A JÓ csak illúzió lenne? Tudatalatti hitrendszer, ami gátol a jó-ban

Sokan már csak akkor jutnak el idáig a tudatosságban, amikor már nagyon sokat dolgoztak magukon. Ez ugyanis, egy nehezen felismerthető blokkoló hitrendszer. Azért nem vesszük észre, hogy fel sem merül bennünk, hogy ellenállhatunk a jónak. Tudatosan természetesen nem választanánk ezt az ellenállást, hiszen folyton azon igyekszünk, hogy minden jó legyen. Az elme tudatossága azonban csupán az elme kb. 12%-a, és gyakran ennek az ellentéte tárolódik a tudatalattiban. 

Amit a tudatalattiban tárolunk, az a személyiségünket, az énképünket védő információ. Pl. valaha tapasztaltuk, hogy szerettünk valakit és csalódást okozott, vagy szerettük és bántott, vagy örültünk és ránk szóltak, vagy jól csináltunk valamit és kritikát kaptunk, vagy gyönyörködtünk a természet szépségében és lekéstünk valami fontosat, stb. Vagyis, mikor valami jó volt és közben valami “rossz” ért bennünket, akkor ez ellen védekezni fogunk. Azért védekezünk, mert az énképünk sérült meg hasonló esetben. Pl. kritika esetén sérül az önbecsülésünk, ha ránk szóltak, akkor sérül az a képünk, hogy harmóniában vagyunk másokkal, ha szerettünk és csalódtunk, bántottak, akkor sérül a “szerethető vagyok, a szeretve érzem magam” képe. Mikor pedig sérülés éri az énképünket, akkor az rossz érzéssel társul. Ezt pedig nem szeretnénk.

Kizárni igyekszünk a hasonló lehetőségek előfordulását. Nem akarjuk többször ugyanazt érezni. Van, aki kizárja magát az érzés lehetőségét is. Ilyenkor látszik kívülről az ember érzelemszegénynek. Van, hogy elkerüljük az olyan helyzeteket, ahol mi nagyon szerethetnénk valakit, mert így nem fogunk csalódni, bántódni. Ezek tudatalatti játszmák, ezért gyakran nem vesszük észre őket. Akkor lepleződnek le, mikor tudatosan figyeljük a működésünket. Az is elleplezi pl. ezt a szeretet ellenállást, hogy erősen törekszünk a szeretetre és van létre is jönnek szeretet helyzetek. Azonban, ha megfigyeljük, látszik, hogy a megengedett szeretet helyzetekben – a példa esetében – inkább minket szeretnek és nem mi szeretünk. Így ugyanis biztonságos. Valójában ellenállunk a jónak. Ellenállunk annak, amit igazán szeretnénk (a példában a kölcsönös szeretetet). Ellenállunk, mert védjük magunkat, mert biztonságban akarjuk érezni magunkat. 

A jó a természeténél fogva van. Ezért hiába a hitrendszerünk, hiába az ellenállásunk, hiába védekezünk ellene és vágyjuk egyszerre. Azaz, hiába próbáljuk blokkolni, félelmeinknél fogva. Végső soron át meg áttör a védelmi rendszereink falán. Ilyenkor  jön valami jó és mikor épp kezdenénk élvezni, épp ráébredünk, hogy hiszen ez jóóóó…. Akkor elillan…. és marad helyette a szokott érzet/állapot. Miért? Mert, ahogy a jó megjelenik, bekapcsol a védelmi rendszer és megpróbálja kizárni. Mivel megtanultunk a tapasztalatainknak hinni, abban bízni, milyen következtetést vonunk le automatikusan? A “jó csak illúzió”. Hisz láttam, tapasztaltam. Felvillant és eltűnt. 

Megerősíti egy pillanatnyi tapasztalás igazságát és tudatalatti programmá válik. Egyetlen pillanat lehetett volna pl. azt tapasztalni, hogy szerettünk és csalódtunk. Azonban ha ezt elraktároztuk a tudatalattiba, hogy megvédjen minket, majd elfedtük egy újabb hittel (ami ennek a következménye) és elhittük, hogy a “jó csak illúzió”, akkor belegabalyodunk a hitrendszereink hálózatába. A “jó csak illúzió” más jó esetekben is el kezd megtapasztalódni. Azaz a jó rövid ideig tartó vendéggé válik a többi “jó” helyzetben is. Megerősíti a tapasztalás és végül már egyáltalán nem hisszük el, hogy lehetne tartósan jó. Ha pedig látunk ilyet, akkor azt mondjuk, neki csak szerencséje van, vagy jó karmája. Ezzel belemerülünk a “nem igazán jó” állapotába és ez válik komfort zónánká, öntudatlanul és főleg fölöslegesen.

Ha a jó valóban csupán illúzió lenne, akkor miért kergetnénk folyton? Miért éreznénk zsigeri szinten, intuitíven is, hogy keresni kell, menni kell utána? Minek fárasztanánk magunkat, hogy megtartsuk, ha tényleg csak pillanatnyilag lenne tapasztalható?

Csukd be a szemed egy kicsit és tedd félre az összes tapasztalatodat, múltadat, jövőbeli elképzeléseidet, összes hitedet és nem hitedet (különösen a jó-ról alkotottakat), mindent, amit tanultál, tudtál idáig és figyeld meg mi marad ezek nélkül? Milyen az, ha nem hiszel semmiben? Még abban sem, hogy nem hiszel, vagy nem hihetsz? Milyen az, ha egy újszülött szemével (aki nem frissen lát mindent, először) nézel befelé?

Ha minden hited és nem hited félre tetted, akkor egyszerűen csak jól érzed magad :). Nem tudod meghatározni, hogy mi ez, hogy hogyan érzed jól magad. Egyszerűen csak nyugodtan, csödesen jó. Mély, megmagyarázhatatlan tudata van annak, hogy ez igaz. A jó nem illúzió.

Ha ezt magad ismered fel magadban (és nemcsak elolvasod ezt az írást), akkor a “jó csak illúzió” hitrendszere magától elengedődik, többé nem dőlsz be neki. Így megjelenik a tere, a lehetősége a jónak a te életedben is.