Áldás – Mire figyeljünk mikor megáldunk másokat?

Áldás a Theta Healing-ben. Mivel és hogyan áldjunk meg másokat és mivel ne? Hogyan akadályozhat az áldás? Hogy függ össze átok és áldás? Légy áldott.

Áldás vagy Teremtés?

Teremteni csak Önmagunknak teremthetünk. Azonban gyakran fordul elő, hogy szeretnénk jót teremteni másoknak is, hogy legalább szívesen küldenénk valamilyen jókívánságot. Ezt tudjuk megtenni áldás formájában. Ilyenkor célszerű listát készíteni azokról, akiket megáldanánk. Gondoljuk át, hogy milyenné válnának ők az áldásunk révén? Mivel áldanánk meg őket?

Az áldások mindennél erősebb energiák. Megáldhatod a családodat, az embereket. Megáldhatod őket bőséggel, örömmel, kedvességgel, azzal, hogy ők is a Teremtő részei. Ez az energia körbeveszi az megáldottat és segíteni fogja őt. Bármivel megáldhatod, de csak addig, amíg ez a jóságról szól.

Sérti-e mások szabad akaratát, ha megáldjuk őket?

Az áldás nem letöltés, nem töltődik be sejt szintre. Az áldottnak szabad akarata van az elfogadására. Éppen úgy, mint ahogy egy átok elfogadására is.

Átok és áldás szemben álló erői

Olyan ez, mint amikor az emberek jönnek hozzám és azt mondják, úgy érzem el vagyok átkozva. Áldás és átok a szemben álló erők a dualitást átható hitrendszerekben. Mindkettő sűrített gondolatforma. A nagy különbség a kettő között az, hogy az áldást támogatja a Teremtő. Én mindig elmondom, hogy az áldás erősebb, mint egy átok.

Van, hogy átoknak tűnik, de áldást kell keress az akadály mögött

Tehát, ha egyértelműen átkot érzel magad körül akkor is keresd annak áldásait. Nézzünk példát arra, hogy értem:

Például beköltözöl egy házba. A föld igazán szeret téged és így megáld, hogy gondviselője legyél. Mi történik mikor el akarod adni a házat? Nem tudod. Ilyenkor fel kell emelkedni 7. síkra (Theta Healing meditáció) és megnézni, hogy van-e valami, ami téged ahhoz a földhöz köt. Ilyenkor az egyik ilyen dolog lehet egy áldás.

Áldás - Mire figyeljünk mások megáldásakor? Légy áldott

Ugyanekkor például egy embernek szóló áldás, mint pl. a „megáldom, hogy mindig megtalálja az igazságot és a szeretetet”, elfogadott kell legyen az adott személy tudatalattija által valamilyen módon. A föld vonatkozásában is valójában te elfogadtad a földet valamilyen szinten, elfogadtad, hogy te vagy a gondviselője. Mikor ki akarjuk húzni az áldást a földből (pl. hogy sikerüljön eladni a házat) akkor sokszor magának az embernek a ragaszkodását találjuk alatta. Te vagy, aki szereted a földed, te gondoztad, te áldottad. Nem könnyű megtörnöd ezt az energiát. Ezért ilyenkor ne kihúzd a föld áldását, hanem áldd meg, hogy találja meg azt, aki szeretni fogja.

Negatív “áldás”

Meg kell említenem, hogy az olyan áldás, mint pl. az „Azt akarom, hogy meghaljon”, nem működik. Az áldásokat a 7. síkon át küldjük (ezért működnek jól – Fekete Kata megj.) és ennek a síknak az energiája a megvilágosodás, a szeretet és Isten tökéletes energiája. Nem tudsz negatív áldást küldeni és nem tudsz olyat sem, ami munkára “kényszeríti” az áldottat. És, ha valóban a 7. síkra csatlakoztál akkor nem is fogsz ilyet akarni. Áldd meg az emberek életét kedvességgel, jósággal, bőséggel, erényekkel. Ezek a pozitív energiák körül fogják venni az áldottat, amint úgy dönt, hogy szabad akaratából elfogadja őket. Meg fogsz lepődni, hogy milyen csodálatosan meg fog változni a világ körülötted.

Ha még nem tudsz thetázni, pozitív áldást akkor is küldhetsz. Csak gondolj valakikre, akinek küldenéd és küldj neki feltétel nélküli szeretetet és ennek megélni tudását. Ezzel tudsz a legjobbat tenni, biztonságosan. Ha eddig a pontig eljutottál az olvasással, akkor ennek a cikknek az áldását is élvezheted :), mert megáldottalak általa szeretettel :). – (Fekete Kata, szerk. megjegyzései)

Vianna Stibal, a Theta Healing módszerének megalkotója és alapítója

Nézd meg ezt is

A fájdalom teremtésének titkos receptje és e műalkotás feloldása

A fájdalom teremtésének titkos receptje és e műalkotás feloldása

Végy egy fájdalmat (pl. múltbeli emlékből). Helyezd bele a MOST fájdalom mentes terébe. Fókuszálj erősen, sok gondolattal, hittel tartósan........

Egy komment

  1. Áldás! Kata Hálásan köszönöm!

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!