kiválóan ismerik a más síkok törvényeit és ösztönösen tudják kezelni őket. Az SVT-ben és más hasonló módszerekben (akár a Prána Nadi-ban is, Reiki-ben is) megtanítják azokat a szabályokat, amik ismeretében biztonságosan használhatóak a módszerek. A Theta Healing módszere pedig a feltétel nélküli szeretet síkjára, a 7. síkra csatlakozik, ami számomra a legbiztonságosabb síkot jelenti, viszont itt is fontos megtanulni, hogy mit és hogyan csináljunk.

Összességében tudnunk kell, hogy mit látunk, ezt hogyan használjuk és hogy hogyan tudunk visszazökkenni ebből a normál életünkbe. Ha ehhez nincs adottságunk, akkor fontos megtanulni, mielőtt belevágunk.

A tisztán látás révén láthatunk betegséget önmagunknál és másoknál is. Ezt is meg kell tanulnunk felelős módon kezelni és érteni, hogy mit jelent, amit látunk, biztosan azt látjuk-e és változtatható-e még és mit és hogyan jó másokkal megosztanunk ebből. Ezt is meg lehet tanulni. Természetesen mindig tisztában kell lennünk azzal, hogy bármennyire is látókká válunk az nem helyettesítheti a hivatalos szakember segítségét (orvos, pszichológus, stb.) viszont jól együtt tud működni vele.

Láss mint egy látó  – ez bárki számára teljesülhet,

különböző szinteken. Ezért írtam ezt a cikket. Ha te is meg szeretnéd tanulni, hogyan válj “látóvá”, itt találsz Theta Healing tanfolyamot, ami ebben segít.

Fekete Kata, természetgyógyász, Theta Healing konzulens

Nézd meg ezt is

Anyagi kérdéseink az Önvaló Tudatosságunk teréből

Anyagi kérdéseink az Önvaló Tudatosságunk teréből

Az anyagiak szegény-gazdag játszmája Önvalóként (a valódi Énünk) energia mezővé szelidül, amit tudatosan meghaladunk. Az anyagi kérdések ily módon többé nem okoznak szenvedést, bánatot, vagy aggodalmat, problémát. 

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!