Biodinamika és a craniosacralis ritmus jelentése

A biodinamika szerint a természethez hasonlóan a testnek is van saját belső ritmusa, amely egészséges szervezet esetén belső egyensúlyi állapotot tart fenn, ami hatással van a test szöveteire és ezen keresztül a test minden egyes részére is. A test különböző ritmikus tevékenységei összhangban vannak egymással illetve ez az összhang borul fel betegség esetén.  

A biodinamika az egészséget folytonos mozgásként értelmezi.

Testünk belső intelligenciája a belénk kódolt gyógyító és szabályozó terve szerint minden pillanatban a lehetséges egyensúly és harmónia irányába törekszik. Ritmus szerint tágul ki és húzódik össze a tüdőnk, ez adja légzésünk ritmusát. Légzés alatt nemcsak a tüdőnk által megvalósított tevékenységet értjük. Minden légzés, ami egy bizonyos ritmus szerint kitágul majd összehúzódik. Érdekességként a magyar nyelvben a légzés a lélek szóból származik – lélekzés.

Biodinamika és craniosacralis ritmus

Az erek tágulásának és összehúzódásának ritmusát is ki tudjuk tapintani. A test legbelső, legfinomabban érzékelhető ritmusait pedig az agy körül illetve a gerinccsatornában keringő agyi-gerincvelő folyadék (liquor) tükrözi. A test agyi-gerincvelő folyadékot termel, mellyel egy bizonyos ütem szerint feltölti az agyat és a gerincvelőt burkoló ún. durazsákot. A folyadékok összenyomhatatlansága miatt a növekvő folyadéknyomás durazsák körüli szövetekben illetve azokon keresztül az egész testben finom kitágulást okoz, hasonlóképpen mint a levegővel teleszívott tüdőnk körüli szövetek tágulása. Amikor az agyat és a gerincvelőt a durazsák kötőszöveti membránjának öblein keresztül tápláló illetve salaktalanító liquor elhasználódik, testünk méregtelenítő rendszerébe kerül a durazsákból. Az ezzel együttjáró folyadéknyomás csökkenése a testben mindenhol érzékelhető összehúzódással jár együtt. Ez a tágulási és összehúzódási ritmus a craniosacralis ritmus (agy-gerincvelői folyadékáramlási ritmus) vagy másképp írva a kranioszakrális ritmus.

Az elhangolódott ritmus visszahangolódásának támogatása révén a gyógyulás folyamatai természetes módon, az adott személy testének saját ütemében kezdenek kibontakozni. A belülről elinduló folyamatokat figyelve, követve, támogatva a szakember akkor, és pontosan abban az irányban tud a testnek fizikailag is segíteni a természetes szimmetria és harmónia visszaállításában, amikor a páciens arra mind lelki, mind a szövetek szintjén már felkészült.

A biodinamikán és craniosacralis ritmuson alapszik a biodinamikus craniosacralis terápia. Alapítóatyáikként Dr. Sutherland-et, Dr. Still-t és Dr. Jeams Jelaous-t tartjuk számon.

Tar Zsolt craniosacralis kezelő, oktató

Nézd meg ezt is

ZYO Hála rezgés meditáció hangfürdővel videón

ZYO Hála rezgés meditáció hangfürdővel videón

Ez egy Önvaló meditáció, amely az igazi Énedbe vezet vissza. Figyelj befelé és érezd át. 

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!