Naturmagazin
Kezdőlap | ESEMÉNYEK | ZYO Úgy szeretnék valamit: Nov. 30. – Dec. 1.

ZYO Úgy szeretnék valamit: Nov. 30. – Dec. 1.

A ZYO Úgy szeretnék valamit a valódi lényed “szabad érvényesülését” “blokkoló”, látszólag pozitív érzésről, igényről szól. Arról, amikor szeretnél valamit. Interaktív esemény, ami a te aktív közreműködéseddel, meditatív és gyakorlati elemekkel valósul meg, vezetetten, előzetes tudást nem igénylően. Oldódnak a kapcsolódó tudatalatti blokkok és a helyére kerül, ami nincs a helyén. A szavakon túl érzékelhető energetikai szintű folyamatok zajlanak.

A vágyak korlátozhatnak, akár rombolhatnak is, lehetnek kínzóak is, mégis elvezethetnek egy “új világba”.

“A vágyam mögött mélyen elrejtve a Teremtő vágya rejtőzik.” – Rumi (szufi költő, filozófus)

Mindig van valami, amit szeretnénk. Lehet, hogy nem sikerül. Ha pedig sikerül, akkor jön máris az újabb ötlet, hogy mi mást szeretnénk megint. Közben időnként elveszítjük, ami már meg volt egyszer és újra szeretetnénk és közben olyan rosszul érezzük magunkat, amíg újra vissza nem jön, amink volt. Ebben a mókuskerékben olyan, mintha soha nem lenne elég, mintha elpárologna az jó érzés, ami a velejárója annak, amikor meg van, amit szeretnénk. Ez olyan tűnékeny, olyan megfoghatatlan, pedig olyan jó. Mint minden ZYO-n, most is valódi lényedként, Önvalóként vizsgáljuk meg ezt a kérdést. Az Önvaló, a létezés gondoskodik önmagáról (rólad) és hogy erre rábízhassuk magunkat túllépünk ezen a mókuskeréken (is).

Mi az az Önvaló? A személyiség Éneden túli valódi lényed, mert sokkal több vagy, mint ahogy most még hiszed. Az eseményen ezt egész nap tapasztalni, élni fogod. Addig is ízelítőként itt egy videó, ami segít megérteni.

Miért Önvaló? Mert ez az az Önmagad, ahol, amiben és ami által teljesülnek azok a dolgok, amiket most szeretnél.

Mi lehet az, amit úgy szeretnénk?

  • szeressenek
  • tartozzunk valahová
  • boldogok legyünk
  • ne kelljen annyit küzdeni
  • fontosak, hasznosak, elismertek lehessünk
  • figyelembe vegyenek minket
  • legyen társunk, családunk, barátaink, jó munkánk, elég pénzünk, egészségünk, élményeink, tudásunk, autónk, nyaralónk, stb.
  • Valójában ezek a vágyak csupán a felszín és sokkal messzebbre vezetnek, önmagadban…

A ZYO Úgy szeretnék valamit témája (nagy vonalakban)

A vágyak nélkül teljesülő vágyak világa

A személyiségen keresztül teljesülő vágyak sötét oldala

A valódi lényedből (Önvaló) érkező teremtődés tiszta vágya és teremtő erejű impulzusa

Az Önvaló és a vágyak – a személy Én és a vágyak

Lehet vagy nem lehet az, amit szeretnénk?

Miért tűnik olyan elérhetetlennek?

Honnan tudható, hogy lehetetlen vagy lehetséges, amit szeretnénk? Úgy, hogy ne a tudatalatti hitrendszerek miatt legyen lehetetlen.

Mitől függ, hogy elérjük vagy sem, amit szeretnénk?

Mitől olyan rossz, mikor elveszítjük, ami volt?

Miért tűnékeny az érzés, amikor végre meg van, amit szerettünk volna?

Mi hiányzik valójában? Miért szeretnénk mindig valamit?

Hogyan szálljunk ki ebből a mókuskerékből?

Hogyan bízhatnánk meg a valódi lényünkben, az Önvalónkban?

Hogyan adjuk fel a ragaszkodásainkat, amik miatt nem hagyjuk, hogy a létezés gondoskodjon “rólunk”?

Tiszta tudattal a vágyak birodalmában

Szabad út a teremtő erejű vágynak –  intuitív érzékelés

Tudatalatti hitrendszerek gyártotta vágy

Fizikai vágy

Korlátozó vágyak

Függés a vágyak tárgyától

Ellenállás és elfogadás

Szükség érzés

Nem elég, nincs elég, kevés = folyamatos “kielégítetlenség”, beteljesedetlenség érzés

Adni vágyás személyiség korlátokkal és azok nélkül, adni a valódi lényed (Önvaló) teljességéből

A vágyakat nem legyőzni kell és nem is uralni őket

A cél gátjai és hogyan válik maga is gáttá

A cél magától teljesül – nincs szükség célra

Az egyetemes (nem személyes) motiváció

Pusztító és építő hatás

Kié az irányítás, a kontroll? Hogyan akadályozza a kontroll azt, amit szeretnél?

Hogyan gondoskodik a létezés rólad és hogyan nem?

És még ami jön spontán 🙂 tőletek, értetek 🙂 úgy, hogy otthon folytathassátok.

ZYO Úgy szeretnék valamit – Időpont

2018. nov. 30. – dec. 1.

Pénteken 18.00 – 21.00.

Szombaton 15.00 – 20.00.

A szombati időbeosztás változhat. Ha mindenkinek jó, akkor tudjuk reggel 9-től kezdeni. 🙂 Kérlek jelezd, hogy neked melyik jó, ha jelentkezel.

Utógondozás az esemény után lesz (ha mindenki szeretné). Az eseményen megbeszéljük mikor legyen. Ez teszi lehetővé az  utólag felmerülő dolgok tisztázását.

Hozzájárulás

Esemény: 20.000,- Ft/fő

Utógondozás: 5.000 Ft/fő (nem kötelező, csak ha szeretnéd)

Helyszín

BIJO Energia Központ, XIII. Bp, Róbert K. krt. 96-100., Galéria 11-es terem.

Jelentkezés 

katalin.fekete@naturmagazin.hu mail címen vagy lentebb a Hozzászólásoknál, kérlek segíts nekem azzal, hogy nem a Facebookon jelentkezel :).

VÁLTOZÁSOK LEHETSÉGESEK, EZÉRT KÉRLEK ÍRÁSBAN JELEZD RÉSZVÉTELI SZÁNDÉKOD, hogy értesíthesselek erről.

További előadásokat itt találsz.

Videókat itt találsz.

Elérhetőségem

Fekete Kata, természetgyógyász, ThetaHealing tanár, ZYO

Nézd meg ezt is!

Ha a pénz probléma az életedben, ezeket a kérdéseket jó átgondolni

Ha a pénz probléma az életedben, ezeket a kérdéseket jó átgondolni

Íme néhány gondolat, ami mellett elsiklunk, pedig segít tisztábban látni és így a megoldásban is. Ha a pénz probléma az életedben, akkor jó, ha ezek a kérdések választ találnak benned.

Édesség éhség - Egy érzés, ami beszorult és feloldozásra vár

Édesség éhség – Mi van mögötte?

Így tudod megtalálni a lelki hátterét és így tudod megoldani is. Megoldani, nemcsak az édesség éhség tünetét, hanem a kapcsolódó ellenállás okozta negatív hatásokat is.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.