Az Önvaló Ez a valóság c. filmje az élet filmje, bármiről szóljon is

Az Önvaló Ez a valóság c. filmje az, amit a valóságunknak tartunk, azt mondjuk ez az életem. Megkérdőjelezhetetlennek tartjuk az életünk valóságát, pedig sok-sok jelét látjuk nap, mint nap, hogy valahogy nem egészen úgy vannak a dolgok, mint ahogy hisszük, hittük. Van, hogy szabályosan érezzük, érzékeljük, hogy olyan az életünk, mintha egy filmen látnánk. Egy hatalmas, sok 1000 D-s filmen :). Minél mélyebben merülünk önmagunk megismerésében, minél inkább túllépünk a tanult tudás határain, minél inkább érzékelve figyeljük önmagunk tapasztalását, annál jobban érezhető, ahogy a valóság filmszerűen jelenik meg a tudatunkban. 
Hatalmas szeretettel, békével, nyugalommal, harmóniával és valami meghatározhatatlan élet igenléssel jár együtt ez a felfedezés. Olyan, mintha egy álombeli filmből ébrednénk fel, így is szokták hívni: ébredés.
Ez a valóság film, amit látunk, s amit életünknek nevezünk sok-sok pixelből áll. Egy-egy ember is egy-egy pixel benne, a maga szerepével. Egy nélkülözhetetlen pixel. Nélküle nem lehetne film a film. Lehet, hogy nehéz sorsú szerepet játszik, lehet, hogy nehéz viselkedésűt, lehet, hogy könnyűt, boldogat… Mindegyik szerepnek meg van a maga helye a filmben. Nem csak jó sorsú, jó szerepű szereplők szerepelnek benne… Milyen film lenne az? Hogy lehetne észlelni a szereplő jóságát, jó sorsát, ha nem lenne ott kontrasztként a másik ember? Milyen legyen az a pixel, ahol a kontrasztnak kéne lennie? Tán lyukas legyen a film? :), csupa “jó” szereplővel? Így, hát…

Van, hogy ezen a pixelen nehéz szerepet játszik az ember

Sok tanulni, fejlődnivalója van, sokat küzd, mindenféléken keresztülmegy, hibázik, bajt csinál, stb., néha jól is érzi magát, boldog is, örülni is tud, de csak néha… Végül véget ér…
S az utána következő pixeleken felbukkanó embereknek ettől már könnyebb, szabadabb, jobb, mert az előző ember révén már frissült az az energia, ami őt még nehézségek elé állította.
Mély hála hát mindazon embereknek, akik révén frissülnek a kollektív energiák, s így megújul a film.
Nem ők tehetnek róla, nem ők választották ezt a szerepet, mégis ők újítják meg a filmet a szerepük által.
A film nem tud lyukas lenni… Nem tud ott lyukas lenni, ahol valami nehéz, hibás, bajos, fárasztó, gondokkal teli…
A film nem tud megújulni, csak úgy, ha végigfutnak rajta a régi energiák, s kifulladnak, s helyüket újak váltják fel. S a filmen eközben sem tud lyuk lenni…
Bármi van is a filmen, úgy van, ahogy van. Minden embernek meg van a maga ereje a neki megfelelő szerephez, a maga öröme a szerepben, megvan a maga vágya, a maga akarata, bármilyen is legyen az.
S bármilyen nehézség, baj, szenvedés adódik, ez mindig kapu, ami a film mögötti valódi valóságra nyílik. Arra, ahonnan látszódik, hogy ez az élet filmje. Az, ahonnan tapasztalva ezt a filmet, a létezés elképesztő csodái, szeretete, öröme, boldogsága, harmóniája érezhető, érzékelhető, önmagunkként, önmagunk valóságaként. Ennek felismerése megszünteti a valósnak hitt szenvedések, bajok szenvedés, baj jellegét. Megszűnteti az érzést, hogy miért pont én? Miért nekem kell szenvednem, miért nekem rossz az életem…

Van, hogy ezen a pixelen könnyű és boldog szerepet játszik az ember

Sok minden sikerül, mindig nevet, tele van lehetőségekkel, könnyedén veszi az akadályokat, boldog…. Mutatja a többi embernek, hogy így is lehet… Ilyen is van… Példájával könnyedebbé teszi az energiák, a film megújulását, az átmenetet is. Bevárja és támogatja a feléje igyekvőket, akik a nehéz szerep irányából közelítenek. Ez a pixel sem hiányozhat a filmből. Nélküle is lyukas lenne…, ha lehetne ilyen…
Nem ő tehet róla, nem ő akarta, nem ő szülte magát ilyenre. 🙂 Nem ő tette a körülményeket ilyenné 🙂
Az ember nem varázslója annak, hogy hova szülessen, milyennek szülessen, milyen körülmények hogyan alakuljanak, milyen lehetőségek adassanak, vagy ne adassanak. Az ember a film szereplője, pixel a filmen. Fontos pixel! Nélküle nincs film.
Neki pedig azt lehet nehezebb felfedeznie, hogy bármennyire jó is az élete, ez mégsem az a bizonyos igazi, ez még mindig csak a film…

Ugyanakkor Te nem csupán egy ember vagy az Önvaló Ez a valóság c. filmje főszerepében

Te az vagy, amiben ez a film fut. Az vagy, ahonnan a film látható, észlelhető, ahol érzékelődik, érződik, ahonnan tudódik. A film összes pixeljét látod, egy adott szemszögből. S, ahogy tágul a szemszöged, úgy fokozódik a rálátásod az egészre, a teljesre.
S minél jobban fokozódik a rálátásod, annál jobban vagy…. Mert már nem azonosítod magad egy pixel-lel…, s így nem azonosítod magad azzal, ami ott és ahogy történik… Többé már nem szenvedsz, bármi is történik… Mert a teljességedben nincs mitől szenvedni. A film nem szenved attól, hogy jó film vagy rossz film, a tudatos tér sem, amiben az egész benne van, és ami felfogja, tudja a filmet. 
A valóság több, mint a valóságnak hitt film, amit látsz, sokkal szebb, sokkal csodásabb, mint az, ahogy most látod.

Nézd meg ezt is

ZYO Önvaló önazonosság

ZYO Önvaló önazonosság 2 részes, online, máj. 21.

Ezt a ZYO-t az a sok tévelygés ihlette, amivel jómagamnak is meg kellett birkóznom, mire ráébredhettem, hogy milyen is a valódi önazonosság a személyes önazonosság helyett.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!