Blokkoldás videó: Adom a sok szeretetet és szexuális elutasítottság

Ez a blokkoldás videó egy korábbi élő felvétel. Az adom a sok szeretetet mégsem érzem magam igazán szeretve érzés sokak számára jelent problémát, gyakran úgy, hogy ez nem is tudatosul bennük. Ebben az esetben (a videón) egy pici kori emlék ellehetetleníti a természet adta szexuális együttléteket és ez összefügg azzal, hogy a kliens nem tudja magát szeretve érezni.

A szereplő már Önvalóként éli önmagát, ugyanakkor ez a gyerekkori élmény a felnőttkori hatásaival úgy beleragasztja a személyiség Énjébe, hogy emiatt olyan, mintha “kijönne” az Önvalóból és elvesztené önmagát.
Ez az emlék okozta illúzió szenvedést, traumát okoz a számára és végül feloldódik.
A szereplő ismét a Minden Egy-et, az Önvalót éli, megszabadulva látszólagos béklyójától.

Adom a sok szeretetet …. és elutasítanak

Tudd, hogyha bármikor úgy érzed elutasítanak téged, szeretetben, munkában, barátságban, bármiben, akkor az azt jelenti, hogy te magad utasítod el magadat a tudatalattid mély rétegeiben. Ilyenkor úgy “jelzed” ezt a tudatalatti beakadást magadnak, hogy kivetíted másokra az elutasítást, mintha ők utasítanának el téged :).

Ezt a videót nemcsak nézni érdemes, hanem fel tudod használni a saját blokkjaid oldására is. Ehhez csak kövesd a kérdéseket és válaszol meg őket a magad érzései alapján. Arra kérlek, hogy ilyenkor ne a gondolataidban keresd a válaszokat (mert azok el fognak téríteni), ne keress logikát (a tudatalatti nem feltétlenül logikus), ne ítélkezz magad fölött (ne mondd magadnak, hogy ez nem lehet, nem lehetek ilyen-olyan). Egyszerűen csak hagyd feltörni az érzelmeket és figyeld meg őket. Így rálelhetsz a saját tudatalattid tévesen összekevert hitrendszereire és érzelmi töltéseire. A videó feloldó mondataiba be tudod helyettesíteni a saját mondataidat, amiket felismerhetsz, ha figyelted magadat. Ezzel benned is oldódik, aminek oldódnia kell.

Ha bármiben elakadnál várlak szeretettel egyéni konzultáción: https://naturmagazin.hu/milyen-a-thetahealing-es-a-zyo-konzultacio-kezeles-es-mire-jok/

Ha szeretnéd magad oldani a blokkjaidat, akkor itt megtanulhatod: https://naturmagazin.hu/thetahealing-alap-tanfolyam/

Karácsonyi szeretet előadást pedig itt találsz (ez is oldja a blokkjaidat, a rejtetteket is):

Fekete Kata természetgyógyász, ThetaHealing tanár, ZYO

 

Nézd meg ezt is

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság, megvizsgáljuk magunkban – videó

Shiva Énünk a Tiszta Tudatosság, megvizsgáljuk magunkban, hogy ez mit is jelent és hogyan tapasztalható. …

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!