Csecsemő rák – a baba, aki meggyógyult

Csecsemő rák gyógyulásának valós története ez. Tanulsága az is, mennyire fontos várandósság alatt kezelni az anyát érő stresszt. Hogyan gyógyult meg a pici és hogyan támogatta őt az anyukája?

Bevett gyakorlat a körzetünkben, hogy az egy hónapos tanácsadáson a csecsemők hasi és koponyaultrahang szűrésre beutalót kapnak. Andriskánál ebből derült ki, hogy a jobb mellékveséjében 4 cm-es elváltozás, a májában pedig egy 4 mm-es hypodensitas (jó vagy rosszindulatú elváltozás) látható. Az onkohematológiai ultrahang során felmerült a lehetősége bevérzésnek is, de nagyobb eséllyel daganat lehetett az elváltozás. Később igazolódott be, hogy a mellékvésében található elváltozás neuroblastoma (egy daganat típus).

Bizonyos daganatkezelési elmélet szerint a daganatoknak egy hirtelen, váratlan, a beteg környezetében kibeszélhetetlen, feldolgozhatatlan lelki oka lehet. Ebből indultam ki, amikor már az első ultrahang után megkezdtem mind a baba, mind az anya kezelését.

Stressz várandósság alatt

Az anyukát várandóssága alatt is ismertem és emlékeztem arra, hogy milyen nagyon várta a picit és arra is, hogy közben élete legnehezebb időszakát élte át. A család nehéz anyagi körülményein szeretett volna segíteni, amikor állást változtatott és még próbaidő alatt teherbe esett. Sajnos emiatt a próbaidő után nem hosszabbították meg munkaviszonyát és a család még nehezebb körülmények közé került, mint korábban volt. Ilyen helyzetet egyébként is feldolgozni, várandósan pedig különösen nagy stresszt jelentett az anyuka számára.

Praxisomban a betegeimet csupán akkor kezelem homeopátiával, ha ezt kérik tőlem. Andriskáéknál intuíciómnak köszönhető, hogy meggyőztem az anyukát a gyógyulás homeopátiás szerekkel történő támogatásáról. Az anyuka szerencsére beleegyezett és megkezdődhetett a kezelés. A csecsemő rák esetén a csecsemő kezelése mellett az anya támogatása is fontos, hiszen az anya lelkiállapota támogatja a baba lelkiállapotát. Ezért az anyának Ignatia 30 CH-t adtam, hogy megkönnyítsem az állásvesztés okozta csalódás, veszteség feldolgozását. Ezt a szert a baba is kapta, és a bevérzés lehetősége miatt neki még Arnica 30 CH-t is adtam.

A csecsemő rák kontrollja

miatt Andriskát hetente figyelték az onkológián ultrahanggal. A daganat csökkent fokozatosan, viszont a májban az áttétnek tűnő elváltozások száma 1-ről 3-ra nőtt és a kockázat túl nagy volt, ezért 4 hét múlva megműtötték. A műtét előtt közvetlenül végzett ultrahang tanúsága szerint a daganat összességében 37-39 mm-ről 27,2 körülire csökkent. A kivett daganatot vizsgálva a szervezet öngyógyító hatásának nyomai voltak tapasztalhatóak, a daganat nagyrészt (90%-ban) már nem tartalmazott ráksejteket. A műtét után Andriska tovább kapta a műtét előtti homeopátiás szereket. Az Arnica-t ezúttal a sebgyógyulás érdekében.

Csecsemő rák - a baba, aki meggyógyult
A kép illusztráció

Homeopátiával gyógyultak meg az áttétek

A csecsemő rák esetében is, ahogy más rák esetén is sugárkezelést, kemoterápiát szoktak alkalmazni, de az onkológusok további kezelést nem javasoltak.  A mellékvese neuroblastoma nem nőtt vissza, a máj áttétet pedig szintén homeopátiával kezeltük az anyuka beleegyezésével. A Phosphorus 30 CH-t (“májszer” és a mosolygós kisbabánál alkati szer is) és Carduus Marianus 5 CH szereket alkalmaztuk.  A baba folyamatos ultrahang kontroll alatt állt. Az áttétek láthatóan folyamatosan szűntek meg és a 3. hónap végére az összes eltűnt. Andriska 1 évvel a műtét után is kontrollált, panasz- és tünetmentes.

Andriska esete kapcsán felvettem a kapcsolatot egy anyukával, akinek a szavai számomra mély igazságról tesznek tanúbizonyságot és

fontos tanulságnak tartom minden szülő számára:

“Élet és gyógyulás kérdése a hozzáállás! A pici babáknak óriási előnyük, hogy semmiféle negatív gondolatuk nincsen, nem roskadnak össze a hírtől, nem lesznek depressziósak, ők egyetlen dolgot akarnak, gyógyulni és élni, ez pedig a daganatok legyőzésénél kulcskérdés. Az anyuka dolga az, hogy felvegye a pici pozitív életszemléletét és folyamatosan képzelje, ahogy haladnak a gyógyulás és az egészség felé! Panaszkodás, sírás, rettegés helyett mosolygás, a gyógyult állapot elképzelése, jó hozzáállású emberek társasága, mert a pici megérzi, hogy támogatják benne a korából fakadó természetes élet- és gyógyulni akarást. Tudom, hogy ez kemény, feladat, rendkívüli önuralommal kell végigcsinálni, a pici hiába még csak néhány hónapos, érzi az édesanya érzéseit és rezgéseit, ezért az anyukának muszáj elterveznie és elképzelnie, hogy ez a csöppség meggyógyul, és együtt játszanak majd egészségben. Az egész család támogatása nagyon fontos, a gyerekek különösen sokat segíthetnek szeretetükkel, nyugalmukkal. ” Ezek a szavak Andriskáéknál a hűtőn voltak hónapokig.

Én személy szerint a stressz kezelését tartom különösen fontosnak, nemcsak a csecsemő rák esetében, hanem a megelőzése érdekében, és természetesen bármely más probléma megelőzése esetében is. A stressz ellenszereként sok módszert tartok jónak, akár a pszichoterápiát, az alternatív vizualizációs technikákat, a verbalizációt is, de saját tapasztalataim a homeopátiás megoldásokkal kapcsolatosan a legkedvezőbbek.

Dr. Földi Ágnes gyermekorvos, homeopátiás orvos

Nézd meg ezt is

Miben segíthet a párkapcsolati horoszkóp?

Miben segíthet a párkapcsolati horoszkóp?

A párkapcsolati horoszkóp vagy szinasztria segít önmagunk és a párunk jobb megismerésében, és rálátást ad mit tehetünk a kapcsolatunk jobbá tételéért.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!