Bocsáss meg, nem ezt akartam, nem én voltam – segítség az ön-megbocsátásban

Hányszor és hányszor érezted már kimondva vagy kimondatlanul, hogy bocsáss meg, nem ezt akartam? Vajon hányszor történhetett meg ennek a szokott pszichés elrejtős verziója?

Az a jéghegy csúcsa, amikor már tudatosul, hogy bocsánatra van szükség egy helyzetben.

Az elme természetéhez tartozik ugyanis az automatikus védekezés is. Azaz, amikor úgy érezzük valamit másként kellett volna tennünk, akkor az rossz érzés, nehéz, gyakran fájdalmas, ezért, hogy megvédjük magunkat ezen érzésektől inkább úgy értelmezzük a helyzetet, hogy más (személy, körülmény) miatt következett be az a dolog. Ez valójában egy pszichés elrejtő verziója a bocsáss meg, nem ezt akartam-nak.

Ne értsd félre, ez nem hiba, nem hibás működés, hanem az elme túlélésre programozottságából fakadó ösztönös reakció.

Bocsáss meg, nem ezt akartam

Jót akarunk és  mégis az tud kiderülni, hogy nem így kellett volna? Miért?

Minden pillanatban azt történik, ami az aktuális tudatosságnak (aminek a helyzethez viszonyítva tartod magad) megfelel, ehhez adott minden körülmény. Egyszerű példa, amibe belehelyettesítheted a tiédet és talán ez elég lesz, hogy megbocsáss magadnak:

A takarítás akkor történik meg, amikor kosz is van, tisztítószer is és egy ember is, aki takarít. Sőt, – és ez a legfontosabb az egészben – akkor történik meg, amikor tudatosul, hogy takarítani kéne (halaszthatatlanul most). Utóbbi nélkül nem jön létre a takarítás, hiába van meg minden más. Az pedig, hogy mikor van a halaszthatatlanul MOST takarítok attól függ milyennek tartod magad épp összességében, a tudatalattidat is figyelembe véve.

Ha a takarítás tudatosulása egy lázadó korban levő tini tudatában történik meg (a példa kedvéért), akkor a takarítás minősége a lázadó szellemiségnek megfelelően gyors és elnagyolt lesz. (Ha őt kérdeznéd arról milyennek tartja magát, sosem mondaná magát lázadó korban levő tininek, mégis a tudatalattija szerint (amit a külvilág lát is) épp ezt éli).

Ha pedig váratlanul megérkezik – tisztaság és rend szeretetéről ismert – szerelme, akkor azt fogja érezni, hogy ezt nem így kellett volna. Szégyen érzet, félelem, hogy miként ítéli meg a másik, szorongás, hogy vajon megbocsátja-e, elhiszi-e, hogy ő amúgy egy szorgos, rendszerető valaki. Nem tudja élvezni szerelme társaságát, mert folyton azt figyeli vajon észreveszi-e a másik a takarítás hiányosságait?

Nem én voltam – az önhibáztatás elrejtett verziója

Érezheti azt is, hogy legszívesebben bocsánatot kérne, itt azonban megállhat attól való félelmében, hogy hátha épp ő hívja fel a figyelmet. Ha pedig elméje védekezésbe menekül, akkor dühös lesz. A szerelmére fog haragudni, hogy ő miért jött váratlanul. Miért nem szólt előre? Hisz akkor tökéletes lett volna a takarítás. Azt mondogatja magának, nem én voltam a hibás, hanem ő vagy a helyzet. Ebben az esetben is, valójában magát hibáztatja, csak most ezt elrejti, mert nem tud mit kezdeni az önhibáztatással.

Hol siklik félre az önértékelés?

Jót akart a tini? Természetesen. Ki akart takarítani és meg is tette a pillanatnyi legjobb “tudása” szerint. A pillanatnyi legjobb tudását azonban az határozta meg, hogy ő épp a lázadó korát éli (mégha ezt nem is tudatosult benne), ahol a takarítás valamiféle kényszernek, muszájnak számít és van fontosabb dolog is. Az önmagáról alkotott tudata (az, aminek éppen tartja magát, azaz a személyiség képe, egója) az, ami dominálni fog, nem pedig az a tudás, ami a takarítás minőségére vonatkozik.  UTÓLAG elméje értékeli, értelmezi a helyzetet, ugyanis az adott pillanatban nincs ideje az értékelésre.

Ez a kulcs! Íme, hogyan

Mivel az értékelés utólagos, utólag már nemcsak azt veszi figyelembe, hogy semmi kedve nincs takarítani, hanem azt is, hogy mit vár el a szerelme és azt is, hogy ő erre képes. Viszont, amikor a történet még zajlott, akkor aktuális tudatossága szerint tette és nem tette, ahogyan akkor megfelelőnek tartotta. Azaz a MOST-ban még ez jó volt és akkor kérdőjeleződött meg az egész, amikor megjelent a szerelme, azaz utóbb. Azaz a bocsáss meg, nem ezt akartam -nak nincs alapja sem :).

A tudatosság minden MOST-ban más

A szerelme megjelenésével átértékelődőtt az, ami a MOST alkalmával rendben volt. Itt siklik félre az önértékelés és ezen ponton lép be az önhibáztatás (akár rejtett, akár nem rejtett). Ami nem stimmel az önértékeléssel az a MOST és a későbbi MOST összekeveredése. Utólag már nem a lázadó tini tudatosságán át nézi a történetet a kamasz, hanem a szerelmének csalódást okozó tini tudatosságával.

Azonban lehetetlen elvárás önmagával szemben, hogy neki tudnia kellett volna előre, másképp kellett volna gondolkodnia, felelősen kellett volna takarítania, stb. Ezzel csak azóta lett tisztában, mióta megjelent a szerelme. Legközelebb már vagy jobban takarít vagy felhívja előtte a szerelmét :). MOST azonban nem történhetett másként. Lehetetlen most egy későbbi tudatosság szemével nézni és cselekedni :).

Látod már miért értelmetlen utólag elvárni magadtól, hogy másként tegyél, mint tettél? Látod milyen értelmetlen ezért még hibáztatni, bűntetni is magadat? Látod milyen értelmetlen nem megbocsátani magadnak? Látod már, hogy mindez abból fakad, hogy nem ismered az idő működését?

Előre visz az önhibáztatás? Előre visz, ha nem tudsz megbocsátani magadnak?

Ha tinit elhagyja a szerelme, akkor azt fogja hinni a takarítás volt az oka és nem fog tudni magának megbocsátani. Sőt nem fogja elhinni a szerelmének, hogy nem a takarítás miatti csalódás az ok. Valójában a takarítás nem tudott másként történni, mert a történés megfelel a MOST tudatosságának. Később a tini már nem az önhibáztatás miatt cselekszik másként, hanem mert a tudatosság egy másik nézőpontjából másik cselekedet történik meg. Ugyanakkor az önhibáztatás, azaz a megbocsátás képtelensége szenvedést okoz, rossz érzéssel szemeteli be a lelkét, fölöslegesen.

Talán neked is van egy olyan történeted, amiben nem tudsz megbocsátani magadnak. Talán, ha megnézed ebből a szempontból, akkor a lelked fel tud szabadulni a neheztelés mérge alól.

Fekete Kata természetgyógyász, ThetaHealing tanár, ZYO

Nézd meg ezt is

Hogyan kezeljük a passzív-agresszív viselkedést?

A passzív-agresszív viselkedés fárasztó minden érintett számára. Érdemes ébernek lenni a megjelenésére és időben kijelölni a határokat.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!