Szülő, amikor nem tud segíteni gyerekén: Lélek és tudatalatti okok

A szülők “szülik” a gyereket és a gyerek szüli a szülőket 🙂 . A gyereket gyereknek tekintjük és nem szoktunk belegondolni abba, hogy az, aki beleszületett ebbe a testbe az vajon mennyi idős? A Lélek oldaláról nézve nem egyszer az látható, hogy a leszületett lélek “tapasztaltabb”, “idősebb” a saját fizikai szüleiénél. A születés sokszor azért történik így, mert a gyerek szerepén keresztül segíti, szolgálja a Lélek a másik lelket. A gyerek a maga figyelem igényével, vágyaival, törekvéseivel, szeretetével, sőt betegségeivel is, ösztönösen tereli a szülőket a magasabbik Énjük által tervezett út irányába.

A gyerekek minél nagyobb szülői szeretetnek örvendhetnek, annál erőteljesebben tükrözik vissza szüleiket. A tudatosan ismert szülői jellemzők tükrözését látni is szoktuk: pl. a gyerek is azt az ételt szereti, amit a szülő, ugyanolyan érzelmekkel viszonyul azonos körülmények között, stb. Ami rejtve szokott maradni az az, hogy  a gyerekek nemcsak a tudatosan ismert mintáinkat tükrözik, hanem a tudatalattiakat is.

Amikor a gyerek a szülő tudatalatti mintáit tükrözi

Az anyáknál különösen könnyen tetten érhető ez a fajta tükrözés. Mikor például anya tudatalatt nem szereti magát vagy nem fogadja el magát olyannak, amilyen, akkor azt tapasztalja, hogy gyereke elutasítja őt vagy a szeretetét. Mikor anya nem törődik önmagával (nem a külsejének ápolásával!), elhanyagolja Lelke épülését, fejlődését, nincs ideje rá, akkor a gyerek nem törődik magával. Pl. veszélyes helyzetekbe keveredik, nem eszik eleget, nem tanul, stb.

Mindez nem tudatos, nem direkt teszi ezt a gyerek. Egyszerűen csak megnyilvánul általa az Univerzum tükrözés törvénye, ha ismerjük, ha nem.

Hogyan neveli a gyerek a szülőt észrevétlenül?

Felnőtté érve az ember hajlamos egyre lasabban, nehézkesebben változni, változtatni és egyre inkább ragaszkodik a komfort zónájához. Annyira, hogy még betegségek esetén is inkább együtt él velük, semhogy változtasson a betegséget okozó lelki mintákon, változtasson életvitelén, stb. Gyakran fontosabb a munka, a háztartás, a család, stb., mint az szülő önmagával töltött ideje. A Lélek célja viszont a fejlődés, itteni útjának végig járása és ez nem sérülhet meg. Kellene, hogy legyen erre idő, tér.

A gyerek Lélek ilyenkor segítségül siet. Betegségeivel, problémásságával (figyelemzavar, rossz magatartás, tanulási képtelenség, rossz tanár-gyerek viszony, rossz gyerek-gyerek viszony, stb.) is szüleinek tükrözi (de nem minden esetben) az őket blokkoló hitrendszereiket, elavulttá vált érzelmi, gondolkodás mintáikat, mindazt, ami az ő Lelkük fejlődésének útjában áll. Egy-egy gyermeki életesemény a szülőből kiváltott érzelmen keresztül mutatja meg mi az, ami a szülő fejlődésének útját állja személyisége szintjén, tudat alatt. Ha ezeket felismerik a szülők és elengedik saját blokkjaikat, akkor gyerekük felszabadulhat a tükrözés alól. Vagyis meggyógyulhat, megváltozhat, rendbe jöhet.

A gyerekkel kapcsolatos problémák jelentős része lenne megoldható, ha tudatában lennénk mindennek. A gyerekeknek nem kellene hosszú ideig, rengeteg megoldási kísérletet elszenvedve, sőt akár felnőtt korukig is magukkal cipelni a megoldatlan problémákat.

Sajnos ma még ott megáll a megoldásra tett kísérlet, hogy a gyereket igyekszünk meggyógyíttatni (persze azt is kell) és szakembertől szakemberig hurcoljuk, hogy megoldódjanak a vele kapcsolatos gondok. Pedig, ha magunknál kezdenénk, a tudatalatti blokkjaink feloldásával, akkor a gyerekünk is megengedné magának a gyógyulást, a változást és ez könnyedén meg tudna történni.

Ki tudja jobban? A szülő vagy a gyerek?

Szülőként természetesnek tűnik, hogy a szülő jobban tudja mi a jó a gyereknek. De vajon tényleg tudja? Ki nevel valójában kit? Ha jobban belegondolunk még azt sem tudjuk mi a jó nekünk felnőtteknek. Hisz ma ezt tartjuk jónak, holnap meg azt. Csak azt tudjuk mi is, amit a múltunk, tapasztalataink, a hallottak, látottak alapján meg tudunk ítélni. De mi van azzal a sok-sok dologgal, amire nincs még rálátásunk? Fél a szülő, hogy mi lesz a gyerekkel, mire felnő, tart a jövőjétől és szeretné megóvni. Ez is természetes. De honnan tudhatná megítélni, hogy valójában minek mi lesz a hatása a gyerek jövőjére, ha egyszer a saját jövőjét sem ismerheti? Akkor mi alapján ítéli meg, hogy mi az, amit át kell éljen a gyerek a megfelelő jövő érdekében és mi az, amitől meg kell óvni?

A gyerekeket a szeretet nevében a szülő irányítani szeretné abba az irányba, amerre igazán jó jövőt lát a számára. Természetesen ez egy ösztönös jó akarás, jó szándék. Csak az a baj, hogy ő sem tudja mi is a jó jövő a gyereknek figyelembe véve a Lélek terveit, a gyerek tudatalatti mintázatait, fejlődési igényeit, s azt pedig pláne nem, hogy mire van szüksége és mire nincs gyerekként mindehhez. Például, mindnyájan haragszunk a gyerekeinkre, mikor sokat számítógépeznek, de mi van pl, ha a gyerekünknek az a jövője, hogy számítógép zseni legyen belőle és ehhez épp erre van szüksége?

Vagy mi van akkor, ha pl. a gyerekünk Lelke meg szeretné tapasztalni a boldogságot a boldogtalanság segítségével? Ilyenkor szülőként azt fogjuk tapasztalni, hogy a gyerekkel baj van, mert állandóan olyan helyzetekbe keveredik, amiktől boldogtalan. Természetesen jó szülő módjára megpróbáljuk megoldani a helyzetet, hogy biztosíthassuk a gyerek lelki egészségét és jövőjét. Ilyenkor keveredünk bele a tehetetlenség érzésébe, mert ez bizony nem fog menni.

Szülő - tehetetlen a gyerekkel

A gyerek csupán szerep egy Lélek számára, hisz “technikailag” jelenleg így tud a Földre érkezni. Azonban a Lélek a maga útját járja. A maga tapasztalásából szeretne tanulni, fejlődni, ezért ilyenkor hiába szeretne segíteni a szülő, falakba fog ütközni. A gyerek nem fogja hagyni a szülői akarat, irányítás érvényesülését. Sőt a szülő ellen is fordulhat, mert mély, belső késztetése arra fogja vezetni, amerre a Lelke fejlődni szeretne.

Mikor a szülők úgy érzik nem tudnak segíteni a gyerekükön, akkor önmagukat hibáztatják, telítődnek rossz érzésekkel, haraggal maguk, az okozónak vélt környezet, esetenként a gyerek iránt is. Pedig a megoldás is látható, ha érted a fentieket és érted, hogy ez nem a szülőt minősíti.

Mi a megoldás?

Első lépésben minden gyerekkel kapcsolatos gond, betegség (ismétlődő vagy tartós) mögött gondoljunk arra, vajon mit tükrözhet rólunk/nekünk a gyerek? Vajon mit akar nekünk tanítani magunkról? Mivel szolgál bennünket öntudatlanul? Ezt azután fel lehet oldani – a szülőnél.

Minél “tisztább”, blokkmentesebb a szülő tudatalattija, minél mentesebb téves hitrendszerektől, fölösleges félelmektől, annál intuitívabb és érzékenyebb arra, mit, hogyan tegyen a gyerekével. Ezzel egyúttal önmaga Lelkének fejlődésével is szinkronban van és egyúttal a gyerekét is felmenti a tükrözés okozta terhektől.

Engedjük el azt a fajta gondolkodást, hogy mi jobban tudjuk mi a jó a neki. Ezzel elengedődik a gyerek irányításához való ragaszkodásunk is. Engedjük meg neki, hogy had tudja ösztönösen, intuitív érzékeléséből adódóan mi a jó neki és akkor segítsünk mikor engedi, igényli és mikor ez nem jár tehetetlenség érzéssel.  Mikor tényleg nekünk kell tennünk gyermekünkért, akkor minden adott lesz ehhez, könnyedén és mély jó érzéssel tudunk cselekedni és érezhetően javítani tudunk a helyzeten. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyerek nyugodtan veszélyeztetheti magát. Saját intuitív észlelésünk felerősítésével a kettő közti különbség is egyértelműbbé válik.

Mikor a gyerekkel kapcsolatos problémákat valójában a szülőnek szóló tükrözés okozza és feloldjuk a szülőben a tükröznivalót, akkor csodálatos javulást tudunk tapasztalni a gyereknél: azt látjuk, hogy szépen változik anélkül, hogy bármit tett volna a változásért vagy a szülő bármit tett volna az ügy érdekében.

Mikor elengedjük a gyerek irányítására való ősi késztetésünket és visszaadjuk szabadságát, akkor is csodálatos változások tapasztalhatóak: a gyerek addigi, szülővel szembeni ellenállása, agressziója együttműködéssé simul.

Természetesen van olyan is, hogy a gyereknél is tudatalatti blokkok, téves hitrendszerek okoznak negatívnak tartott eseményeket, érzés-tapasztalásokat. Ilyenkor valóban a gyerekben történő tudatalatti szintű feloldás is lehet a megoldás, de jóval kevesebb terhet rakunk a gyerekre és az ő gyógyulási folyamatára, ha először magunkon kezdjük az oldást. Így letisztul, hogy mi az, ami a gyerek saját gondja és mi származik a szülőtől.

Ráadásul a DNS szintű kapcsolódás miatt a szülői tisztulás megjelenik a gyerek tudatalatti tisztulásában is, ami egy viselkedés változásban jelenik meg. Ugyanez fordítva is igaz és mindez gyakorlati tapasztalaton alapszik.

Fekete Kata természetgyógyász, ThetaHealing tanár, ZYO

 

Nézd meg ezt is

Hogyan kezeljük a passzív-agresszív viselkedést?

A passzív-agresszív viselkedés fárasztó minden érintett számára. Érdemes ébernek lenni a megjelenésére és időben kijelölni a határokat.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!