Milyen a Gazdag Én és Szegény Én?
- Jómódú
- Van bőséggel
- Mindig tud adni
- Mindent meg tud venni, amit szeretne
- Ha épp nincs is, akkor is tudja, hogy úgyis lesz, amire kell majd
- Segít anyagilag
- Gazdag vagyok, van mit a tejbe aprítanom, nem kell spórolnom, mindenünk meg van, rendben van a megélhetés.
A Szegény Én önmagát ilyesminek érzi:
- Általában túl kevés van vagy egyáltalán nincs
- Csak ritkán fordul elő, hogy úgy érezné neki nem hiányzik épp valamennyi
- Nem jut mindenre
- Valamiről le kell mondani a hiány okán
- Valamit későbbre kell halasztani a hiány okán
- Segítségre van szüksége: ingyenességre, kedvezményekre, anyagi támogatásra
- Én szegény vagyok, szegény családból származom, nekünk kevés van, mi kénytelenek vagyunk a kevésből megélni, spórolnunk kell.
A segítő és a segített
A Szegény Én folyton segítséget remél a gazdagtól, ettől azonban kiszolgáltatott, és a segítség csak pillanatnyi megoldás, mert nem segít kiszállni a szegénység mókuskerekéből. A Gazdag Én is partnert keres, neki is szüksége van a szegényre, mert így erősítheti, tarthatja fenn a Gazdag Én képét, érzetét. Így hát segít. Valójában ő is kiszolgáltatott, mert szüksége van a segítendőkre a magáról alkotott képe fenntartásához.
El tudod képzelni, mi lenne, ha mindenki gazdag lenne? 🙂
Nem érezné magát senki gazdagnak, mert nem lenne viszonyítási alapja :). Ugyanakkor mindenki jól érezné magát, mert nem szenvedne szükséget.
El tudod képzelni, mi lenne, ha mindenki szegény lenne? 🙂
Nem érezné magát senki szegénynek, mert nem lenne viszonyítási alapja :). Ugyanakkor azonban mindenki a szükségtől szenvedne :).
Melyik irányt szeretnéd látni a világban?
Azt szoktuk hinni, hogy mindkettő a körülményeknek köszönhető, s hogy a szegénységből nehéz kitörni (csak valami nagy dologgal lehet), a gazdagságot pedig könnyű elveszíteni (ezért erőfeszítéseket kell tenni a fenntartására). Így mindkettővel azt a tudatalatti hitrendszerünket fejezzük ki, hogy az eredendő, az alapállapot a szegénység :).
Ez a szegénységbe, mint alapba vetett hit vonzza be a neki megfelelő körülményeket, mint a szegénység fennmaradását, vagy a gazdagság elvesztését.
A vonzás
A legtisztábban talán ott látható maga a vonzás, amikor valaki bőségben él, miközben nem igazán foglalkozik ennek a fenntartásával. Ilyenkor az látszik, mintha magától vonzaná a bőséget, miközben nem tesz érte (húú, de szoktunk haragudni az ilyen emberekre :)). Ez az a helyzet, amikor az alap, az eredendőnek tekintett, maga a bőség, s nem a szegénység.
Ilyenkor is előfordul “kilengés”, pl. elveszti a vagyonát, azonban ilyenkor fura módon valahogy a vagyon “vissza is tér”. Ha a szegénység az alap, akkor pedig azt látjuk, hogy nagy küzdelem, harc, nehézségek, különlegességek, nagy tudás, kiemelkedő alkotás árán megszületik a gazdagság, majd pedig huss elvész. Itt pedig a szegénység tér vissza folyton. Még az is lehet, hogy a két szereplő ugyanazt csinálja, ugyanazon körülmények között, mégis más lesz az élete.
Min múlik mindez?
Nem a körülményeken múlik. Azon a tudaton múlik, amit úgy hívhatunk, hogy Én tudat, vagy öntudat. Miként azonosítjuk magunkat? Miként tudjuk magunkat? Aként, akinek a bőség az eredő vagy aként, akinek a szegénység? Mindkettőre mindig van lehetőség, és arra is, hogy ez megváltozzon. Sőt arra is lehetőség van, hogy ne azonosítsuk magunkat sem gazdagként, sem szegényként, hanem csak legyünk, akik valójában vagyunk – azonosulás nélküli.
Kik vagyunk valójában?
Valamiben zajlik ez az egész. Valamiben váltakozni tud a bőség, a szegénység tapasztalása. S az, amiben ez váltakozik, az maga nem változik. Miközben azonosítjuk magunkat a Gazdag Én és Szegény Én szerepeivel, addig nehéz észrevenni, hogy mindkettő szerep. Az elsőt lefoglalja a hiányérzet megszüntetése, a másikat pedig a hiány megelőzése.
De ha megállsz egy pillanatra és mélyen belenézel ebbe az egészbe, akkor meglátod, hogy az Én valójában nem azonosítható egyikkel sem.
Azért nem, mert az Én az, amiben váltakozik a gazdagság tapasztalása és a szegénység tapasztalása, az maga nem változik. Nem az Én változik a szegényből gazdaggá és fordítva, hanem a változatlan Én tapasztalása változik a szegény és a gazdag skáláján.
Ha még nem tapasztaltad a másik oldalt, akkor úgy érzékelheted a váltakozást, hogy a van hiányérzet és a nincs hiányérzet (Szegény Én) vagy a van félelem az esetleges hiánytól és a nincs félelem tőle az, ami váltakozik. A hiányérzet alatt a kevés érzetet és a nincs elég érzetet, valamint a van elég és nincs elég, a sok van érzetet is értem 🙂 Ezek mind a hiány-bőség energia áramlásai.
Az Én változatlan, a tapasztalás milyensége változik.
No és, ki az az Én akkor? Milyen is az, ha nem azonosítjuk sem a gazdaggal, sem a szegénnyel?
A korlátozottságunk ennél a kérdésnél feszültség érzetként jelenhet meg. Nyugtalanságot, zavart okozhat. Megszoktuk, hogy választanunk kell, hogy melyikek legyünk? Azaz választanunk kell egy korlátot magunknak. S, mikor rájövünk, hogy talán mégsem, akkor a már meglevő korlátok (örökölt minták, szokások, tanultak, stb.) feszíteni kezdenek. A megnyilásunk egy magasabb valóság felé beleütközik a komfort zónánk széleibe. Teszi ezt még akkor is, amikor amúgy annyira szívesen megszabadulnánk pl. a kevés pénz nevű korláttól.
A korlátok pedig azért olyan feszítőek, mert nincs más elképzelésünk. El sem tudjuk képzelni, hogyan is lehetne másként, mint ahogy megszoktunk gondolkodni, cselekedni, stb. Csak a korlátainkat ismerjük, s az, ami ezen túl van, az ismeretlen, új.
Ezt enyhítendő, íme egy válasz (a lehetséges sok közül)
Az Önvaló NEM HIÁNY, mégsincs SEMMIJE sem. Az Önvaló bőség, mégsem birtokol
És ez nem szójáték :).