Rák stádiumai – Ha egy sejt megkergül

Rák stádiumai és csoportjai közérthetően – Ismerjük meg ellenségünk 2. rész: Hogyan fejlődnek a daganatok? A jóindulatú daganat is lehet rossz?

A rák stádiumai

A megkergült daganatos sejtek hőn áhított vágya a gyarapodás. A rák stádiumai közül az első, amikor a kialakult elsődleges daganatfészek kontroll és korlátok nélkül osztódik, genetikai anyaga állandóan változik, új daganatos ereket növeszt maga körül és ezeken keresztül szívja „ gazdája éltető nedveit ”. Nem törődve, hogy végül a maga sorsát is megpecsételi, az ereken kirajzik az eredeti kiinduló szövetből, beszűri és roncsolja a szomszédos szöveteket, szerveket, ez már a rák második stádiuma. A nyirokérrendszeren keresztül (harmadik stádium) vagy a vérerekbe behatolva (negyedik stádium) helyi, környéki (harmadik stádium) vagy akár távoli áttéteteket, telepeket (negyedik stádium) is képez – ezek a rettegett metasztázisok, amelyek aztán a gazdaszervezet halálát okozzák.

Nagyon érdekes jellemzőjük, hogy az ilyen, fészekből kiszakadt, daganatos szőlőfürtök megtelepszenek más szervekben, elsősorban a máj, a tüdő, a csontok, az agy szövetstruktúráiban, majd itt „elszenderülvén”, úgynevezett

alvó áttétként,

akár hosszú éveket is áttelelve várnak a sorukra, hogy a gazdaszervezetet ért komolyabb stressz, pillanatnyi immunrendszeri gyengeség folytán újraéledjenek és kibújjanak a szőnyeg alól. A szervezetben gyakran fordulnak elő úgynevezett jóindulatú daganatok is. Ahhoz, hogy ezt megértsük, vegyük sorra a rendellenes működésű sejtek típusait.

Rák Stádiumai - Ha egy sejt megkergül - Naturmagazin.hu

A daganatok csoportjai

A jóindulatú (benignus) daganat soha nem ad áttétet, a helyén marad, és a környező sejtektől, szövetektől saját kötőszövetes tokban elhatárolódva növekszik. Eltávolítása után a beteg maradéktalanul gyógyultnak tekinthető. Leggyakoribb képviselői a méh simaizom-tumorjai, a miómák, egyes festékes bőrelváltozások, illetve a főleg a tarkón és háton található zsír tumorok.

Amikor a jóindulatú daganat is rossz

A jóindulatúság viszont relatív fogalom. A növekvő daganat – például az agyban – térfoglaló folyamatként, a környező szövetek nyomásával, működésük befolyásával szóródás nélkül is számos problémát, sőt halált is okozhat. Másfelől – például a jóindulatú bőrdaganatok egy része is ilyen – valamely külső behatásra rosszindulatúvá fejlődhetnek. A daganat rosszindulatúvá válása sok esetben erősen függ a daganat méretétől. Mindebből következik, hogy valamennyi daganatra, így a jóindulatúakra is érvényes, hogy elengedhetetlen a minél korábbi diagnózis és kezelés. Az átmeneti (szemimalignus) daganat szintén nem ad áttétet, de tokja sincs, így könnyen belenő a környező szövetekbe, azokban terjed és roncsol, elégtelen műtéti eltávolítás után kiújul. A semimalignus tumorok egyik képviselője a Paget-kór, mely az emlőbimbót és a bimbóudvart érintő ekcémaszerű, hámló gyulladás formájában jelenik meg.

A rák stádiumai – szövettani fajták

   A rák több szövettani fajtáját ismerjük. A leggyakoribbiak az üreges szerveink belső nyálkahártyájából ( tüdő, mell, tápcsatorna, méhnyak, méhtest….stb.) kiinduló úgynevezett adenokarcinómák. A kötő – és támasztószövetből kiinduló daganatokat szarkómáknak hívjuk, a fehérvérsejtek megkergült változatait leukémiának (népi nyelven leukémiának), míg a nyirokérrendszerből kiindulókat limfómáknak nevezzük.

 Minél hamarabb van diagnosztizálva a daganatos betegség, értelemszerűen, annál jobb a beteg túlélési esélye. Az egyes daganatstádiumok kiterjedésükben valójában mennyiségi kategóriák, tehát minnél magasabb a stádium, annál nagyobb a szétszóródás veszélye vagy már esetleges megléte.

MU Dr.Csóka Tibor – klinikai onkológus 

Nézd meg ezt is

Trigger pontok - Gyógyító pontok a kínai gyógyászatban

Trigger pontok – Gyógyító pontok a kínai gyógyászatban

Mik a trigger pontok? Mik a kiválasztásuk szabályai? Mi az a Head zóna? Mire jók …

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!