Naturmagazin Átalakulás alatt….
Amikor ügyetlennek, “bénázónak”, elfuseráltnak tituláljuk magunkat egy-egy helyzetben és levonjuk a következtetést, hogy nekem ez nem megy, én erre alkalmatlan vagyok, akkor csak a félelem, önbizalom hiány szól belőlünk. Merjünk nekivágni az új dolgoknak… Hogy hogyan?
Nekivágni az új dolgoknak
Mind úgy kezdtük kicsi korunkban, hogy nagyokat estünk és sokszor megütöttük magunkat, miközben járni tanultunk. Érdekes, akkor nem jutott eszünkbe, hogy de bénák vagyunk és mennyire nem megy ez nekünk.
Még szerencse, mert akkor mostanra a tolókocsisok minta országa lennénk. 🙂
Mi lenne ha?
Szóval, mi lenne, ha most is azzal a nyitottsággal, “megcsinálom” szemlélettel vágnánk neki az új dolgoknak?
Mi lenne, ha most is megengednénk magunknak, hogy “elessünk”, s aztán, ha elestünk, akkor fel is keljünk?
Mi lenne, ha elesve nem panaszolnánk el az összes ismerősünknek, hogy mi minden akadályozott bennünket és milyen nehéz nekünk és mennyi mindenki hibás ebben körülöttünk?
Fuss neki még egyszer
Mi lenne, ha csak felkelnénk és leporolnánk magunkat, majd egy jót nevetnénk és újra nekifutnánk az egésznek? Mi lenne, ha nem folytatnánk struccpolitikát és nem tennénk úgy, mintha…?
Mi lenne, ha megengednénk magunknak, hogy egyszerűen csak lépésről lépésre haladjunk és ne akarjunk egyből ott lenni, ahol, egyből elérni azt, amit…?
Mi lenne, ha minden próbálkozásunk a felfedező gyerek őszinte öröme lenne?
Ha minden lépésünk elégedettséggel tölthetne el bennünket, ahogy egy gyereket tölt el? Ha hálásak lennénk önmagunknak még a hibázásainkért, tévedéseinkért is, ahelyett, hogy csalódást élnénk meg és hibáztatni, bántani kezdenénk magunkat?
Anyukám ezt elrontotta
Mikor láttál olyan járni tanuló gyermeket, aki azt gügyögi magának mikor elesik, hogy “sosem fogok tudni járni, az tuti”? Vagy azt, hogy “na ugye, tudtam én, hogy nem fog ez nekem menni”? Vagy azt, hogy “az anyukám ezt elrontotta”?
Mi lenne, ha sem magunkat, sem másokat nem hibáztatnánk többé?
Mi lenne, ha megköszönnénk másoknak, hogy még a negativitásukkal is hozzájárulnak a fejlődésünkhöz és a későbbi sikerünkhöz? Ahelyett, hogy haragudnánk rájuk, vagy elkerülnénk őket?
Mi lenne, ha észrevennénk, hogy az mekkora segítség, mikor rájövünk, hogy merre ne menjünk, mit ne csináljunk úgy? Mi lenne, ha észrevennénk, hogy ehhez bizony tévedni kell…
Jó úgy, ahogy van
És mi lenne, ha ráébrednénk, hogy úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk és hogy mi hogyan történik velünk az rajtunk múlik, a mi megélésünktől függ, akkor is, ha ez nagyon távol áll a megszokott logikánktól?
És mi lenne, ha nem elemeznénk szét azt, hogy hol is romlott el bennünk az ártatlan gyermeki énünk, hanem csak mernénk nekivágni az új dolgoknak? Immár felnőttként, akinek megmaradt egy fontos gyermeki énje…
Légy újra azzal az önfeledt felfedező energiával, nyitottsággal teli, hálás, elégedett, boldog valaki, aki már voltál egyszer…
