Dr. Szabó Katalin természetgyógyász

Dr. Szabó Katalin természetgyógyász

Dr. Szabó Katalin természetgyógyász, toxikológus, fülakupunktúrás addiktológus, eredeti hivatásom szerint állatorvos. Gyógyszer kutatási és toxikológiai tapasztalataim hatására fordultam a természetgyógyászat irányába. Folyamatosan fejlesztem a tudásom arról, hogyan maradhatunk egészségesek, akár életünk végéig, ezért szereztem jártasságot az immunológia és a homeopátia területén is. 

40 év szakmai tapasztalat és számtalan továbbképzés áll mögöttem.  Engem az ember és az állat, valamint a hagyományos és kiegészítő gyógyító tevékenység együtt foglalkoztat. Hiszem, hogy az állat egészsége az ember egészségi állapotát is befolyásolja, ahogy azt is hiszem, hogy egy közösség mentális állapotáról sokat elárul az állatokhoz való viszonya.

Az emberi egészségről a tapasztalatokat az állatokra gyakorolt hatások és az ő emberekre gyakorolt hatásuk alapján szereztem és megtanultam az ember kémiája mellett a biológiai, fiziológiai működését és kórtanát is.

Patológus kutatóként éveken át laboratóriumi vizsgálatokat végeztem és dokumentáltam a gyógyszerek és vegyszerek állatokra gyakorolt hatásait azzal a céllal, hogy láthatóvá váljanak ezek emberre gyakorolt hatásai is. Gyógyszer hatás kutatóként dolgoztam a Richter Gedeon Gyógyszergyárnál is.

Az emberre gyakorolt hatásokkal kapcsolatos érdeklődésem miatt az ember állati eredetű megbetegedéseivel (zoonosis) foglalkoztam a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal keretein belül,  de dolgoztam a Charles River laboratóriumban is Skóciában. Később az Országos Környezetegészségügyi Intézet Toxikológiai Főosztályát vezettem.

Az emberi egészség természetes megoldásainak híve lévén Gyemszi – ETI-nél 14 éve vagyok természetgyógyász, ezen belül szereztem tapasztalatot a fülakupunktúra, fitoterápia területén is. Íriszdiagnosztikát (Iridology) Londonban tanultam.

Dr. Szabó Katalin – küldetésem

komplex tudásom megosztása, az emberek egészséges életmódjának információval való támogatása, segítségnyújtás a betegségek gyógyulásba való átfordításában. Egészségügyi és természetgyógyászati tárgyakat tanítok és cikkeket írok,  szívesen tartok előadásokat. 

Dr. Szabó Katalin – elérhetőség

Tel: +36 30 777 9648

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!