Anya már felnőttem, de belül gyerek vagyok – kapcsolat oldó

Anya már felnőttem, de belül gyerek vagyok… Vagy csak a képzeletem játszik velem?

 

Anya már kicsi, ráncos, töpörödött, törődött, már gyenge,

csak a szeme fénye ragyog erősen, csak belső ereje sugara mozdul át a gyengeségén.

Én meg még mindig a nagy Anyát látom benne, akire kicsiként felnézek,

aki olyan erős, hogy nem igazán merek neki ellentmondani,

aki olyan hatalmas, hogy inkább jól viselkedem, inkább helyesen cselekszem,

csak ne kelljen szembenéznem a haragjával, a nagyobbságával,

csak ne kelljen elviselnem a lelkiismeretfurdalást az igaza miatt.

 

Még mindig kicsi vagyok, belül vagyok kicsi,

hiába lettem Én nagy,  s ő kicsi. Bennem még mindig ő a nagy.

Még mindig meg akarok tenni mindent, úgy ahogy neki jó,

ahogy szerinte lenne jó.

Ha pedig mégsem így teszek, akkor a lelkiismeret furdal, amiért ellenére tettem.

Ha pedig még így sem teszek, akkor büszke ellenállás van bennem, hogy nézd Anya

ellenedre mertem tenni…

 

Anya már felnőttem… Hát felnőttem Én egyáltalán?

Mert az Anyám még mindig az Anyám, s Én még mindig egy gyermekként nézek fel rá….

Még mindig azt nézem, vajon ehhez mit szól?

Pedig már nem akar ehhez semmit sem szólni… Már ő is csak azt nézi Én mit szólok…

 

Jajjj, neeee.

Hát, ha nem szól semmit semmihez, akkor elveszek… Akkor honnan tudjam mi helyes, s mi helytelen?

Inkább akkor elképzelem, mintha Anya még mindig hatalmas, erős lenne, Én meg a kicsi, aki felnéz rá. Így már jobb….

 

Nem kell elvesznem….

Csak el kell képzelnem, mintha ő szólna hozzá a dolgokhoz, s vajon akkor mit is szólna?

Nahááááát, ahhoz, hogy ezt el tudjam képzelni, oda kell képzeljem a gyermek magamat…..

Jééé, ez az, amit a pszichológia belső gyermeknek hív….

Gyermek vagyok, s az Anyukámra hallgatok…

De jóóóó….

 

Lenne, ha ez a Most lenne…

De ez már csak a képzeletem játéka Most…. Csak a képzelet…. Nem vagyok gyermek már, nem az Anyukámra hallgatok, hanem a képzeletemre. S az nem is az Anyukám.

Jajjjj neeee….

Akkor nincs támpontom, mert igazából nem is szól semmit semmihez az Anyukám. Elveszek….

 

A belső gyermek képe vész el… nem Én…

Én még mindig itt vagyok, de többé már nem vagyok azonos a belső gyermek képével…..

Többé már nem sír bennem a belső gyermek Anyáért, miheztartás végett….

Most már Anya is lehet csak az, ami ő igazán…

Mert már nem sír az irányítóért bennem a képzelet…

 

Fekete Kata, ZYO

Nézd meg ezt is

ZYO Eredendő JÓ-ság, Önvaló online

ZYO Az Eredendő JÓ-ság bennünk él, Önvaló online – nov. 10.

A Jóság nem csak az angyaloké, emberi. Küzdünk a jóért a rossz ellen. Hisszük, hogy tudjuk, mi a jó és rossz. Hitler is így hitte :). Most akkor kinek a jó-ja a jó?

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!